Nébald György maradt a Sport Állandó Választottbíróság elnöke

2026.03.16. 16:52
null
Nébald György (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének hétfői döntése értelmében Nébald György maradt a Sport Állandó Választottbíróságának elnöke.

A korábbi olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó, a hetvenedik életévét nemrégiben betöltő Nébald György maradt a Sport Állandó Választottbíróságának elnöke, erről hétfőn döntött a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB). A választottbíróság a MOB keretén belül működik, annak elnökét és legalább tizenöt tagját az olimpiai bizottság elnöksége négy évre választja meg a MOB elnökének javaslatára, a jogi szakvizsgával és legalább öt év joggyakorlattal rendelkező, a sport területén tapasztalatokkal rendelkező jogászok közül. A testületbe új tagként Katona János és Neszmélyi Emil került be.

A MOB elnökségének hétfői ülésén kitűzték az időpontját a tavaszi közgyűlésnek is, amelyre a Danubius Hotel Héliában kerül sor május 16-án 11 órától. Az eseményen a milánó-cortinai téli olimpia és a 2025-ös beszámolók mellett a dakari ifjúsági olimpiát és a Los Angeles-i nyári játékok előkészületeit is napirendre tűzik.

Gyulay Zsolt az elnöki beszámolót a téli olimpia vonatkozásaival kezdte. Emlékeztetett rá, hogy a legjobb eredményt a negyedik helyezett Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei műkorcsolyapáros érte el. Fábián László főtitkár hozzátette: született egy hetedik helyezés is gyorskorcsolyában, egy nyolcadik pedig rövidpályás gyorskorcsolyában, s mint mondta, „ez megfelel az elvárásoknak”.

Gyulay arról is beszámolt, hogy folyamatosan dolgoznak az Európai Olimpiai Bizottság közgyűlésének előkészítésén is Fürjes Balázs NOB-tag vezetésével.

„Szépen alakul a program, amelyre a tervek szerint Kirsty Coventry, a NOB elnöke először látogat hazánkba a megválasztása óta” – közölte.

 

Legfrissebb hírek

Magyar sportolók „száguldoztak” a Hungaroringen

Egyéb egyéni
Tegnap, 21:30

Tiéd a Ring! – Közösségi eseménnyel nyitotta meg a kapuit a magyar F1-es pálya!

F1
2026.04.26. 17:06

Mégis indulhatnak transzgender sportolók az olimpián?

Egyéb egyéni
2026.04.24. 07:45

Rangos francia kitüntetést kapott Gyulay Zsolt

Egyéb egyéni
2026.04.22. 11:04

Távozik az MNASZ elnökségéből Gyulay Zsolt – hivatalos

Egyéb autó-motor
2026.04.14. 17:42

A Wizz Air lett a budapesti atlétikai világdöntő repülési partnere

Atlétika
2026.04.09. 16:15

„Ezek olyan értékek, amiket nem szabad elengedni” – összefogás a magyar sportért

Egyéb egyéni
2026.04.03. 21:59

A Hungaroring Sport Zrt. lett a MotoGP és a Superbike-vb magyar futamának promótere

Egyéb autó-motor
2026.03.30. 17:32
Ezek is érdekelhetik