A portugál védelem adhatja az Eb legfiatalabb és legidősebb játékosát is

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.06.02. 10:13
null
Nuno Mendes (5) még csak 18 éves, de már háromszoros válogatottnak mondhatja magát (Fotó: AFP)
A labdarúgó Európa-bajnokság F-csoportjának– amelyben a magyar válogatott is szerepel – résztvevőit csapatrészenként külön cikkekben mutatjuk be. A sort a címvédő portugálok védelmével kezdjük, amelyben megtalálhatjuk az Eb egyik lehetséges legfiatalabb és legidősebb játékosát is, valamint találunk két Bajnokok Ligája-döntőst is…

 

A portugál válogatott keretének 27.9 év az átlagéletkora, amivel amúgy sem tartozik az Eb legfiatalabb csapatai közé, de a védelmet, illetve a hátsó alakzatot kiváltképp rutinos játékosok alkotják. Kezdve a negyedik Európa-bajnokságára készülő, az angol Wolverhampton Wanderers 33 éves, 92-szeres válogatott kapusával, Rui Patrícióval, folytatva a 37 esztendős középső védővel, a nemzeti csapatban csak 30 évesen bemutatkozó José Fontéval (Lille OSC) és az FC Porto honosított braziljával, a szintén belső védő, 113-szoros válogatott Pepével, aki Rui Patrícióhoz hasonlóan negyedszer vehet részt Európa-bajnokságon. Ráadásul, ha a portugálok megvédenék Eb-címüket, akkor a 38. életévét februárban betöltő Pepe lehetne a kontinensbajnokságok történetének legidősebb Európa-bajnoka – a csúcsot jelenleg Ricardo Carvalho tartja, aki 2016-ban 38 évesen és 53 naposan nyert Eb-t a portugál válogatottal.

Továbbá azt is fontos hangsúlyozni, hogy Fonte és Pepe személyében még véletlenül sem a keretben megtűrt „öregemberekről” beszélünk, hiszen mind a ketten főszerepet játszottak klubcsapatuk idei menetelésében. Pepe a Bajnokok Ligájában a Juventus kiverésével bejutott a legjobb nyolc közé az FC Portóval, Fonte pedig a francia bajnokságot nagy meglepetésre a PSG előtt megnyerő Lille-ben számított kulcsembernek. A válogatottban Pepe tavaly óta sérülés miatt csak öt mérkőzésen szerepelt a keretben (idén egyszer sem), de mind az öt meccsen kezdett (négyet végig is játszott), a horvátok ellen még gólpasszt is adott. Fonte három olyan találkozón játszott, amikor Pepe pont hiányzott.

Kettejük közül várhatóan egyikük kezd a mieink elleni, június 15-i csoportmeccsen, viszont egyikük szinte biztosan játszik majd, tekintve, hogy rajtuk kívül már csak egy belső védő szerepel a keretben. A 2020–2021-es idény egyik nagy európai felfedezettjének számító, 24 éves Rúben Diasnak várhatóan hosszú évekig bérelt helye lesz a portugál válogatott kezdőjében, azok után, hogy a Manchester Citynél eltöltött első idényében – miután „potom” 68 millió euróért megvették a Benficától – az általa vezérelt védelem kapta a legkevesebb gólt a Premier League-ben, 32-t, és a Bajnokok Ligájában, a döntőig vezető úton is 12 meccsen csak négyet (az ötödiket a fináléban).

Ugyanakkor nem Rúben Dias az egyetlen, aki a Manchester City kiváló védelméből meghatározó tagja lehet a portugál válogatottnak, ugyanis a Cityben az idény során 43 tétmeccsen szereplő, három gólt szerző és öt gólpasszt adó jobbhátvéd, Joao Cancelo is tagja a válogatott keretének. Utóbbi alternatívája a Wolverhamptonban futballozó Nélson Semedo lehet. Balhátvéd poszton a Borussia Dortmund légiósa, a Cancelóhoz és Semedóhoz hasonlóan 27 éves Raphaël Guerreiro jelentheti az egyik választást, aki védő létére 40 tétmeccsen 18 találatból vette ki a részét klubjában (hat gól, 12 gólpassz volt a mérlege). A másik opció a portugál keret meglepetésének számító, 18 esztendősen már háromszoros válogatott, balszélsőként és bal oldali védőként is bevethető Nuno Mendes lehet, aki a csoportkör második fordulójában, a németek elleni, június 19-i meccs napján tölti be a 19. életévét. Ha pályára lép az Eb-n akár a torna legfiatalabb játékosa is lehet – a már említett Pepe pedig a legidősebb.

A 2016-ban Európa-bajnoki címet szerző gárdából tizenegyen lesznek ott az idei kontinenstornán is, de az öt évvel ezelőtti hátsó alakzatból, a védők közül csak hárman, Fonte, Pepe és Guerreiro, valamint a két kapus, Rui Patrício és Anthony Lopes – a harmadik számú kapus, Rui Silva eddig csak csere volt a válogatottban.

A fentiek mutatják, a portugálok sincsenek szűkén a választási lehetőségeknek, Fernando Santos szövetségi kapitány csapatában jól kiegészíthetik egymást a rutinosabb és a fiatalabb játékosok.

PORTUGÁLIA EB-KERETE

KAPUSOK:Anthony Lopes
(Olympique Lyon – Franciaország),Rui Patrício(Wolverhampton Wanderers – Anglia),Rui Silva(Granada – Spanyolország)
VÉDŐK:Joao Cancelo(Manchester City – Anglia),Nélson Semedo(Wolverhampton Wanderers – Anglia),José Fonte(Lille OSC – Franciaország),Pepe(FC Porto),Rúben Dias(Manchester City – Anglia),Nuno Mendes(Sporting CP),Raphaël Guerreiro(Borussia Dortmund – Németország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:Danilo Pereira(PSG – Franciaország),Joao Palhinha(Sporting CP),Rúben Neves(Wolverhampton Wanderers – Anglia),Bruno Fernandes(Manchester United – Anglia),Joao Moutinho(Wolverhampton Wanderers – Anglia),Renato Sanches(Lille OSC – Franciaország),Sérgio Oliveira(FC Porto),William Carvalho(Real Betis – Spanyolország)
TÁMADÓK:Pedro Goncalves(Sporting CP),André Silva(Eintracht Frankfurt – Németország),Bernardo Silva(Manchester City – Anglia),Cristiano Ronaldo(Juventus – Olaszország),Diogo Jota(Liverpool – Anglia),Goncalo Guedes(Valencia – Spanyolország),Joao Félix(Atlético Madrid – Spanyolország),Rafa Silva(Benfica)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Fernando Santos

EURÓPA-BAJNOKSÁG
AZ F-CSOPORT (BUDAPEST, MÜNCHEN) PROGRAMJA
Június 15., kedd, 18.00
Budapest
Magyarország–Portugália
Június 15., kedd, 21.00
München
Franciaország–Németország
Június 19., szombat, 15.00
Budapest
Magyarország–Franciaország
Június 19., szombat, 18.00
München
Portugália–Németország
Június 23., szerda, 21.00
Budapest
Portugália–Franciaország
Június 23., szerda, 21.00
München
Németország–Magyarország
További csoportok, helyszínek, menetrend – EB-ADATBANK!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik