Autósport: brit kihívót kap Todt az FIA tisztújításán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.29. 11:59
Erős ellenfelet kap Jean Todt, a Nemzetközi Automobil-szövetség elnöke a közelgő tisztújításon: az FIA alapítványában eddig is fontos szerepet betöltő brit David Ward lemondott eddigi tisztségeiről, és bejelentette, hogy elindul az őszi elnökválasztáson.

Ward a szövetségnél eddig a közutak biztonságáért és a környezetbarát motorok elterjesztéséért dolgozó alapítványt vezette, de szeptemberben el akartja kezdeni kampányát, ezért távozott korábbi posztjáról.

Jean Todt 2009 októberében lett az FIA elnöke, a poszton Max Mosleyt váltotta. Ward korábban közel állt Mosleyhoz, sokak szerint jó eséllyel indul Todt ellen – ha a francia is újra elindul a választáson. Erről Todt még nem beszélt.

 

Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
1 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
4 órája

Molnár Martiné az első magyar győzelem az FIA által felügyelt Formula–4-es bajnokságban

Egyéb autó-motor
2025.06.07. 22:43

Ki kellett volna zárni Verstappent a Spanyol Nagydíjról?

F1
2025.06.02. 14:21

„Számít bármit is?” – Verstappen egyetlen pontra került az eltiltástól

F1
2025.06.01. 18:38

„Semmin sem változtatott” – Hamilton szerint pénzpazarlás volt az FIA szigorítása

F1
2025.06.01. 12:08

A Ferrari nyerhet a legtöbbet a spanyolországi szigorításból?

F1
2025.05.28. 11:17

Hamilton rajtbüntetést kapott Verstappen feltartásáért – hivatalos

F1
2025.05.24. 19:17
Ezek is érdekelhetik