BL: Nem tudtam sokat hozzátenni az eredményhez, ez szégyen - Messi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.24. 10:14
A Barcelona és négyszeres aranylabdás futballistája, Lionel Messi is kiábrándító teljesítményt nyújtott a német Bayern elleni BL-elődöntő első, müncheni felvonásán. A 4–0-s vereséget követően az argentin klasszis őszintén elmondta: szégyelli magát... Nos, van miért....

„Nem tudtam sokat hozzátenni az eredményhez, ez szégyen – mondta önkritikusan Messi, aki dicsérte az erős, minden tekintetben megérdemelt győzelmet arató ellenfelet, és a rend kedvéért kitért a visszavágóra is. – Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk a Camp Nouban, és nulla négyről kezdve kevés esélyünk maradt a továbbjutásra, de mégis meg kell próbálnunk."Messi, aki dicsérte az erős, minden tekintetben megérdemelt győzelmet arató ellenfelet, és a rend kedvéért kitért a visszavágóra is. – Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk a Camp Nouban, és nulla négyről kezdve kevés esélyünk maradt a továbbjutásra, de mégis meg kell próbálnunk."

Messi játéka sérülés miatt kérdőjeles volt, mégis a kezdőben kapott helyet. Az érintett úgy nyilatkozott: bár nem játszott mostanában, ez nem zavarta őt, hiszen fizikailag rendben volt, jól érezte magát. Röviden beszélt még a szezon hátralévő céljairól is.

„A bajnokságban meg kell őriznünk a vezető pozíciónkat, az ottani elsőséghez hiányzó győzelmeket meg kell szereznünk. A BL-ben az elődöntő visszavágóját kell megpróbálnunk, és ha nem sikerül, akkor készülhetünk a következő szezonra."

Érdekes statisztikai adat: a Bayern két klasszis légósa, az egyaránt támadóként pályára vezényelt Franck Ribéry és Arjen Robben is lényegesen többet futott Lionel Messinél. Míg a holland szélső 10 997 méterrel, francia kollégája 10 487-tel zárt, addig az argentin 7409-ig jutott. A két gólt szerző Thomas Müller pedig gyakorlatilag meg sem állt – legfeljebb a gólöröm kedvéért: a német játékos 11 199 métert tett meg.

Legfrissebb hírek

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.23. 23:24

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
2025.12.22. 14:34

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

Nem történt csoda Heidenheimben, négy gólt szerezve diadalmaskodott a Bayern

Német labdarúgás
2025.12.21. 19:40

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 10:00

Az Anadolu Efes meglepetésre 23 ponttal legyőzte a Zalgiris Kaunast a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.17. 23:30

A Barcelona az utolsó negyedórában harcolta ki a továbbjutást a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 23:22

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18
Ezek is érdekelhetik