BL: „Elsüllyedve”; „KO Real Madrid” – lapszemle

T. D.T. D.
2020.08.08. 10:26
null
Zidane vigasztalja Eden Hazard-t az Etihad Stadiumban (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Manchester City másodszor is legyőzte a Real Madridot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, ezzel kiejtette a királyi gárdát. Természetesen a spanyol és az angol lapok is kiemelten foglalkoztak az összecsapással – nézzük, hogyan látták a mérkőzést!

Nem meglepő, hogy a spanyol lapok a Real Madrid vereségére hegyezik ki a történteket. A madridi Marca például azt írja: „Két ajándék, és mehetnek haza”, utalva ezzel a két védelmi megingásra. „Egy gyenge Real Madrid-teljesítmény a formában lévő Manchester City ellen kiesést hoz a negyeddöntő előtt. Varane két hibájával két ajándék gólt szerzett a Man. City, Benzema még egyenlített ugyan, de megvan Zidane első elveszített párharca vezetőedzőként a kieséses szakaszban.”

A szintén madridi As az „Elsüllyedve” szóval kürtöli világgá a történteket, hozzátéve, hogy „Varane két hatalmas hibája a Real Madrid kiesésébe került. A francia válogatott játékos elismerte, hogy az ő hibái jelentették a különbséget az Etihadban, mivel Sterling és Gabriel Jesus gólra váltotta azokat.”



„KO Real.Varane két súlyos hibája 2–1-es győzelmet ajándékozott a Manchester Citynek a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligájában, így Zidane gárdája kiesett a legjobb 16 között”
– írja a barcelonai Mundo Deportivo.


A szintén barcelonai Sport címlapján mindössze ennyi olvasható: „A Madrid kiütve, Pep búcsúztatta Zidane-t.”

Térjünk át Angliába! A Manchester Evening News úgy vélekedik, Guardiola csapata végre kifejlesztette a Real Madrid legnagyobb erényét – ez lehetett a döntő tényező a végkimenetelt illetően. „A Real Madrid úgy megy bele ezekbe a mérkőzésekbe, hogy nyerni fog – megesik, hogy mindössze azért, mert ő a Real Madrid. A Manchester Citynek is meg kellett találnia ezt az önbizalmat, ezt a hitet, és – miközben jelentős kihívások várnak a csapatra Lisszabonban – úgy tűnik, ez sikerült. Az elmúlt években is megvoltak a lehetőségek a Monaco, a Liverpool és a Tottenham ellen, de a nehéz pillanatokból rendre rosszul jött ki a City.”

A BBC azt írja, a Manchester City egyszerűen túl jó volt ahhoz a Real Madridhoz képest, amely már nem képes ugyanazt a szintet hozni, mint az egymás utáni három BL-győzelem idején. A szerző úgy gondolja, az angol csapatnak sosem lesz a mostaninál jobb lehetősége arra, hogy végre teljessé tegye a vitrint a BL-serleggel.

A The Guardian cikkében az olvasható, hogy a Manchester City „könyörtelen” volt és „ragyogó” teljesítményt nyújtott, miközben a Real Madrid egyszerűen nem jutott levegőhöz.

A mérkőzésről ITT, a főszereplők nyilatkozatairól ITT olvashatnak bővebben.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester City–Real Madrid 2–1 (1–1)
Manchester, Etihad Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Brych (német)
Manchester City: Ederson – K. Walker, Laporte, Fernandinho, Cancelo – Rodri (Otamendi, 89.), Gündogan – Foden (Bernardo Silva, 67.), De Bruyne, Sterling (David Silva, 81.) – Gabriel Jesus. Menedzser: Pep Guardiola
Real Madrid: Courtois – Carvajal (Lucas Vázquez, 83.), Varane, Éder Militao, F. Mendy – Modric (Valverde, 83.), Casemiro, Kroos – E. Hazard (Jovics, 83.), Benzema, Rodrygo (Asensio, 61.). Vezetőedző: Zinédine Zidane

Gólszerző: Sterling (9.), Gabriel Jesus (68.), ill. Benzema (28.)

Továbbjutott: a Manchester City, két győzelemmel, 4–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
9 órája

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45

„Újabb kirívó bírói hiba és sokkoló védekezés miatt kiesett a Ludogorec” – bolgár lapszemle

Európa-liga
2026.02.27. 07:20

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04
Ezek is érdekelhetik