Benczur Márton: Már alábecsülnek minket

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2026.07.02. 12:10
null
Fotó: Török Attila
Benczur Márton, az UVSE Helia-D női vízilabdacsapatának vezetőedzője értékelte lapunknak csapata elmúlt idényben nyújtott teljesítményét, s arról is beszélt, nagy átalakulások várhatóak a keretben.

– Bronzérem a bajnokságban és a Magyar Kupában, továbbjutás a Bajnokok Ligája csoportköréből, majd búcsú a nyolcaddöntőben. Ezeket az eredményeket érte el az UVSE a 2025–2026-os idényben. Miként lehet értékelni?     
– Összességében pozitívan, három sorozatból kettőben jól teljesítettünk, a Magyar Kupában győzelmi esélyünk is volt, most nem nyitnám ki azt a fejezetet, miért nem sikerült nyernünk az elődöntőben. A BL-ben óriási eredmény a világ legjobb nyolc csapata közé kerülni, és azt is tudjuk már, hogy a csoportban a későbbi győztest, az Olympiakoszt vertük meg. A bajnokságban egyedül a BVSC elleni elődöntő nem alakult úgy, ahogy azt szerettük volna, a bronzmérkőzésen viszont elismerésre méltó módon vízilabdáztunk, ezzel elértük minimális célunkat. És hát ne felejtsük el azt sem, mindezt úgy teljesítettük, hogy hűek maradtunk a koncepciónkhoz, csak magyar játékosokkal versenyeztünk, mi nem szeretnénk hat-nyolc pólóst igazolni, a saját bázisunkra támaszkodunk, neveljük a fiatalokat a magyar vízilabdának, még akkor is, ha ez kicsit az eredményesség rovására mehet. Működik a rendszerünk, az ellenfeleink viszont egyre jobbak – mondta a Nemzeti Sportnak Benczur Márton, az UVSE női vízilabdacsapatának vezetőedzője.

– Esélyesként vágtak neki a BVSC elleni elődöntőnek, és jól is kezdtek, megnyerték az első meccset, a következő kettőt viszont elveszítették, ezzel lecsúsztak a fináléról. Meglepték a zuglóiak?
– Nem, nagyon sokat erősödött a BVSC, kiváló igazolásai voltak tavaly, ez már nem az a csapat, amelyik az ötödik helyen végzett az előző idényben. Gazdaságilag jelenleg a Ferencváros és a BVSC a legerősebb a bajnokságban, ők is jutottak a döntőbe. Ennek ellenére valóban mi rontottuk el az elődöntőt, a második mérkőzésen különösen csalódott voltam, hiányzott a megfelelő mentalitás a lányokból. A harmadik meccs meg… Semmi sem jött össze, hazai medencében mindössze hat gólig jutottunk, sajnos ilyen a sport, előfordul az ilyesmi. Nem gondolom, hogy jobb nálunk a BVSC, de nem mindig a jobb csapat jut tovább, hanem az, amelyik nyer.

– Összességében hogyan tekint az elmúlt idényre?
– Nagyon nehéz volt, rengeteg sérüléssel bajlódtunk, többször meg kellett szakítani a klubsorozatokat a válogatott miatt, a téli szünetben például több mint hetven napig nem játszottunk. Persze, fontosak a válogatott események, sok szempontból ezek jelentik a sportágunk csúcsát, de nem szabad elfelejteni, hogy a klubok nélkül nincs válogatott vízilabda sem. Kicsit észszerűbben kellene kialakítani a programot, mert ezt nagyon nehéz menedzselni, és a játékosoknak sem egyszerű alkalmazkodni hozzá. Sok újdonsággal nem szembesültem egyébként az idény során, mindig más kérdések, problémák vetődnek fel.

– Hét játékos távozását jelentette be múlt pénteken a klub.
– Megint új csapatot építhetünk, azt is tudjuk, hogy már most alábecsülnek minket – meglátjuk, a vízben miként alakulnak a dolgok… Ármai Zita, Faragó Kamilla, Golopencza Nóra, Hajdú Kata, Kárpáti Eszter, Kiss Patrícia és Tiba Panna távozik, természetesen lesznek igazolásaink, és az utánpótlásbázisunkra is támaszkodni szeretnék. A felkészülést július tizenharmadikán elkezdjük azokkal a sportolókkal, akik nem válogatottak. A céljaink változatlanok, minden sorozatban nyerni szeretnénk, de elsősorban a fő elvünkhöz tartjuk magunkat: továbbfejlesztjük a játékosokat, akik aztán a válogatott erősségeivé válhatnak.

 

Legfrissebb hírek

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Leimeter Dóra sietség nélkül, de mihamarabb vissza akar térni

Vízilabda
2026.08.08. 09:23

Aranyérmes a magyar válogatott a női U20-as vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.08.07. 23:02

Németh Zsolt: A sikerélményem az, amikor a gyerek az edzést választja

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:55

Összekerült a Vasas és az UVSE a selejtezőben a férfi vízilabda MK-ban

Vízilabda
2026.08.04. 12:50

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13