Videó: Rüdiger egy pillanatra sem hagyta nyugton Haalandot

B. A.B. A.
2023.05.10. 12:58
null
Rüdiger egész mérkőzés során Haalanddal küzdött (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. Erling Haaland az angol klub gólvágója nem tudott betalálni a BL-címvédő kapujába, amelyben óriási szerepe volt a madridi kapusnak, Thibaut Courtois-nak, illetve Antonio Rüdigernek. A Twitteren látható felvétel szerint Rüdiger mindent bevetett, hogy megállítsa a norvég csatárt.

A Real Madrid–Manchester City BL-elődöntő során Antonio Rüdiger feladata volt Erling Haaland lelassítása és megállítása. A német válogatott védő mindent bevetett annak érdekében, hogy Haaland ne szerezzen gólt: követte, átkarolta és végig zavarta a norvég klasszist. Rüdiger a mérkőzés utáni nyilatkozata során elmondta, hogy érzése szerint a „City nem igazán volt veszélyes”.


BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 1–1 (1–0)
Madrid,Santiago Bernabéu Stadion, 63 485 néző.Vezette: Artur Soares Dias (portugál)
REAL MADRID:
Courtois – Carvajal, Rüdiger, Alaba, Camavinga – Valverde, Kroos (Tchouaméni, 84.), Modric (Nacho, 87.) – Rodrygo (Asensio, 81.), Benzema, Vinícius Júnior. Vezetőedző:Carlo Ancelotti
MAN. CITY:
Ederson – Walker, Stones, Rúben Dias, Akanji – De Bruyne, Rodri, Gündogan – Bernardo Silva, Haaland, Grealish. Menedzser:Pep Guardiola
Gólszerző:
Vinícius Júnior (36.), ill. De Bruyne (67.)

Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

„Ha tényleg meg akartam volna ölni, akkor nem áll lábra” – Rüdiger megvédte saját magát a brutális belépője miatt

Spanyol labdarúgás
2026.03.17. 18:36

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51
Ezek is érdekelhetik