PL: a Wolves menedzserét aggasztja a fertőzések növekvő száma

2021.01.08. 09:48
null
A „farkasok" menedzsere cseppet sem derűlátó (Fotó: AFP)
Az angol futballklubokhoz kapcsolódó koronavírus-fertőzések növekvő száma miatt fejezte ki aggodalmát a Wolverhampton Wanderers menedzsere, Nuno Espírito Santo, aki a járványügyi helyzet romlásától tart.

 

A Premier League-ben négy, míg az élvonal alatti három osztályban összesen több mint ötven találkozót kellett már elhalasztani a pandémia miatt.

„Sajnos, ez egyre többször fog megtörténni. Csak figyeljék a híreket, az előrejelzések szörnyűek, egyre rosszabb lesz a helyzet" – fogalmazott a BBC-nek adott interjúban Nuno Espírito Santo csapata pénteki (mai) FA-kupa-mérkőzése előtt, amelyen a „farkasok" a Crystal Palace-t fogadják.

Kétségessé vált az Aston Villa és a Liverpool kupameccsének megrendezése, miután a birminghamieknél felbukkanó új fertőzések nyomán a klub csütörtökön bezárta edzőközpontját, igaz, a Villa a fiataljaival is kiállna. A Southampton és a harmadosztályú Shrewsbury találkozóját pedig már későbbi időpontra tolták az utóbbinál megjelenő pozitív esetek miatt.

A Premier League-ben szereplő kluboknál a stábtagok és játékosok heti két vizsgálaton esnek át, kedden heti rekordot jelentő 40 pozitív esetről számoltak be.

Legfrissebb hírek

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
9 órája

Premier League: új védekezési módok a pontrúgások ellen, már MMA-harcos is segít

Angol labdarúgás
15 órája

„Olyan akarok lenni, mint ő” – Szoboszlait bálványozza a Liverpool tizenhét éves tehetsége

Angol labdarúgás
21 órája

Arne Slot: Néha elgondolkodom, hogy nem magyar-e Szalah is...

Angol labdarúgás
21 órája

A Braga edzője a sérülések miatt aggódik, Emery a VAR-t hibáztatja az El-elődöntő után

Európa-liga
Tegnap, 8:31

A történelmi gólt szerző Ismaila Sarr: A rekorddöntés szép dolog, de ez csak bónusz

Európa-konferencialiga
Tegnap, 7:52

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
2026.04.30. 23:04

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
2026.04.30. 22:55
Ezek is érdekelhetik