Mintha akciófilmbe csöppenne Dibusz Dénes és a Fradi a Qarabag ellen

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 11:13
null
Dibusz Dénes, az FTC válogatott játékosa a Bajnokok Ligája-selejtező előző fordulójában a Slovan Bratislava ellen tapasztalhatta, ezen a szinten még nehezebb a kapusok élete – márpedig az európai porondon jelentős tapsztalattal felvértezett Qarabag erősebb csapat a pozsonyiakénál (Fotó: MTI)
Dibusz Dénes, a Ferencváros csapatkapitánya szerint a BL-selejtező harmadik körében apróságokon múlhat a továbbjutás az azeri bajnok ellen.

 

– Melyiket választaná: rúgjanak gólt Bakiban vagy inkább ne kapjanak?
– Attól függ… – gondolkodott el a kérdésen lapunknak adott interjúja elején Dibusz Dénes, a Ferencváros 31 éves kapusa, aki 2014 óta az együttes tagja. – Ha a nulla-nulla és az egy-egyes eredmény között kell választanom, akkor az előbbi. Mégiscsak kapus vagyok, akkor alszom jól, ha nem kapunk gólt. De ha nyerünk három-kettőre idegenben, ám legyen, inkább kapjunk gólokat!

– Járt már korábban Azerbajdzsánban?
– A válogatottal kétezertizenkilencben játszottunk ott Európa-bajnoki selejtezőt, Gulácsi Péter védett, én a kispadon ültem. Három-egyre győztünk, az a találkozó is Bakiban volt, csak másik stadionban. Az emlékek szépek, remélem, újabbat szerzünk most.

– Önbizalommal telve várhatják a párharcot, hiszen múlt hét szerdán Pozsonyban a Slovant megverték négy-egyre, és továbbjutottak a BL-ben, a hétvégén pedig a Puskás Akadémia ellen győzelemmel kezdték a bajnokságot.
– A jó rajt mindig fontos egy csapat életében, különösen úgy, hogy az elmúlt években volt rá példa, hogy beragadtunk az elején. Akadt egy-két nem várt vereségünk vagy pontvesztésünk, ezért is készültünk kettőzött erővel a Puskás Akadémia elleni meccsre. Nem szerettünk volna abba a hibába esni, mint az elmúlt években, hogy az elején hátrányba kerülünk a bajnokságban. A pozsonyi kilencven perccel együtt jó az összkép, ez a két összecsapás önbizalmat ad a folytatásra. Ráadásul a Slovan ellen a meccs végén tettük biztossá a továbbjutást, a felcsútiak ellen pedig akkor fordítottuk a magunk javára a találkozót, ez jó előjel. Mutatja, hogy a csapatban van tartás, hiszünk magunkban.

– A hétvégén a felcsúti tizenegyesnél a lécre tolta a labdát. A kapusok az idény elején már érzik, milyen hónapok várnak rájuk?
– Jó formában vagyok, ezt érzem. A Puskás Akadémia ellen valóban bele kellett érnem a labdába, ha nem piszkálok bele, szerintem a lécről a gólvonal mögé vágódik. Ilyen apróságokon múlik a siker… Bízom benne, hogy a szerencse a közeljövőben is mellettem áll, és magabiztosan védek az ősszel is.

– Maratoni elemzésen vannak túl, a szakmai stáb ezúttal is kivesézte az ellenfelet, csaknem kétórás videózással mutatták be önöknek a szerdai ellenfelet, a Qarabagot. Mit láttak?
– Akciófilmet. Az azeri bajnok szeret támadni, akciókat szőni, akkor vannak igazán elemükben a játékosok, ha náluk van a labda. A szokásosnál jobban összesűrített videofelvételeket mutatott be a stáb, gyakorlatilag ennyi idő alatt mindent megnéztünk az azeriekről. Miután nem volt sok idő a felkészülésre, egyben zúdították ránk a sok információt. Láthattuk, hogy a Qarabag támadni szeret, ami kedvezhet nekünk, ha jön előre, előttünk több terület nyílik. Továbbá láttuk, milyen futballt játszik az ellenfelünk, melyek az erősségei, mit erőltet, hol vannak a gyenge pontjai. Meg kell próbálnunk ezeket kihasználni. Nagyszerű hangulatú mérkőzés lesz, kifejezetten jó ellenfél otthonában lépünk pályára, úgyhogy nehéz párharc elé nézünk, de ez ugye már a Bajnokok Ligája harmadik köre, itt tényleg nincsenek gyenge ellenfelek.

– Más jellegű mérkőzésre számít, mint a Slovan elleni visszavágó volt?
– A Qarabag szintén korszerű futballt játszik, kifejezetten kreatív támadói vannak. Abból a szempontból alighanem más jellegű mérkőzés lesz, hogy az ellenfél ezúttal nem húzódik be a saját kapuja elé, meg lennék lepve, ha nem támadna a kezdéstől. Kialakult stílusa van, lendületes, dinamikus futballt játszik, szinte kizárható, hogy beáll védekezni. Ezúttal ehhez kell alkalmazkodnunk.

– Előnyére válhat az azeri bajnoknak, hogy Qurban Qurbanov tizennégy éve irányítja már a csapatot?
– A játékosok alighanem álmukból felkeltve is tudják, mi a feladatuk. Biztosan nem véletlen, hogy az edzőjük ilyen régóta van a kispadon. Az összecsiszolódással náluk aligha kell vesződni. Nekünk leginkább saját magunkra kell figyelnünk, fontos lesz, hogy védekezésben lezárjuk a területeket, amelyeket előszeretettel használ az ellenfél. A szélső védői mélységből jól zárkóznak fel, erős, gyors csatáruk van, távolról jól lőnek, sok pozitívumot tudnék még róluk mondani. Egy szó, mint száz, nehéz találkozó vár ránk.

– A Ferencváros a párharc esélyese?
– Át tudjuk ugrani ezt az akadályt is. De még véletlenül sem szabad lebecsülnünk az azeri bajnokot, nagyjából olyan erejű csapatnak látom, mint amilyen a miénk. Apróságokon múlhat a továbbjutás. Jó kis csoportkörös csapat a Qarabag, nem tudnám megmondani, a mi legjobbunk mire lenne elég az azeriek legjobbja ellen. Kiélezett csaták lesznek, bármi megtörténhet. Mindenesetre úgy készülünk, hogy ha kihozzuk magunkból a maximumot, továbbjutunk.

NS-SZAKÉRTŐ
Lisztes Krisztián, az FTC korábbi 49-szeres válogatott középpályása
„Nemzetközi szinten nem meglepő, hogy telt ház várja a vendégcsapatot – a Ferencváros már megszokta, hogy sok néző előtt futballozik. Tiszteletet parancsol, hogy a Qarabag túljutott a Lech Poznanon és az FC Zürichen, biztos vagyok benne, keményebb dió az azeri csapat, mint amilyen a Slovan volt legutóbb. Fontos, hogy idegenben, az első meccsen jó eredményt érjen el a Fradi, itthon pedig bármi megtörténhet. A magyar csapat egyre jobb formát mutat, a futballisták rendkívül motiváltak és éhesek a sikerre, nyilván nekik sem mindegy, melyik csoportkörben indulnak az ősszel. A Qarabag támadójára, a szenegáli Ibrahima Wadjira biztosan oda kell figyelni, gólerős és kiemelkedő tudású labdarúgó. Mindamellett a mai világban már nincsenek titkok, a szakmai stáb nyilván sok információt gyűjtött az ellenfélről – de az igazán jó labdarúgók képesek váratlan húzásra. Fontos a rotálás, Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző felforgatott kezdővel vágott neki a vasárnapi, felcsútiak elleni bajnokinak, kulcskérdés lehet, melyik együttes hogyan bírja az erőltetett menetet. Mindenkit tűzben kell tartani! A konkurenciaharc óriási a csapatba kerülésért, ami természetesen előreviszi a Ferencvárost.”
A KÉP KATTINTVA TELJES MÉRETBEN IS ELÉRHETŐ
A KÉP KATTINTVA TELJES MÉRETBEN IS ELÉRHETŐ

BAJNOKOK LIGÁJA 2022–2023
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ

BAJNOKI ÁG
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Augusztus 3., szerda
18.00:
Qarabag (azeri)–Ferencvárosi TC – élőben az NSO-n!
VISSZAVÁGÓK
Augusztus 9., kedd
20.00: Ferencvárosi TC–Qarabag (azeri) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik