Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

BALLAI ATTILABALLAI ATTILA
Vágólapra másolva!
2026.02.07. 23:19

Ezüsteső öntözi a magyar vízilabdát, annak egészét és egy ideje a női vonalat is. Mindkét válogatottunk másodikként zárt a tavalyi világ- és az idei Európa-bajnokságon, bár a drámai hármas egység klasszikus szabálya – a cselekmény egyetlen helyszínen, egy napon belül játszódik le, nincsenek mellékszálak – csak előbbi eseményen érvényesült. A vb-t ugyanis mindkét szakágban Szingapúrban, a két döntőt pedig huszonegy-két órán belül rendezték, ellentétben az Eb-vel, amely a sportág szellemiségétől vagy inkább „lelkétől” idegen évszakban, télvíz idején zajlott, ráadásul a női torna két héttel a férfi után, pólós szempontból lakatlan szigetre, Madeirára száműzetett.

Egykori sikerkapitányunk, Rajki Béla 1972-es tézise – a magyar vízilabda számára az ezüst kudarc – szerencsére rég meghaladottá vált, így nem kellett rövid időn belül kétszer kútba ugranunk; a második hely manapság már méltánylandó eredmény, az egyetlen baj vele, hogy az elsőség és az aranycsata elvesztésével lehet elérni. Adódik a kérdés, hogy jobb-e a végére egyirányú utcába terelt mérkőzésen kapni ki, mint a fiúk a szerbektől, vagy az utolsó utáni pillanatig kiélezett küzdelemben, mint a lányok a hollandoktól, de kikapni sehogy sem jó.

Világverseny döntőjébe jutni annál inkább. A lányoknak ez a legutóbbi három tornán – a Vk-n, a vb-n és az Eb-n – egyaránt sikerült, ami igazán derék dolog. Még akkor is, ha nem az ünneprontás, hanem a tisztán látás szándékával le kell szögeznünk, hogy az oroszok kiválásával a kontinentális női mezőnyben jelenleg öt vagy inkább négy és fél komolyan vehető csapat vetélkedik, a magyar mellett a holland, a görög, a spanyol és a vezető négyestől elég sima veréseket kapó olasz. Árulkodó tény, hogy az ötödik helyért rendezett mérkőzésen a négyből kiszorult spanyolok 23–9-re gázolták le a horvátokat. Azaz, ha azon az ágon vagy, amelyre az öt nagyból csak kettő került, vagy három, köztük az olaszokkal, szinte biztosan elődöntőbe jutsz.  A mieinknek Madeirán nem adatott meg e könnyítés, a spanyolok legyőzése árán vezetett az út a négybe.

Ami ebben a labdajátékban – egyedül ebben – még csak részsiker. Merész András találóan jegyezte meg 2012-ben, Eindhovenben, az oroszokkal szemben megszerzett harmadik hely után, amikor a lányok magukkal akarták rántani a medencébe, ő azonban ellenállt, hogy magyar pólóedző bronzérem után nem fürdik.

Azóta már ez is megesett a tokiói olimpián, de egyszer érdemes végiggondolni, hogy a múltbéli eredményesség, a hagyomány és a jelen versenyhelyzet függvényében mely csapatsportunkban hol a mérce, a határvonal siker és csalódás, bravúr és kudarc között. Vízilabdában csak az arany a beteljesülés, az érem még szépen csillog, de a negyedik helytől lefelé egyre savanyúbb a történet, a nyolcból pedig egy-egy kivételtől eltekintve szinte képtelenség kiszorulni. Kézilabdában a négy közé vágyunk, a nyolccal még beérjük, azon kívül már feszengünk (a fiúk Eb-10. helye most ugyan mérsékelt kritikát váltott ki), a részvételt a világversenyeken alapelvárásnak tekintjük. Futballban, kosár-és röplabdában bezzeg évtizedek óta csak ábrándos tekintettel álmodozhatunk a vb-ről (és utóbbi kettőben az olimpiáról), férfi jégkorongozóink tavaly először maradtak benn a „nagy” vb-n, hét mérkőzésen elért egyetlen győzelemmel és hat vereséggel, de ezzel már befértek a Év csapata-választáson az első háromba.

Ellentétben a két vb-második vízilabda-válogatottal. Erre mondta valaki, hogy az almát nem is a körtével, hanem a lopótökkel próbáljuk rendre összehasonlítani, én ezért a továbbiakban maradnék a póló keretein belül. A tavalyi vb- és az idei Eb-ezüstök azt mutatják, hogy a mieink már (újra) mindenkit képesek legyőzni, csak éppen még nem egyazon világversenyen. A két helyezési számot összeadva négyet kapunk, és érdekes adalék, hogy Eb-n még soha nem volt jobb a két szakág összesített eredménye (2+2 és 1+3 a legkedvezőbb kombinációk), vb-n is csupán egyszer, 2005-ben, Montrealban, amikor a hölgyek a dobogó tetején, az urak a második fokán álltak.

A lányok a hollandok elleni, csütörtöki finálét – Eb-végjáték, hétköznap, ez is agyrém! – is megnyerhették volna, akár többször is, ez a szétlövésben elszenvedett vereség utáni percekben bosszantó, hosszabb távon viszont biztató. Cseh Sándor szövetségi kapitány is okkal értékelt így: „a tizenöt játékosból hét olyan van, akiknél a szinten tartás a cél, nyolcnak pedig folyamatosan erősödnie és fejlődnie kell, ilyen szempontból van még bennünk potenciál, …az elmúlt másfél évet tekintve mindennap egy kicsivel jobbak vagyunk.”

Tegyük hozzá, ehhez a parton is szükséges volt egy éles váltás. A párizsi olimpiára még két kapitánnyal indult a társaság, de a Mihók Attila és Cseh Sándor közti „kettős hatalom” nem tűnt működőképesnek. Az egész közeg kissé művinek, mesterkéltnek hatott. Cseh olykor a meccsek alatt is kis túlzással előkelő idegen, szemlélődő úriember módjára viselkedett, most azonban aligha kétséges, hogy ez már az ő csapata. Minden ösztönével, szenvedélyével együtt az. Ennek legszemléletesebb jele a görögök elleni elődöntő időkérése volt. Az az egy perc a már mindent is látott magyar póló emblematikus pillanatává emelkedett. Infarktusos szituációban, a játékvezetők által is támogatott görögök egyenlítése után a tréner e szavakat intézte a játékosaihoz: „Nem érdekel, hogy vezetnek. Nem teheted meg, hogy elkezdesz hisztizni, és akkor nem védekezel. Tök mindegy, ha nem kapunk egy kiállítást, akkor is visszajövünk, akkor is megpróbálod megnyerni a meccset. Fegyelmezett maradsz. …Akkor lőjünk akciógólokat, akkor érjünk vissza…” Így is történt.

Cseh ezzel nálam e tekintetben Szívós István magasságába ért. Montreal olimpiai bajnoka tudniillik a Fradi edzőjeként egy ízben így feddte meg a reklamálása miatt a spanyol játékvezetőtől piros lapot kapott emberét: „Mit vártál, mit mond majd a bíró? Azt, hogy szenyor, köszönöm, eddig azt hittem, helyesen ítéltem, de most, hogy ön felhívta rá a figyelmemet, rájöttem, tévedtem, ezért megváltoztatom a döntésemet?” Egy teljes szektor fetrengett a röhögéstől, miközben sokkal több volt ez a helyzetből fakadó poénnál. Miként Cseh Sándor is spontán összegezte, ebben az erősen szubjektív, bírófüggő sportágban a játékosnak, a csapatnak hogyan kell és lehet elviselnie a külső hatásokat.

Két további észrevétel azért még ide kívánkozik. Az egyik: a görögök ellen a kiállítások aránya 11–5, a kontrafaultoké 11–3 volt oda, azaz e két kulcselemben 22–8-as hátrányt szenvedtünk. A tévén keresztül végképp bajos megítélni, ebben mekkora szerepe volt a partról fújó ellenszélnek és mekkora centereink, valamint az ellenfél centerei elleni védekezésünk időnként nem „Eb-kompatibilis” kézitusáinak, de ezt az elemzést el kell végezni. A másik: ilyen mondatokat, mint Szívós vagy Cseh, kizárólag a címzettel egy anyanyelvet beszélő ember képes megfogalmazni és hatásosan, az elmék, szívek, lelkek legmélyéig hatolóan elő is adni.

Itt tartunk most. Van két újabb ezüstünk, két, feladata ellátására alkalmas kapitányunk, valamint két csapatunk, mindkettő pályája növekedési szakaszában, az ígéret kategóriát már meghaladva. És lesz jövőre egy világbajnokság, férfi és női torna közös helyszínen, méghozzá Budapesten, nem is a téli zimankóban, hanem nyáron, amikor sárgán ragyog a labda és a nap, kék a víz és az ég.

Hát kell ennél több? Persze. Az, hogy a magyar edzők ismét fürödjenek. És nem bronzérem után.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: simán nyert otthon az FTC a Szeged ellen

Vízilabda
11 órája

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
Tegnap, 0:14

Olvasóinknál Neszmély Boglárka volt a mieink legjobbja a női vízilabda Európa-bajnokságon

Vízilabda
2026.02.06. 14:36

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.05. 23:46

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
2026.02.04. 23:41

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
2026.02.04. 09:10

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2026.02.03. 23:53

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
2026.02.03. 22:12
Ezek is érdekelhetik