Anglia: fiataljaival állna ki a Villa a Liverpool ellen

H. K.H. K.
2021.01.08. 08:05
null
Egyelőre kérdéses, pályára léphet-e az Aston Villa a Liverpool ellen (Fotó: AFP)
Az Aston Villa a fiataljaival állna ki a Liverpool ellen az angol labdarúgó FA-kupa 3. fordulójában.

 

Mint ismert, csütörtökön bezárta edzőközpontját és ideiglenesenfelfüggesztette az edzéseketaz alakulat, miután az első keret több játékosánál és a szakmai stáb tagjainál is igazolódott a koronavírus-fertőzés.

A BBC úgy tudja, hogy noha a felnőttcsapat karantén alá került, az Aston Villa szeretné lejátszani az összecsapást, aminek érdekében a klub egyeztetést folytat a szövetséggel.

A birminghami gárdánál az a terv, hogy Dean Smith menedzser helyett az U23-as együttes trénere, Mark Delaney ül le a kispadra, a csapatot pedig utánpótlás-játékosok, illetve akadémiai tehetségek alkotják majd, akiket emiatt külön le is teszteltek koronavírusra. Hogy az összecsapást megrendezhetik-e, a csütörtöki vizsgálatok eredményeitől függ.

ANGOL FA-KUPA
3. FORDULÓ, A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
20.45:
Aston Villa–Liverpool (Tv:Spíler1)

20.45:Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace

Legfrissebb hírek

McGinn tizenegyest hibázott, Szuzuki potya gólt kapott, az Aston Villa elhullajtott két pontot

Angol labdarúgás
2026.10.31. 23:11

Iraola szerint van esély arra, hogy Szoboszlai visszatérjen az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.10.30. 15:36

A City tizenegyesekkel verte ki a Brightont, a Bournemouth kiütötte a Villát az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.10.28. 22:50

Hiába Haaland újabb gólja, az Aston Villa elvette a Man. City veretlenségét

Angol labdarúgás
2026.10.24. 15:23

Premier League: Haaland játszhat az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2026.10.23. 16:37

„Nagyon sokat ér ez a három pont” – Andoni Iraola a Gulácsiék elleni fordításról

Bajnokok Ligája
2026.10.21. 07:05

Lejtmenetben a Newcastle, a nyári szerzemény góljával nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2026.10.17. 20:43

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:06