Férfi kosár Euroliga: otthon nyert a Barcelona és a nagyot fordító Milan is

K. Zs.K. Zs.
2026.01.09. 23:33
Toki Sengelija (sötét mezben) győzelemmel ünnepelte 300. Euroliga-mérkőzését (Fotó: Getty Images)
Öt mérkőzés, öt hazai győzelem a férfi kosárlabda Euroliga 21. fordulójának pénteki játéknapján: a Barcelona az élbolyban, az Olympiakosz, a Zalgiris és a Milan az üldözők között erősítette meg pozícióját, míg az ötödik győztes, a Baskonia egyelőre csak a rossz szériája lezárásának örülhet.

Barcelona–Partizan Beograd 88–70. A Barcelona sorozatban 12-szer verte meg a Partizant, kevesen fogadtak arra, hogy a remek széria éppen most, a belgrádiak vergődése közepette szakad meg. Meg is lett a 13. siker, igaz, a hazaiak csak a második negyed vége felé pörögtek fel igazán: 31–35 után egy tizenhétpontos rohammal fordították meg a meccset. Willy Hernangómez 16 pontot és nyolc lepattanót könyvelt el a hazai csapatban, Toko Sengelija 13 ponttal tette emlékezetessé karrierje 300. Euroliga-meccsét, a sorozatban hatodszor vesztő belgrádiaknál Duane Washington 20-szal volt a legjobb.

Milan–Anadolu Efes 87–74. Milánóban is volt ok a vigalomra: egyrészt a csapat a megalapítása 90. évfordulóját ünnepli, másrészt – ami a péntek estét illeti – sikerült 14 pontos hátrányból fordítania. Még a második félidő elején is tízzel vezetett az Efes, de feljavult a hazai védőjáték, a törökök harmadik negyed végi összeomlását pedig a Milan 23–4-es rohanása illusztrálja. Armoni Brooks hét triplát vágott be, a negyedik negyedben négyet egymás után, és 31 pontos egyéni Euroliga-karriercsúccsal lett a hazaiak vezére.

Zalgiris Kaunas–Crvena zvezda 99–67. A két csapat győzelem-vereség, győzelem-vereség tempóban halad az Euroligában, a sormintában mindkettőnek győzelem jött volna, de ennek bekövetkeztére nem olt lehetőség. Gyorsan eldőlt, hogy a zöldek lesöprik vendégüket: az első kosarat a Zvezda szerezte, aztán jött a fordulat, már az első negyedben tíz pont fölé nőtt a hazai előny, a második félidőben pedig alig-alig csökkent húsz alá. Azuolas Tubelis 17 ponttal vezette a hazai hadműveletet.

Olympiakosz–Bayern München 95–80. A Bayern megnyerte a megelőző két mérkőzését, az első félidőben szépen tartotta magát Pireuszban is, de végül érvényesült a papírforma. Szasa Vezenkov 25 pontot, Nikola Milutinov 14 pontot és nyolc lepattanót könyvelt el a hazaiaknál, Andreas Obst 21 ponttal vezette a bajorokat.

Baskonia–ASVEL Villeurbanne 78–73. Mindkét alsóházi csapat a hetedik győzelmét remélte ettől az estétől, a siker a Baskoniának jött össze: Timothé Luwawu-Cabarrot 21 pontot termelt volt csapata ellen, vezérletével a baszkok megszakították négyes vereségszériájukat.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROLIGA
ALAPSZAKASZ, 21. FORDULÓ
Zalgiris Kaunas (litván)–Crvena zvezda (szerb) 99–67
Olympiakosz (görög)–Bayern München (német) 95–80
Barcelona (spanyol)–Partizan Beograd (szerb) 88–70
Baskonia (spanyol)–ASVEL Villeurbanne (francia) 78–73
Milan (olasz)–Anadolu Efes (török) 87–74

Kosárlabda
2026.01.08. 22:58

Győzött a Real Madrid, Tavares megdöntötte az Euroliga lepattanórekordját

A Monaco száz pont fölé jutott Valenciában, a Dubai legyőzte a címvédő Fenerbahcét.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Hat és fél év után nyert a „mumus” Getafe vendégeként az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 18:11

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:11

Kikapott a Barcelona, a Monacóé az utolsó playoffhely a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.24. 23:33

Yamal a sérüléséről: Ez nem a vég, hanem csak egy szünet

Spanyol labdarúgás
2026.04.24. 11:00

Lamine Yamal idénye véget ért, a vb-n tér vissza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 14:26

Yamal sérülése miatt aggódnak a spanyolok

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 09:52

Lamine Yamal győztes gólt szerzett, belesérült, és a Barcelona nem csak őt veszítette el

Spanyol labdarúgás
2026.04.22. 23:55

A Panathinaikosz bejutott a rájátszásba, míg a Monaco a Barcelona ellen kap még egy esélyt a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2026.04.21. 23:19
Ezek is érdekelhetik