Asztalitenisz: András Csaba kiesett Düsseldorfban

2025.11.25. 14:06
null
András Csaba (Fotó: WTT)
Az első forduló egyben a végállomást is jelentette András Csaba számára az asztaliteniszezők WTT-sorozatának 30 ezer dollár összdíjazású Feeder-versenyén, Düsseldorfban.

A világranglistán 159. játékos – a viadal egyetlen magyar résztvevője – a nemzetközi szövetség rangsorában 267. dél-koreai Jang Szeong Illel csapott össze kedden a főtábla első körében, és a végletekig kiélezett csatát vívott ázsiai riválisával.

Az ellenfél két szoros szettben előnybe került, majd a harmadik játszmában meccslabdája volt, de András végül szépíteni tudott. A negyedik felvonásban a magyar asztaliteniszező újabb mérkőzéslabdát hárított, majd kiegyenlített, s a döntő szettben már neki is volt egy lehetősége arra, hogy lezárja a találkozót, de nem járt sikerrel. Jang Szeong Il aztán a sokadik meccslabdáját már kihasználta, így ő jutott a legjobb 32 közé.

ASZTALITENISZ
WTT, FEEDER-VERSENY (DÜSSELDORF)
Férfi egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Jang Szeong Il (dél-koreai)–András Csaba 3:2 (9, 9, –10, –11, 12)

 

Legfrissebb hírek

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33

Asztalitenisz: Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2026.07.10. 17:13

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
2026.06.30. 10:58

Asztalitenisz: András Csaba bravúros győzelem után főtáblás az amerikai Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.28. 09:56

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett a Grand Smash-en

Egyéb egyéni
2026.06.27. 09:19

Asztalitenisz WTT: András Csaba kikapott a selejtező második fordulójában Ljubljanában

Egyéb egyéni
2026.06.17. 15:10

Fenn az ernyő, nincsen kas – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.16. 23:56