Országúti kerékpár: Takács lett az U23-as, Horváth az U19-es bajnok

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.06.22. 09:02
null
Kilenc korcsoportban avattak bajnokot a mezőnyversenyben a Tamásiban megrendezett utánpótlás országúti kerékpár ob-n.

A múlt hét végén három napon át Tamásiban szerepeltek a hazai korosztályos országúti kerékpársport legjobbjai, ugyanis a Tolnai megyei városban és környékén tartották meg a mezőnyverseny számokban az idei utánpótlás ob-t.

Az U23-as fiúk kezdték a programot, akikre 155 kilométeres táv várt a Tamási, Iregszemcse, Nagykónyi, Tamási, Pincehely, Gyönk, Szakály, Tamási, Iregszemcse, Ozora, Pincehely, Tamási körpályán. Ráadásul az első számú esélyes Feldhoffer Bálint távollétében izgalmas versenyre volt kilátás. A mezőnyből végül

Takács Zsombor (MBH Bank CSB Telecom Fort) bizonyult a legerősebbnek,

(MBH Bank CSB Telecom Fort) bizonyult a legerősebbnek,

aki a velo.hu beszámolója szerint mintegy tizenöt kilométerre a céltól indított, és szólóban ért haza a második Tóth Márkót (Team United Shipping) és a harmadik Helmle Mátyást (Kőbánya Cycling Academy) megelőzve.

„Hatalmas öröm számomra ez a győzelem – értékelt csapata honlapján, Takács Zsombor. 

Minden szakágban arra törekszem, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam. A következő célom az időfutamban megszerzett bajnoki címem megvédése, majd az elit ob-n való részvétel. Ott a csapatmunka és Dina Márton trikójának megvédése lesz az elsődleges cél."

Burgermeister Olivér, az U17-es ob győztese Fotó: Vígh Attila

A második napon atz U17-es fiúkra, valamint az U19-es lányokra 90 kilométer várt a Tamási, Iregszemcse, Nagykónyi, Tamási, Pincehely, Gyönk, Szakály, Tamási útvonalon.

Az U17-es fiúk versenyét Burgermeister Olivér (Cube Csömör) nyerte magabiztosan, majdnem négy perc előnnyel,

(Cube Csömör) nyerte magabiztosan, majdnem négy perc előnnyel,

Molnár Ágostont és Illés Bencét (mindketten SMAFC Kerékpár Club) megelőzve.

Az U19-es lányoknál Benedek Virág (Mozdulj Multisport Egyesület) zárt az élen, 

(Mozdulj Multisport Egyesület) zárt az élen, 

és Lambert Luca (DSI Cycling Team) érdemelte ki az ezüst-, míg Zachár Janka (Kőbánya Cycling Team) a bronzérmet.

Az U19-es fiúk 119 kilométert abszolváltak.

Ebben a korosztályban Horváth Máté (KSI-SE) és Fortuna György (MBH Bank Cycling Team Junior) között alakult ki nagy küzdelem az elsőségért,

(KSI-SE) és (MBH Bank Cycling Team Junior) között alakult ki nagy küzdelem az elsőségért,

amelyet végül előbbi kaparintott meg, így az ifjúsági magyar bajnoki trikó Horváthé lett. A harmadik helyre Berencsi Benedek (MBH Bank Cycling Team Junior) futott be.

Horváth Máté nyert az U19-esek között Fotó: Vígh Attila

A zárónap első futamában az U13-as fiúk és lányok versengtek a Pincehely és Gyönk közötti 15,2 kilométeres távon. A legifjabb fiúkorcsoport viadalán Hivessy Márk (BEXS Team) ért be elsőként a célba, maga mögé utasítva Olgyay János (Valles Terressa Club Ciclista) és Istlstekker Benett (Szekszárdi Sportközpont) kettősét. Eközben a lányok futamában Hegedűs Helga (Cube Csömör) ünnepelhetett, mellette Vámos Janka (DVTK Cycling Team) és Takács Charlotte Rose (Team Petrucci) fért még oda a dobogóra.

Az U15-ös lányok között Babics Zita (Kanizsa 14 Kerékpáros Egyesület) nyerte, mögötte Stotcz-Nagy Réka (Bexs Team) és Bodnár Réka (DVTK Cycling Team) volt a további sorrend az első háromban.

Az U15-ös fiúkra, valamint az U17-es lányokra már hosszabb táv, 57,1 kilométer várt a Tamási, Iregszemcse, Nagykónyi, Pincehely, Gyönk útvonalon. A fiúknál Bogner Lőrinc (Kőbánya Cycling Team) örülhetett és ölthette magára a bajnoki mezt, miután a legvégén a hármas sprintben legyőzte András Péter Patrikot (BEXS Team) és Golda Miklós Gábort (Kőbánya Cycling Team). Az U17-es lányoknál szintén kőbányai siker született Kárpáti Mira révén, aki Hegedűs Helénát (BEXS Team) finiselte le az aranyért, míg harmadikként Fésű Blanka (Mozdulj Multisport Egyesület) ért célba.

Az utánpótlás ob teljes eredménysora ITT és ITT tekinthető meg.

A mezőnyverseny ob után szerdán Debrecenben következik az időfutam országos bajnokság.

(Kiemelt képen: Takács Zsombor a dobogó tetején az U23-asok között az ob-n Forrás: MBH Bank CSB Telecom Fort)

Legfrissebb hírek

Tenisz: Beviz és Kálmán is továbbjutott az ausztriai U18-as Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: női U17-es válogatott: két meccs az olaszok ellen

Utánpótlássport
12 órája

Strandröplabda: ötödik és kilencedik hely a madridi U22-es Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Ökölvívás: ob után, Európa-bajnokság előtt

Utánpótlássport
18 órája

Öttusa: ezüstérmes a magyar vegyes váltó az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.13. 19:48

Tenisz: hétfőn kezdődik az ausztriai U18-as Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.09.13. 18:16

Triatlon: egy ezüst, egy bronz a zágrábi junior Európa-kupa-viadalon

Utánpótlássport
2026.09.13. 14:20

Kiss Gergely: A parton úriemberek, a vízben csibészek kellenek

Utánpótlássport
2026.09.13. 09:05