Női vízilabda ob I: egyenlített a döntőben a Dunaújváros

L. G.L. G.
Vágólapra másolva!
2021.04.21. 19:06
A Dunaújváros ötméteresekkel legyőzte az UVSE-t a női vízilabda ob I döntőjének második mérkőzésén, s így egyenlített a két győzelemig zajló párharcban.
A Dunaújváros ötméteresekkel legyőzte az UVSE-t (Fotó: Tumbász Hédi) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A Dunaújváros ötméteresekkel legyőzte az UVSE-t (Fotó: Tumbász Hédi) – A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

 

NEM VOLTAK EGYEDÜL

A dunaújvárosi játékosokat az uszodán belül ugyan nem segíthették a szurkolók, azonban a lelátón a klub színeire festett lufik, azokon pedig üzenetek kölcsönöztek erőt a hazai pólósoknak. A csapat legnagyobb szurkolóját pedig a zárt kapu sem tartotta vissza: létrán állva, sálat lobogtatva szurkolt a kedvenceinek az uszodán kívül, a mérkőzést az üvegablakon át követve.

Megérkezett a bajnoki trófea Dunaújvárosba, de biztos volt, hogy vissza is viszik Budapestre, a kérdés csak az volt, hogy a szövetség illetékeseinek autójában teszi meg az utat visszafelé, vagy az UVSE csapatbuszán. Az egyik fél második győzelméig tartó bajnoki döntő első mérkőzését ugyanis az UVSE nyerte, így a vendégek a bajnoki címért, a dunaújvárosiak pedig az életben maradásért ugrottak medencébe.

Már aki, Parkes Rebecca, a fővárosiak centere ugyanis civilben sétálgatott a medence partján, az első mérkőzésen elszenvedett bordasérülése miatt nem volt bevethető. Első számú helyettese Rybanska Natasa volt, a második számú pedig Keszthelyi-Nagy Rita, akinek az új szerepköre miatt kevesebb ereje maradt az irányításra. Eleinte a másik oldalon sem a megszokott játékos, Geraldine Mahieu birkózott a bekkekkel, de Gurisatti Gréta centerbevetésének taktikai okai voltak.

Az első két negyedben fej fej mellett haladtak a felek, hogy aztán a harmadik szakaszban ellépjen a védekezését összerántó, Garda Krisztina vezette Dunaújváros. 8–6 után azonban több lehetőséget is elpuskáztak a hazaiak a háromgólos vezetéshez, az UVSE pedig jobb csapat annál, hogy ezt ne használja ki. Faragó Kamilla szépített, Szücs Gabriella egyenlített, szűk öt perccel a vége előtt kezdődhetett minden elölről. A hátralévő percekben azonban egyik csapat sem tudott a kapuba találni, így jöhetett a szétlövés.

Az első négy lövő közül az UVSE bekkje, Szücs Gabriella hibázott, így a hazaiak szélsője, Gurisatti Gréta lezárhatta volna a párharcot. Nem tette, Gangl Edina kivédte a próbálkozását, ám a vendégek reménye egy percig sem élt. Rybanska Natasa a kapufát találta telibe, így a Dunaújváros 4–3-ra megnyerte az ötöspárbajt, és kiharcolta a mindent eldöntő, harmadik mérkőzést. Ezzel teljesült Bíró Attila szövetségi kapitány kívánsága, aki előzetesen azt mondta, szeretne hárommeccses döntőt, mert az olimpia előtt minél több, magas hőfokú mérkőzésre van szüksége a játékosainak.

A trófea egyelőre gazda nélkül maradt – de szombaton már valaki biztosan a magasba emeli.

NŐI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
DUNAÚJVÁROSI EGYETEM-MAARSK GRAPHICS–UVSE-HUNGUEST HOTELS
8–8 (3–3, 2–3, 3–0, 0–2 – ötméteresekkel: 4–3)
Dunaújváros, zárt kapuk mögött. V:
Várkonyi G., Tóth I.
DUNAÚJVÁROS: Magyari A. – Brezovszki, SZILÁGYI D. 2, Ziegler, Gurisatti, GARDA 5, Mucsy. Csere: Pál R., Szabó N., Mahieu, Szellák, Horváth B. 1. Edző: Mihók Attila
UVSE:
Gangl – Keszthelyi-Nagy, SZÜCS G. 2, FARAGÓ K. 2, RYBANSKA 2, Antal D. 2, Baksa V. Csere: Kakas (kapus), Telek, Peresztegi-Nagy, Szegedi, Aubéli, Dávid C. Edző: Benczur Márton
Gól – emberelőnyből:
5/1, ill. 7/3
Gól – ötméteresből:
4/4, ill. 2/2
Kipontozódott:
Horváth B. (21. p.)
A párharc állása:
1–1
MESTERMÉRLEG

Mihók Attila:
– Annyi rutinom azért van, hogy egy ötöspárbajban már nem ugrabugrálok, mert akkor a játékosok teljesen egyedül vannak. Döntő jelentőségű volt, hogy négy ötméterest is belőttünk azért, hogy elérjük a szétlövést. Fontos volt, hogy mindig tudtunk egyenlíteni, majd fordítani, és nem nőtt folyamatosan a különbség, mint legutóbb.
Benczur Márton:
– Elismerésem a Dunaújvárosnak, fantasztikusan játszott. Mi is nagyszerűen vízilabdáztunk, nem tudok szemrehányást tenni a játékosaimnak. A harmadik mérkőzésen megpróbálunk eggyel több gólt lőni.

A 3. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
FTC-TELEKOM–
BVSC-ZUGLÓ DIAPOLO 12–9 (3–2, 2–3, 3–3, 4–1)
Népliget, zárt kapuk mögött. V:Fodor R., Kovács S.
FTC:Kasó – Vályi V.2,TÓTH-CSABAI3,ILLÉS A.2,Valentin K., KUNA1,Máté Zs.1. Csere:Kövesdi2,Pőcze1,Jenei, Petik P. Edző:Béres Gergely
BVSC:Doroszlai – Gémes1,Farkas T., Kele1,GYÖNGYÖSSY1,Farkas K.1,LEIMETER2. Csere:Mihály K., Alaksza D.1,TAKÁCS O.2,Alaksza N., Koncz, Fekete F. Edző:Petrovics Mátyás
Gól – emberelőnyből:11/5, ill. 4/1
Gól – ötméteresből:2/2, ill. 4/3
Piros lap:Petrovics Mátyás (30. p.)
A párharc végeredménye: 2–0azFTCjavára
MESTERMÉRLEG
Béres Gergely:– Már legutóbb is itt szerettünk volna végezni, de az az idény nem zárult le, így most nagy eredmény a Ferencvárosnak ez az érem. A célunk az volt, hogy mindegy hogy ötméteresekkel vagy rendes játékidőben, csak nyerjük meg a meccset. A lányok kifejezetten jól küzdöttek egymásért, ennek köszönhetően tudtunk győzni.
Petrovics Mátyás:– Ezt a párharcot már négy éve vívjuk a Ferencvárossal, eddig sikerült magunk mögött tartani az ellenfelünket. Ebben az idényben is két egyenlő csapat küzdelmének lehettünk szemtanúi, amelyben csak nüanszokkal maradtunk alul.

AZ 5. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
III. Kerületi TVE–Hungerit-Szentes 12–11
(2–1, 5–4, 2–4, 3–2)
A 7. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
SZTE-Szeged–Tigra-ZF-Eger 7–10
(1–2, 2–2, 3–4, 1–2)
A 9. HELYÉRT, 2. MÉRKŐZÉS
Budapesti Honvéd SE–Tatabányai Vízmű SE 8–11
(2–2, 2–5, 0–1, 4–3)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik