Meglepte a rekordigazolás a Liverpool edzőjét, erre nem számított az Atlético ellen...

R. D. P.R. D. P.
2025.09.18. 07:27
null
Alexander Isak (középen) először lépett pályára a Liverpool színeiben (Fotó: Getty Images)
Arne Slot, a Liverpool FC vezetőedzője elismerte, hogy meglepte őt Alexander Isak fizikai állapota az Atlético Madrid elleni szerdai debütálásán a Bajnokok Ligája alapszakaszának első fordulójában.

A svéd válogatott támadó, Alexander Isak 58 percet töltött a pályán a Liverpool 3–2-es győzelme során, mielőtt a helyére a szintén nyári szerzemény, Hugo Ekitiké szállt be. Isak a Newcastle Unitedtől érkezett az átigazolási időszak utolsó napján, brit rekordot jelentő 125 millió fontért, ám a felkészülése nem volt zökkenőmentes.

„A hatvan perc alatt, amit játszott, sokkal fittebbnek tűnt, mint gondoltam – mondta Slot. – Szó sem volt arról, hogy tíz perc után már elfáradt volna. Egy-két hét közös edzés után is képes ezen a szinten futballozni. Persze két-három meccs egy héten még sok lenne neki, de két klasszis kilencesünk van, és mind a kettőre számítani fogunk a jövőben.”

A „vörösök” ismét izgalmas meccsen arattak győzelmet: kétgólos előnyüket elpuskázták, ám a hajrában a Szoboszlai Dominik szögletére érkező Virgil van Dijk fejesével mégis megszerezte a három pontot.

Slot a mérkőzésről így értékelt: „Ha olyan csapatot akarsz legyőzni, mint az Atlético Madrid, amelynek elképesztő a mentalitása, akkor az ő fegyverükkel kell harcolnod – és mi ezt tettük. Kettő-nullánál több lehetőségünk is volt a harmadik gólra, a második félidőben pedig a kapufát találtuk el. Amíg csak egy gól a különbség, mindig bármi megtörténhet, és ez most is így lett a hajrához közeledve. De megmutattuk, hogy képesek vagyunk reagálni, és a végén egy szögletrúgásból eldöntöttük a meccset.”

A Liverpool szombaton a városi rivális Evertont fogadja a Premier League 5. fordulójának nyitó mérkőzésén.

BAJNOKOK LIGÁJA 
ALAPSZAKASZ, 1. FORDULÓ
Liverpool FC (angol)–Atlético Madrid (spanyol) 3–2 (2–1)
Gólszerző: Robertson (4.), Szalah (6.), Van Dijk (90+2.), ill. M. Llorente (45+3., 82.)

 

Legfrissebb hírek

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
2 órája

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
14 órája

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
16 órája

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
19 órája

Iraola: Az Arsenal ellen magasabb szinten kell teljesítenünk

Angol labdarúgás
23 órája

Pragmatikus játékkal győzte le a Levantét az Atlético; odahaza nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 20:35

Iraola szerint van esély arra, hogy Szoboszlai visszatérjen az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.10.30. 15:36

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Vízilabda
2026.10.30. 12:14