Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2025.08.31. 17:01
null
Fotó: Nemzeti Sport
A Nemzeti Sportrádió és az nso.hu augusztus 21-től szavazást indított, amely a hallgatók/olvasók és a szakértő zsűri voksai alapján a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatáról van hivatva dönteni. Az olvasók és a hallgatók szövegben, képben és hangban kétnaponta ismerkedhetnek meg a „pályázókkal”, eredményt az október 23-i nemzeti ünnepen hirdet a Nemzeti Sportrádió és a Nemzeti Sport.


6. BALCZÓ ANDRÁS
1972. augusztus 31., München
(Az öttusaverseny futószáma)     

A Népsport így tudósított a végre egyéniben is olimpiai bajnoki címet szerző öttusalegenda, Balczó András müncheni sikeréről: „Egyetlen feszült pillanatnak éreztük azt a tizenháromvalahány percet, amíg Onyiscsenko feltűnt a stadion bejáratánál. Tizenhárom és valahány… Mielőtt elindult, már tudtuk, pontosan 13:10 perc az az idő, amellyel már Balczó a bajnok, de hiába ugrotta át az óra mutatója ezt a kérdéses pontot, már jóval a szovjet fiú célba érkezése előtt (13:35.2), Balczó még mindig nem mert örülni. De aztán megjelent az időeredmény és a pontszám a villanyújságon, Balczó lába alól eltűnt az anyaföld. Dobálták, tapsolták, ünnepelték a társak és sportbarátok az újdonsült olimpiai bajnokot.”     

Balczó Andrásnak csapatban ekkor már volt korábbról két olimpiai aranya (1960, 1968), egyéniben egy 4. (1960) és egy második (1968) helye, míg 1964-ben eltiltás miatt nem indulhatott. Az 1972-es olimpián csapatban ezüstérmet szerzett.

Münchenben a győzelme után így nyilatkozott: „Most majd lefekszem és reggel, amikor felkelek, akkor valakinek majd figyelmeztetnie kell, hogy öreg, el ne felejtsd, olimpiai bajnok vagy! És akkor megint nagyon fog tetszeni az egész, örülni fogok a jó hírnek…”

A sorozat korábbi részei:
5. rész: Kozma István
4. rész: vízilabda-válogatott
3. rész: Papp László
2. rész: Csik Ferenc
1. rész: Hajós Alfréd 

 

 

Legfrissebb hírek

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Elárverezték Ryan Lochte három olimpiai aranyérmét, amelyet váltóban nyert

Úszás
2026.01.05. 19:42

Milánó 2026 : az amerikai hokicsapat tagjai keresik a legtöbbet

Jégkorong
2026.01.03. 18:16

Kirsty Coventry: Gőzerővel zajlik a „felkészülés a jövőre” konzultáció

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:40

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
2025.12.25. 17:41

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
2025.12.21. 16:18

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31
Ezek is érdekelhetik