Gyász: meghalt Alekszandr Medvegy háromszoros olimpiai bajnok birkózó

2024.09.02. 13:22
Elhunyt minden idők egyik legjobb birkózója (Fotó: United World Wrestling)
Nyolcvanhét éves korában elhunyt minden idők egyik legkiválóbb szabadfogású birkózója, a fehérorosz Alekszandr Medvegy, aki szovjet színekben három olimpián is aranyérmet szerzett.

Halálhírét a fehérorosz sportági szövetség közölte hétfőn. 

Medvegy 1964-ben, Tokióban 97 kilóban, majd 1968-ban, Mexikóvárosban és 1972-ben, Münchenben nehézsúlyban (+97 és +100 kg-ban) diadalmaskodott az ötkarikás játékokon. Az 1972-es olimpián a Szovjetunió csapatának zászlóvivője volt a megnyitóünnepségen. Karrierje során hét világbajnoki és három Európa-bajnoki elsőséget is szerzett. 

A fehérorosz hírügynökség szerint Medvegy aktív pályafutását követően edzőnek állt, majd a Fehérorosz Olimpiai Bizottság alelnöke és a Fehérorosz Birkózószövetség elnöke is volt. 2001-ben megválasztották a 20. század legjobb fehérorosz birkózójának, két évvel később az első tíz versenyző egyikeként bekerült a nemzetközi szövetség – akkor még FILA – Hírességek Csarnokába, majd 2005-ben a szervezet megválasztotta az évszázad szabadfogású birkózójának.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: a csapatszálláson elhunyt egy dél-afrikai rögbijátékos

Egyéb csapat
2026.10.16. 19:48

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
2026.10.16. 14:06

Megvan a magyar női birkózás első U23-as világbajnoka

Birkózás
2026.10.16. 09:20

Meghalt Bo Johansson, a dán válogatott egykori sikerkovácsa

Minden más foci
2026.10.15. 14:01

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
2026.10.13. 12:49

Négy első kiemelttel vághatunk neki az asztanai birkózó-vb-nek

Birkózás
2026.10.13. 10:55

Gyász: elhunyt Sóvágó Lajos, a magyar férfi tornászválogatott korábbi szövetségi kapitánya

Torna
2026.10.07. 17:38

Gyász: elhunyt a szöuli olimpia tornászbajnoka

Egyéb egyéni
2026.10.05. 09:52