Vinícius Júnior és De Bruyne is nagy gólt lőtt, semmi sem dőlt el

Vágólapra másolva!
2023.05.09. 20:48
null
Két bombagól, a vége 1–1 (Fotó: AFP)
A Real Madrid 1–1-et játszott odahaza a Manchester Cityvel a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Real Madrid (spanyol)–Manchester City (angol) 1–1 (1–0)
Madrid,Santiago Bernabéu Stadion, 63 485 néző.Vezette: Artur Soares Dias (portugál)
REAL MADRID:
Courtois – Carvajal, Rüdiger, Alaba, Camavinga – Valverde, Kroos (Tchouaméni, 84.), Modric (Nacho, 87.) – Rodrygo (Asensio, 81.), Benzema, Vinícius Júnior. Vezetőedző:Carlo Ancelotti
MAN. CITY:
Ederson – Walker, Stones, Rúben Dias, Akanji – De Bruyne, Rodri, Gündogan – Bernardo Silva, Haaland, Grealish. Menedzser:Pep Guardiola
Gólszerző:
Vinícius Júnior (36.), ill. De Bruyne (67.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Egy bomba itt, egy bomba ott.

Az első fél órában megmutatta a Manchester City, hogy miért a világ egyik, ha nem a legjobb csapata. Pep Guardiola együttese levegőt nem igazán hagyott a Real Madridnak, egy labdavesztésen kívül szinte végig a madridiak térfelén zajlott a játék, a vendéglövések sorjáztak, azonban Thibaut Courtois kitartott. Ugyanakkor az első fél órában a Real Madrid is megmutatta, miért a világ egyik, ha nem a legjobb csapata. Carlo Ancelotti tudta, hogy a City dominálni akar, és tanult az egy évvel korábbi, angliai vereségből.

Antonio Rüdiger megoldotta a ráosztott feladatot, semlegesítette Erling Haalandot, akinek a mérkőzésen két lövésen kívül nem sok babér termett.

A habfehérek altatása bejött, egy remek összjáték és egy kiváló egyéni megmozdulás után felrobbant a Bernabéu. Luka Modric úgy tette külsővel a „Marcelóként” meginduló és a sárgája ellenére a meccs egyik legjobbjaként játszó Eduardo Camavinga elé a labdát, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, aki a City térfelének közepén Vinícius Júniorhoz passzolt, a brazil pedig a tizenhatos előteréből rakétát küldött Ederson hálójába.

A fordulás után gyakorlatilag az első félidő láthattuk megfordítva, ugyanakkor a Real korántsem akkora intenzitással fedte le a City térfelét, mint ahogyan azt a manchesteriek tették az első 45 percben. A gól azonban itt is a túloldalon érkezett.

Rüdiger szorításában Ilkay Gündogan készítette a labdát az első félidőben is távoli lövésekkel próbálkozó Kevin De Bruynének, aki érkezett, és mesteri pontossággal lőtte ki a jobb alsót – az addig mindent hárító Courtois-nak esélye sem volt.

Ederson került főszerepbe az egyenlítés után, a brazil kapusnak kétszer is meg kellett mentenie csapatát a góltól. Előbb Federico Valverde szabadrúgása után Karim Benzema közeli fejesét hárította, majd Aurélien Tchouaméni távoli lövését szedte ki a léc alól. Ahogyan az várható volt, a döntés a visszavágóra maradt, viszont Guardioláék talán elégedettebbek lehetnek ezzel az eredménnyel, de Ancelottiéknak sincs okuk panaszra, bőven lesz még keresnivalójuk az Etihadban. 1–1

PERCRŐL PERCRE

14 gól a BL-ben, a fele a 16-oson kívülről


90+4. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+3. perc Erőtlen hazai támadások. Nacho 20 méteres lövése sem az igazi.

Három perc a ráadás.

90. perc Éderson! Kiüti a bal felső előtt nagyot vetődve Tchouaméni ballábas, 17 méteres lövését. Benzema készített elő a honfitársának.

A legtöbb gól a Cityben az európai kupákban:
39: Agüero
24: Sterling
20: Gabriel Jesus
16: Mahrez
14: De Bruyne

88. perc Asensio kornerét kifejeli a kapu elől Stones.

87. perc Nacho fut be Modric helyére. Alighanem elfáradt a horvát is, karmester helyett "mindenes bekk".

86. perc Bernardo Silva hatalmasat rúg Viníciusba, sárga lap. Modric beadása a védőké.

85. perc Rodri felvágja Camavingát, sárga lap nincs.

A legtöbb BL-meccs a Realban:
152: Iker Casillas
132 Raúl és Benzema

84. perc Aurélien Tchouaméni váltja az elfáradó Kroost.

Haaland: 28 meccs a BL-ben, 35 góllal. De ma nem talált be. Még?

81. perc Marco Asensio be, Rodrygo elfáradt. Mire megy ma a realos szupercsere?

79. perc A Rodri lábára rátartó Eduardo Camavinga kap sárga lapot.

Guardiola: 21 meccs a Real ellen edzőként, 5 vereséggel.

78. perc Kroos ad be balról jobbal, kissé balról, négy méterről kapura fejel Benzema, jobbra vetődve véd Ederson.

77. perc Valverde felbőrözi a jobb szélen Akanjit, de rossz a beadást. Camavingát ellökik, szabadrúgás.

74. perc De Bruyne beadása Rüdigeré. E két csapat előző 4 meccs 4.3-as gólátlagot hozott.

72. perc Alaba ballal a léc fölé rúgja a 21 méterről járó szabadrúgást.

71. perc Ilkay Gündogan elveszíti a labdát a 16-os bal sarka előtt, felrúgja fordulásból Carvajalt. Sárga lap.

A Manchester City lehet az első angol csapat, amelyik legyőzi egymás után két évben is idegenben a Realt.


68. perc Carlo Ancelotti reklamál, sárga lap.

Camavinga pocsék passzával indult az angol akció.



67. PERC EZ MÁR BENT VAN, KEVIN DE BRUYNE MOST BETALÁL. Gündogan passzát jobbal a jobb alsóba vágja 21 méterről, középről. 1–1!

63. perc De Bruyne emelése magas az ötösön felugró Hallandanak... és hosszú a bal sarok elé berobbanó Silvának.

A Manchester City a legutóbbi négy találkozóból hármat megnyert a Real ellen, csak az előzőt bukta el.


62. perc Walker szereli merész becsúszással az ötös jobb sarkán a Benzema indította Viníciust, abszolúte szabályosan.

62. perc Benzema bal oldali beadását Grealish elüti Valverde elől, de kézzel. Mit mond a VAR? Semmit sem.

58. perc Rodrygo lő kapura kissé jobbról, 17-ről, elélép Grealish. Modric okosan visszafelé gurít a kisszöglet után, Kroos jobbal 17-ről fejen találja az előtte álló Rüdigert. Vinícius balról ballal beadna, de közbelép Stones. Kroos gurít vissza most, Valverde jobbal 19-ről, középről nem sokkal, de a léc fölé lő.

54. perc Nagy mentés itt is, Alaba becsúszva blokkolja Haaland ballábas, tízméteres lövését. De Bruyne beadásáról éppen csak lemarad aztán a bal, azaz a túlsó alsó sarok előtt Akanji.

53. perc Rodri ellöki Rodrygót, majd nem sokra rá De Bruyne elé passzol, aki ballal a jobb alsóba lőne 22-ról, középről, Courtois legördül a labdáért.

51. perc Silva ütempasszával kapura tör De Bruyne, jobbal a jobb alsóba lőne kissé jobbról, hat méterről, Courtois jobb kézzel védeni tud azonban. De les.

50. perc Carvajal teszi a labdát okosan Benzema elé, aki ballal kapura lő az ötös bal sarka elől, de szögletre ment a becsúszó Jones, gyakorlatilag a bal lába spiccével.

47. perc De Bruyne beadása Courtois-é.

46. PERC CSERE NINCS, FOLYTATJUK!

Közel 400 perce nem kapott gólt a BL-ben a Real.

Vinícius: 1 gól a 16-oson kívülről a BL-ben!

Vinícius szerezte a Real góljainak 35 százalélákát ebben az idényben, Haaland mutatója 43.

E párharc legjobb góllövői:
Karim Benzema 6
Gabriel Jesus 3
Rodrygo 2
Kevin De Bruyne 2
Vinícius Júnior 2


A Carlo Ancelotti edzette címvédő a jelenlegi idényben már a Liverpoolt és a Chelsea-t is kiejtette, az elődöntőben pedig ismét a Manchester Cityvel találkozik – ráadásul friss Király-kupa-győztes.

Nincs titok és misztikum. A Real Madridot az utóbbi években ismét körüllengi valamiféle különleges légkör, sokan azt gondolják, a Bajnokok Ligájában és a fontos mérkőzéseken szinte legyőzhetetlen a királyi gárda. Ennek van is alapja, elvégre a klub összesen 14-szer hódította el a BEK/BL-trófeát, az előző kiírásban búcsúztatta a PSG-t, a Chelsea-t és a Manchester Cityt is, több alkalommal szinte lehetetlen helyzetből állt talpra. Vagy említhetjük a 2014-es finálét is, amikor Sergio Ramos a 93. percben egyenlített az Atlético Madrid ellen, hogy aztán a hosszabbításban 4–1-re nyerjen a Real Madrid.


45+3. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!


45+2. perc Toni Kroos jobbal térden cserdíti az ismét túl korán eleső Gündogant, ez már sárga lap.

45+1. perc Carvajal ellöki hátulról két kézzel Grealisht, aki odaszól neki, kapnak... egy utolsó szóbeli figyelmeztetést.

Két perc a ráadás.

45. perc Carvajal bodicsekeli Grealisht, elég sunyin, az angol nekimegy a reklámtáblának, odamegy a védő elnézést kérni, a szélső ellöki. Kis színészeti bemutató és műfelháborodások után folytatjuk.

42. perc Gündogan beadása rossz, De Bruyne ismételhet a másik oldalról, közbelép Valverde. A szöglet után Rodri fejesét blokkolta fejjel Kroos, de nem egészen önszántából, mert ellökték előtte.

39. perc Benzema szereli Silvát a bal szélen, de a lapos beadása Walkeré. Kontra, Rüdiger hamar közbelép.

Vinícius Júnior előző 11 BL-meccsén, amikor kezdett, 8 gólt és 5 gólpasszt hozott a konyhára, és mindig szerzett legalább egy kanadai pontot, beállítva ezzel Cristiano Ronaldo vonatkozó rekordját!

Vinícius: 51 meccs az idényben, 23 góllal és 21 gólpasszal.

36. PERC AZ ELSŐ HAZAI KAPURA LÖVÉSBŐL GÓL! Modric indítja Camavingát finoman, a ballábas indítást VINÍCIUS JÚNIOR jobbal a jobb felső sarokba rúgja középről, 20 méterről. Éderson nem érhetett oda: 1–0!

35. perc Valverde jobbról az ötösre emel, Benzema lekezeli a labdát... szabadrúgás kifelé kezezésért.

33. perc Modric beadását kifejeli a bal sarok elől Walker, akit az előbb keményen szerelt Camavinga, Rüdiger meg mellkassal állt gyorsan Dias elé a miheztartás végett.

27. perc Rüdiger ellöki Gündogant, aki már előre elrepült, így aztán rosszul jár, mert a levegőben úszott, amikor érkezett a honfitársa. Ápolás, sárga lap nincs.

190 BL-meccs csak edzőként... Rekordbeállítás


26. perc Carvajal felrúgja a bal szélen meginduló Grealisht, aki kezdi unni ezt. Mármint a felrúgását, mert harmadszor történt meg ez rövid idő alatt.

25. perc Nagy mentés, Vinícius labdát szerez a bal szélen, a középre adás remek, Dias becsúszva elrúgja a labdát Benzema elől!

24. perc Okos passzolgatás után pocsék Kroos-indítás, Walker mellel hazaadja féltérdről.

21. perc Camavinga szereli a jobb szélen felfutó Walkert, Modric kifejeli De Bruyne kornerét.

18. perc Rodrygo lepte meg Akanjit, befelé indulását követően Benzemát ugratta ki, a franciánál Ederson azonban gyorsabb volt és felkapta a labdát.

16. perc Megint a norvég csatár veszélyeztetett, ezúttal Grealish beadása után fejelt, Courtois ezt is könnyedén fogta.

15. perc Haalandnak is megvolt az első próbálkozása, De Bryune passzát vette át a tizenhatoson belül, de a belga kapus ismét a helyén volt.

14. perc Ismét egy távoli lövés, Rodri próbálkozott 24 méterről, Courtois azonban magabiztosan hárított.

Az első tíz percben a vendégek akarata érvényesült, ugyanakkor hiába volt náluk sokkal többet a labda, komoly helyzetet még nem alakítottak ki.

8. perc Itt volt a meccs első lövése, Bernardo Silva a jobb oldalról ért be a tizenhatoson belülre, majd De Bruynét játszotta meg, aki állítgatás nélkül kapura küldte a labdát, Courtois védett.

4. perc Egy szép, bal oldali akciót követően Vinícius indult meg, a középre tett labdáját azonban Benzema nem tudta lekezelni.

1. perc Grealish rúgott össze Rodrygóval, de már mindketten talpon.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

Nagy meglepetés nincs a kezdőkben, a hazaiaknál felépült Luka Modric, így kiszorul Aurélien Tchouaméni, akinek a helyén, a hatos pozícióban Kroos játszik. Az angoloknál Pep Guardiola azt a kezdőt küldte pályára, amely az Arsenal elleni, gyakorlatilag bajnoki döntőként felérő mérkőzésen szerepelt.

Jöjjön a himnusz. A hangulat már most kiváló.

Érkeznek a csapatok, a Real Madrid hazai, talpig fehér szerelésben, míg a Manchester City a vendég, fekete mezében lép pályára.

Karim Benzemáéknak ismét a Manchester Cityn kell túljutniuk, hogy döntőt játszhassanak (Fotó: Getty Images)
Karim Benzemáéknak ismét a Manchester Cityn kell túljutniuk, hogy döntőt játszhassanak (Fotó: Getty Images)

Egy kis örökmérleg! 9 mérkőzés, 3 realos és 2 citys sikerrel, 14, ill. 16 rúgott góllal.

JÖTTEK-MENTEK!
A Manchester Citytől a Real Madridhoz:

2018, Brahim Díaz, 17 000 000 euró
2010, Emmanuel Adebayor, kölcsönbe, 4 000 000
A Real Madridtól a Manchester Cityhez:
2017, Danilo, 30 000 000
2012, Iker Pozo
2011, José Pozo, 2 800 000
2008, Robinho, 43 000 000
2003, Steve McManaman, ingyen


Eltiltott nincs.

A hazaiaktól Ferland Mendy sérült, a vendégektől Nathan Aké nem bevethető.


„A kupadöntő után nem volt sok időnk regenerálódni, de az előző idényben is a Cityt tartották esélyesebbnek, mégis mi jutottunk tovább. Nem foglalkozunk azzal, hogy milyen formában van az ellenfél, minden erőnkkel azon leszünk, hogy megnyerjük az elődöntőt.”
Nacho, a Real Madrid védője.

Varázslat kell! – Smahulya Ádám jegyzete

Pep Guardiola csapata valóban önbizalomtól duzzadva készülhet a keddi összecsapásra. A City a legutóbbi tíz bajnokiját megnyerte, az összes tétmérkőzést figyelembe véve már február eleje óta veretlen. Elméletileg minden esélye megvan a triplázásra, azaz arra, hogy a bajnoki címet, a BL-t és az FA-kupát is megnyerje. Na és ne feledjük, hogy Erling Haaland bombaformában van. A norvég csatár legutóbbi 10 találkozóján 12 gólt szerzett. Sokatmondó, hogy a Manchester United korábbi csatára, Wayne Rooney szerint is egyértelműen a City a párharc esélyese. Márpedig ritka, hogy egy volt United-futballista ennyire dicsérje az egyébként utált városi riválist.

„Tiszteljük az ellenfelet, de egyáltalán nem félünk tőle, miért is kellene? – tette fel a kérdést az As által idézett portugál futballista. – Szó sincs arról, hogy a klub vagy a címer valamitől különleges lenne: ha nem játszana ott Luka Modric, Toni Kroos, Vinícius Júnior és Karim Benzema, nem nyertek volna semmit. A címer ugyanis önmagában nem nyer meccseket és trófeákat. Ez badarság. A játékosaik miatt ennyire erősek a madridiak. Bolondok lennénk, ha nem adnánk meg a tiszteletet az ellenfélnek, de nincs félnivalónk. Tudjuk, az előző idényben kiejtett minket az elődöntőben, a cél, hogy most mi jussunk tovább. Az elmúlt két hónapban nagyszerűen szerepeltünk, magabiztosan várjuk az elődöntőt.”

A Manchester City középpályása, Bernardo Silva a keddi BL-elődöntő előtt elmondta, hogy szerinte nem kell félniük a Real Madridtól, a spanyol csapat ugyanis egyáltalán nem annyira veszélyes, mint azt sokan gondolják.

„Képes rá, hogy egy mozdulattal megváltoztassa az adott meccset, de gyakran zökkentik ki az ellenfelek. Fiatal és tanulnia kell. Amikor nyugodt és kiegyensúlyozott, akkor hihetetlenül jól teljesít. Persze normális, ha néha frusztrált, mert sokszor provokálják az ellenfél szurkolói és a játékosok, vagy a rossz bírói ítéletek. Ezzel együtt kell élnie a következő tíz, tizenöt évben.”

A korábbi Manchester United-legenda szavait a Real Madrid ötszörös BL-győztes német középpályása, Toni Kroos nem hagyta szó nélküli a madridi meccs előtti sajtótájékoztatón.„Nos, tavaly is ugyanezt mondtátok, nem? Szinte senki sem számított rá, hogy továbbjutunk az elődöntőből, aztán a sorozatot is megnyertük. Emlékszem néhány nagyon hasonló megszólalásra a tavalyi párharc előttről” – reagált mosollyal az arcán a német, aki csapattársáról, Vinícius Jr.-ról is szót ejtett.

„A Manchester City nemcsak legyőzi a Real Madridot, hanem megsemmisíti – írta a The Times hasábjain a 120-szoros angol Wayne Rooney. – Lehet, hogy tévedek, de a City más szinten van. Már az idény elején azt éreztem, hogy Guardiola csapata megnyeri a BL-t, az elmúlt hónapok teljesítményét látva pedig még inkább ezt gondolom. A legjobbkor került csúcsformába az együttes. Tudom, hogy a tavalyi párharcot a Real Madrid nyerte meg, de most teljesen más a helyzet. A City jobban védekezik, türelmesebb, a legnagyobb különbséget mégis Erling Haaland jelenti. Ha ő ott lett volna a tavalyi elődöntőben, biztosan nincs az a néhány perces összeomlás, ami a spanyolok továbbjutását eredményezte.”

A párharc első meccse előtt már a játékosok között is felfokozott a hangulat, amit ezúttal Toni Kroos dobott fel egy kicsit.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MANCHESTER CITY–REAL MADRID MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik