Három vb- és BL-győztes játékos adja a francia védelem alapját

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.06.04. 10:29
null
A francia hátsó alakzat kulcsemberei: Pavard, Lloris, Varane, Lucas Hernandez (jobbról balra) (Fotó: AFP, archív)
A Nemzeti Sport Online-on folytatjuk a magyar válogatott Eb-csoportjának, az F-csoportnak a bemutatóját, ezúttal a világbajnok és öt éve az Európa-bajnokságon ezüstérmes francia válogatott hátsó alakzatával, illetve védelmével foglalkozunk.

A francia válogatott összetételét, keretét a 2018-ban világbajnokságot nyerő csapathoz képest érdemes vizsgálni. A hátsó alakzatot, vagyis a kapusokat és a védelmet együttesen górcső alá véve megállapíthatjuk: ebben a csapatrészben történt a legtöbb változás, legnagyobb átalakulás a három évvel ezelőtti kerethez képest.

A 123 válogatottságával már-már francia kapuslegendának számító 34 éves csapatkapitány, Hugo Lloris (Tottenham) mellett az oroszországi vb-n Steve Mandanda (Marseille) és Alphonse Areola (PSG) volt a keret tagja kapusposzton. Közülük a 2020–2021-es idényt kölcsönben az angol Fulhamnél töltő Arreola maradt ki az idei Eb-keretből, helyette az egyszeres válogatott, a Lille bravúros bajnoki címében fontos szerepet játszó (a PSG-t is megelőző bajnokcsapat kapta a legkevesebb gólt a Ligue 1-ben, mindössze 23-at) Mike Maignan került be a keretbe. Persze Lloris mögött sok feladatra nem számíthatnak a cserekapusok, a Spurs klasszisa a legutóbbi két világversenyen csak egyszer volt csere (a 2018-as vb-n a dánok ellen Mandanda játszott), a franciák 14 meccse közül 13-on ő védett.

A legtöbb változás a 2018-as kerethez képest a védelemben volt. Kilenc olyan labdarúgó maradt ki az Európa-bajnoki keretből, aki tagja volt a világbajnoki címet szerző küldöttségnek. Közülük négyen is védők: a Barcelonából is kiszoruló Samuel Umtiti, a válogatottban 2018 után már nem játszó Djibril Sidibé (Monaco) és Adil Rami (Boavista), valamint Benjamin Mendy (Manchester City), aki 2019 novembere óta nem kapott meghívót. A helyükre bekerülők közül hárman 2018 óta tűntek fel, korábban nem is voltak válogatottak.

Közülük a Lyon hétszeres válogatott jobbhátvédje, Léo Dubois 16 millió eurós becsült értékével a francia keret „legkevesbbre” taksált mezőnyjátékosa. A 25 éves Clément Lenglet a Barcelonából és a válogatottból is kiszorította Umtitit, bár kulcsembernek azért még nem nevezhető, az elmúlt egy évben játszott 11 meccs közül ötön küldte őt pályára Dider Deschamps szövetségi kapitány, hatszor a kispadon ült. Ha pályára lép, abszolút újonc lehet a csapatban a Sevilla 22 éves középső védője, Jules Koundé, aki a francia keret egyik meglepetésének számít. Kurt Zouma (Chelsea) és Lucas Digne (Everton) feltűnése viszont egyáltalán nem meglepő, mert bár ugye a vb-t kihagyták, ők már évekkel a világbajnokság előtt bemutatkoztak a nemzeti csapatban és az elmúlt másfél évben is folyamatosan tagjai voltak a keretnek.

A francia védelem alapját továbbra is az egyformán világbajnok és BL-győztes Benjamin Pavard (Bayern Müchen), Raphaël Varane (Real Madrid), Lucas Hernandez (Bayern Müchen) trió adja, akiket posztjukon a világ legjobbjai között tartanak számon. A kezdőcsapat negyedik védője várhatóan a Lenglet, Presnel Kimpembe (PSG) kettősből kerül majd ki.

A francia futball erejét mutatja, hogy a védelemből a BL-döntőbe jutó Manchester City mindkét francia légiósa, Benjamin Mendy és Aymeric Laporte is kimaradt, utóbbi sosem volt még válogatott és az Eb-n már a spanyol válogatott tagjaként vehet részt. Továbbá olyan, topligákban, illetve BL-szereplő csapatokban edződő védők maradtak még ki a keretből, mint Ibrahima Konaté, Nordi Mukiele, Dayot Upamecano (mindhárom RB Leipzig, utóbbi nyártól Bayern München) vagy a sérüléssel bajlódó Ferland Mendy (Real Madrid).

Nem véletlenül mondják sokan, a franciák a B-válogatottjukkal, de talán még a C-vel is Eb-esélyesnek számítanának…

A FRANCIA EB-KERET
KAPUSOK: Hugo Lloris
(Tottenham – Anglia), Steve Mandanda (Marseille), Mike Maignan (Lille)
VÉDŐK: Benjamin Pavard (Bayern München – Németország), Léo Dubois (Lyon), Raphaël Varane (Real Madrid – Spanyolország), Kurt Zouma (Chelsea – Anglia), Presnel Kimpembe (PSG), Clément Lenglet (Barcelona – Spanyolország), Lucas Hernandez (Bayern München – Németország), Lucas Digne (Everton – Anglia), Jules Koundé (Sevilla – Spanyolország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: N'Golo Kanté (Chelsea – Anglia), Paul Pogba (Manchester United – Anglia), Adrien Rabiot (Juventus – Olaszország), Corentin Tolisso (Bayern München – Németország), Moussa Sissoko (Tottenham – Anglia), Thomas Lemar (Atlético Madrid – Spanyolország)
TÁMADÓK: Marcus Thuram (Mönchengladbach – Németország), Kingsley Coman (Bayern München – Németország), Kylian Mbappé (PSG), Antoine Griezmann (Barcelona – Spanyolország), Olivier Giroud (Chelsea – Anglia), Karim Benzema (Real Madrid – Spanyolország), Wissam Ben Yedder (Monaco), Ousmane Dembélé (Barcelona – Spanyolország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Didier Deschamps

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik