Darts: sorsoltak a vb-n, a németeket kapta a magyar duó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.16. 19:18
null
A magyar duónak finoman fogalmazva sem lesz könnyű dolga Max Hopp és Martin Schindler ellen (Fotó: sport.de)
Kisorsolták a június eleji darts csapat-világbajnokság (PDC World Cup of Darts) 1. fordulójának párosítását. A Székely „Penge” Pál és Végső János alkotta magyar csapat a Max Hopp, Martin Schindler német kettőssel mérkőzik meg a legjobb 16 közé kerülésért. A továbbjutó a Belgium–Hongkong párharc győztesével találkozik a második fordulóban.

 

A 2017-es és a 2018-as versenyen is a negyeddöntőig menetelt a két német, mindkét alkalommal a Michael van Gerwen és Raymond van Barneveld nevével fémjelzett, későbbi végső győztes holland csapat búcsúztatta Schindleréket – erre idén ebben a formában biztosan nem kerül sor, hiszen Van Gerwen társa ezúttal Jermaine Wattimena lesz, ráadásul az ágrajz miatt csupán a döntőben találkozhat a két nemzet.

A csapat-világbajnokságot június hatodika és kilencedike között rendezik Hamburgban.



DARTS, CSAPAT-VB, 2019
1. FORDULÓ, A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT (ÁGRAJZ SZERINT)

Anglia (1.)–Fülöp-szigetek
Írország–Görögország
Ausztria (8.)–Oroszország
Kína–Egyesült Államok
Ausztrália (5.)–Finnország
Olaszország–Kanada
Hollandia (4.)–Spanyolország
Lengyelország–Csehország
Skócia (2.)–Dánia
Brazília–Svédország
Belgium (7.)–Hongkong
MAGYARORSZÁG–Németország
Észak-Írország (6.)–Dél-Afrika
Új-Zéland–Litvánia
Wales (3.)–Szingapúr
Gibraltár–Japán
Az első körben öt leget kell nyerni a továbbjutásért.

A RÉSZTVEVŐK
Anglia (1. kiemelt): Rob Cross és Michael Smith
Skócia (2.): Gary Anderson és Peter Wright
Wales (3.): Gerwyn Price és Jonny Clayton
Hollandia (4.): Michael van Gerwen és Jermaine Wattimena
Ausztrália (5.): Simon Whitlock és Kyle Anderson
Észak-Írország (6.): Daryl Gurney és Brendan Dolan
Belgium (7.): Kim Huybrechts és Dimitri Van den Bergh
Ausztria (8.): Mensur Suljovic és Zoran Lerchbacher
Brazília: Diogo Portela és Artur Valle
Kanada: Dawson Murschell és Jim Long
Kína: Cung Hsziao-csen és Csan Csing-jü
Csehország: Pavel Jirkal és Karel Sedlácek
Dánia: Per Laursen és Niels Heinsöe
Finnország: Marko Kantele és Kim Viljanen
Németország: Max Hopp és Martin Schindler
Gibraltár: Dyson Parody és Antony Lopez
Görögország: John Michael és Veniamin Szimeonidisz
Hongkong: Royden Lam és Leung Kai Fan
MAGYARORSZÁG: Székely Pál és Végső János
Olaszország: Andrea Micheletti és Stefano Tomassetti
Japán: Aszada Szeigo és Muramacu Haruki
Litvánia: Darius Labanauskas és Mindauskas Barauskas
Új-Zéland: Cody Harris és Haupai Puha
Fülöp-szigetek: Lourence Ilagan és Noel Malicdem
Lengyelország: Krzysztof Ratajski és Tytus Kanik
Írország: Steve Lennon és William O'Connor
Oroszország: Borisz Kolcov és Alekszej Kadocsnyikov
Szingapúr: Paul Lim és Harith Lim
Dél-Afrika: Devon Petersen és Vernon Bouwers
Spanyolország: Cristo Reyes és Toni Alcinas
Svédország: Dennis Nilsson és Magnus Caris
Egyesült Államok: Darin Young és Chuck Puleo

Legfrissebb hírek

Jehirszki György Chris Dobey ellen kezd a Poland Darts Mastersen

Egyéb egyéni
2025.07.04. 07:28

Az idegek harca: vajon eltalálja-e a dartsklasszis az almát az influenszer szájában? – videó

Egyéb egyéni
2025.06.25. 12:31

A csehek és a lengyelek is kapnak egy helyet a dartsvilágbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.18. 11:36

Darts: hatalmas siker, újra lesz magyar játékos a PDC-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.06.17. 11:29

Óriási meglepetés, a németek kiejtették a címvédő angolokat a dartscsapat-vb-n!

Egyéb egyéni
2025.06.14. 22:32

Az olaszoktól és a hollandoktól is 4–0-ra kapott ki a magyar kettős a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 22:51

A hollandok 4–0-ra győztek az olaszok ellen a mieink csoportjában a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 00:14

Luke Littler készen áll a csapat-vb-re, már nem bánja, hogy Németországban játszik

Egyéb egyéni
2025.06.12. 10:18
Ezek is érdekelhetik