Autós hegyi Eb: a portugáliai futamon is Nagy Norbert volt a leggyorsabb

Vágólapra másolva!
2024.05.20. 10:09
Nagy Norbert volt a leggyorsabb Portugáliában (Fotó: Facebook/Nagy Norbert)
Nagy Norbert újabb győzelmet aratott a hegyi Európa-bajnokság 5-ös kategóriájában: a címvédő Bragában szoros versenyben ismét maga mögé utasította a mezőnyt.

A 29 éves magyar versenyző csapatának közleménye szerint az idénynyitó osztrák futam és a spanyolországi második állomás után állhatott ismét a dobogó felső fokára.

„Elképesztő izgalmakat hozott ez az állomás. Mindössze egy ezrednyi különbséggel húztam be az első helyet. Mindez azt jelenti, hogy az élmezőnyben nagyon kicsik a különbségek. Úgy néz ki, hogy az autók fizikai teljesítőképességét jelentősen megközelítjük, ezért fordult elő az, hogy az idei mindhárom futamon csak minimális előnnyel értem célba” – idézte a közlemény Nagyot, aki sikerével a kategóriája mellett az abszolútban is élen áll három futam után.

„Nem indult valami jól a hétvége, az edzés során szombaton folyamatosan esett az eső, sőt, a versenynap első felfutásán is nedves volt még az aszfalt, de aztán szépen felszáradt és gyorsulni tudtam” – tette hozzá.

A hegyi Európa-bajnokság két hét múlva a cseh futammal folytatódik Sternberkben.

 

Legfrissebb hírek

Portugália kiütéssel jutott be a futsal Eb elődöntőjébe

Minden más foci
2026.02.01. 18:05

Utolsó másodpercben szerzett góllal története legjobb helyezését érte el Portugália a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.30. 16:52

Negyedenként hét gólt lőtt a magyar válogatott, és biztosan nyert Portugália ellen

Vízilabda
2026.01.29. 17:41

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Portugál csapatot vett Daniel Alves – hivatalos

Minden más foci
2026.01.02. 14:15

Roberto Martínez: Ragályos Cristiano Ronaldo győzelmi vágya

Foci vb 2026
2025.12.28. 11:47

A Porto hivatalosan is bejelentette Thiago Silvát

Minden más foci
2025.12.21. 12:59

Visszavonult az Európa-bajnok portugál kapus

Minden más foci
2025.12.11. 06:57
Ezek is érdekelhetik