Chelsea: megkezdődtek a tárgyalások Nagelsmann képviselőivel – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
2023.04.04. 20:18
null
Julian Nagelsmann képviselői már a Chelsea-vel tárgyalnak (Fotó: Getty Images)
A Sky Sports német kiadásának értesülései szerint az angol labdarúgó-élvonalban (Premier League) 11. helyen álló Chelsea megkezdte a tárgyalásokat a Bayern Münchentől menesztett Julian Nagelsmann képviselőivel, azok után, hogy a londoniak vasárnap este menesztették Graham Pottert.

 

Bayern: Nagelsmann távozott, Tuchel váltja a kispadon – hivatalos
Chelsea: elfogyott a türelem, Graham Pottert menesztették – hivatalos

A Sky Sports úgy értesült, a 35 éves Nagelsmann eredetileg azt tervezte, hogy csak a nyáron tölt be új pozíciót, ugyanakkor a Chelsea-nél a Bayerntől menesztett szakember az első számú jelölt a menedzseri posztra.

A lap úgy tudja, a felek már megkezdték a tárgyalásokat, s az első felvonás pozitívan zárult.

Ugyanakkor végső döntés egyelőre nem született, mert a Chelsea még más edzőjelöltekkel is tárgyal, ráadásul Nagelsmannért átigazolási díjat kér a Bayern, amely nem bontotta fel a szakember szerződését „csak” felfüggesztette őt, s 2026-ig érvényes szerződés köti a bajorokhoz.

 

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
4 órája

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:48

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
Tegnap, 11:50

Meghosszabbítja Kane szerződését a Bayern München – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.08.10. 20:52

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
2026.08.10. 12:07

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11