A Real sztárja is kikerülhet a francia kezdőből – Deschamps három helyen változtathat

2026.06.22. 11:32
null
Aurélien Tchouaméni (balról a harmadik) helyén Manu Koné (balról a negyedik) kezdhet Irak ellen a francia sajtó szerint (Fotó: AFP)
Didier Deschamps szövetségi kapitány három helyen is megváltoztathatja csapatát Irak ellen, ám a pazar formában lévő Michael Olise, Kylian Mbappé, Ousmane Dembélé trió most is ott lehet a pályán az első perctől, ahogyan a hónapok óta hátfájdalmakkal küzdő William Saliba is. 

 


 

 

Nem lehet kérdés, hogy a parádés formában lévő Michael Olise, Kylian Mbappé és Ousmane Dembélé az első perctől ott lesz a pályán Irak ellen is, ám a L’Équipe helyszíni beszámolója szerint a támadósorban ezúttal Désiré Doué helyett a Szenegál ellen csereként betaláló, szintén PSG-támadó Bradley Barcola játszhat. Pihentetés céljából kikerülhet ki a Real Madrid játékosa, Aurélien Tchouaméni is a középpályáról, akinek posztján Manu Koné (AS Roma) kezdhet, míg Théo Hernandez (Al-Hilal) teljesítményével nem volt elégedett Didier Deschamps, így Lucas Digne (Aston Villa) szerepelhet balhátvédként.

Digne esete kiváltképp érdekes, ugyanis legutóbb 12 évvel ezelőtt, a 2014-es tornán lépett pályára világbajnokságon. Akkor az Ecuador elleni csoportmérkőzést végigjátszotta, majd hiába játszott a selejtezőkön, sem a 2018-as, sem a 2022-es vb-re nem vitte ki Deschamps – inkább Théo Hernandezre, Lucas Hernandezre és Benjamin Mendyre számított. 

Digne az Ecuador elleni vb-meccs óta mindössze 96 percet játszott a nagy tornákon, a 2021-es Európa-bajnokságon Magyarország ellen végig a pályán volt, míg Portugália ellen csereként hat percet kapott. A 32 éves balhátvéd játszotta a legkevesebbet a világbajnokságokon azok közül, akik legalább ötven válogatott fellépésen vannak túl.

„A válogatott karrierem nem egyenletes, de ilyen a futball – idézte az eurosport.fr az Aston Villa védőjét. – Nagyon büszke vagyok a csapatban játszott mérkőzéseimre, játszottam nagy meccseken, de jó néhány tornát kihagytam. Mostanra sok tapasztalatot szereztem, trófeákat nyertem, rutinos játékosnak számítok. Ami az Irak elleni meccset illeti, intenzív lesz, ellenfelünk fizikailag erős, azzal a céllal lép pályára, hogy maradjon esélye a továbbjutásra. Elemeztük, tudjuk, hogy milyen rendszerben játszik.”  

A francia sajtó szerint ha kiemelkedő teljesítményt nyújt, az Irak elleni találkozó lehet válogatott pályafutása fordulópontja. Lucas Digne mellett a védelem másik tagja, William Saliba is középpontba került a meccs előtti sajtótájékoztatón elhangzottak miatt. Az Arsenallal bajnoki címet szerző középső védő hónapok óta hátfájdalmakkal küzd, ám semmiképpen sem akart lemaradni az idény hajrájáról és a világbajnokságról.

 „Bevallom, hónapok óta kényelmetlenül érzem magam, de semmiképpen sem akartam lemaradni a Premier League hajrájáról és a Bajnokok Ligája döntőjéről – mondta a 25 éves hátvéd, aki fájdalmai ellenére kiváló teljesítményt nyújtott, bekerült a Premier League év csapatába. – A világbajnokságot négyévente rendezik, összeszorítom a fogam, semmiképpen sem akartam kihagyni. A válogatott orvosi stábja nagyszerűen dolgozik, a mérkőzéseken nem zavar a probléma. Különben is, sok játékos játszik úgy, hogy közel sem százszázalékos. Azt nem mondom el, hogy konkrétan miben akadályoz, mert hátha az ellenfeleink is meghallják. Nem keresek kifogásokat, de nem érzem tökéletes állapotban magam. Nem baj, a lényeg, hogy játékra kész vagyok.”

William Saliba teljesítményén nem lehet észrevenni a sérülést, Szenegál ellen kiválóan játszott, és Irak ellen is szükség lesz a stabilitására.
 

FIFA World Cup 2026 - Group I - France v Senegal
Nem könnyű elvinni a labdát William Saliba (kékben) mellett, a francia védő kihagyhatatlan a válogatottból   (Fotó: Reuters)


    
„Még ha sokan azt is gondolják, egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk Irak ellen – folytatta William Saliba. –  Bolívia legyőzésével pótselejtezőn jutott ki a világbajnokságra, a torna előtt döntetlent játszott Spanyolországgal. Meglepően rossz volt az első meccsünkön a pálya állapota, túl keménynek tűnt, remélem, Irak ellen jobb gyep vár ránk.”     

„Természetesen tisztában vagyok vele, hogy Franciaország az esélyes, de nem feltett kézzel lépünk pályára – igyekszünk meglepni a világot – nyilatkozta a hétfői meccs előtt a franciákra váró irakiak szövetségi kapitánya, Graham Arnold. Remek játékosaink vannak, minden adott, hogy győzzünk. Ezen a meccsen mi semmit nem veszthetünk. Nem csak résztvevők szeretnénk lenni a világbajnokságon, sokkal többet akarunk elérni.”
IRAK MEGLEPNÉ A VILÁGOT

 

VB 2026
A JÁTÉKNAP PROGRAMJA
J-CSOPORT
19.00: Argentína–Ausztria (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
Kedd, 5.00: Jordánia–Algéria (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban! 
I-CSOPORT
23.00: Franciaország–Irak (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!
Kedd, 2.00: Norvégia–Szenegál (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

 

Legfrissebb hírek

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
18 órája

Egyesült Államok–Franciaország döntő lesz a női kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2026.09.12. 22:00

A jóval esélyesebb franciák több mint 40 ponttal győzték le a magyar csapatot a női kosár-vb-n

Kosárlabda
2026.09.04. 22:41

Hiába a miniszteri sugallat, nem veszik vissza a Bordeaux-t az országos bajnokságba

Francia labdarúgás
2026.09.04. 10:55

Spanyol szakember lett a dél-koreai válogatott ideglenes kapitánya

Foci vb 2026
2026.09.01. 11:09

Hosszabbított az iraki labdarúgó-válogatott ausztrál szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.08.24. 19:19

Kiosztotta a büntetéseket a FIFA a vb-döntőn balhézó argentinoknak

Foci vb 2026
2026.08.21. 16:45

Szülőhazájában lett szövetségi kapitány Patrick Vieira

Minden más foci
2026.08.18. 16:04