Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája
Bajban lehet a legutóbbi három téli olimpia éremtáblázatának élén végző Norvégia, miután egy évvel a játékok előtt vagy fél tucat aranyesélyes versenyzője fejezte be a pályafutását, de sérülések, a síugrók ruhabotránya és egy tragikus haláleset is rányomhatja a bélyegét az északiak szereplésére.
Norvégia a téli olimpiák legeredményesebb nemzete, amely az eddigi 24 havas-jeges ötkarikás játékokon 148 aranyérmet szerzett. Legutóbb, Pekingben 16 aranyig jutott, ami minden idők legjobb téli olimpiai teljesítménye. A tavalyi trondheimi északisí-vb-n 14 (ebből 10 volt olimpiai versenyszám), a sílövőn négy világbajnoki címet szereztek versenyzői. Csakhogy a pekingi 16-ból 11 győztes, illetve a tavalyi vb-aranyak közül hatnak az elhódítója nem lesz ott az idei olimpián.
Ami a sílövőket illeti, Pekingben Johannes Thingnes Bö két egyéni számban győzött, és aranyérmes lett a férfi, illetve a vegyes váltóval is, míg Marte Olsbu Röiseland két egyéni számban és a vegyes váltóval nyert. Utóbbi még egy idényt végigversenyzett, ám ezt követően visszavonult, mert 2023-ban anyai örömök elé nézett (a vegyes váltó másik női tagja, Tiril Eckhoff a pekingi olimpia után fejezte be pályafutását). Bö azonban a tavalyi lenzerheidei világbajnokságon háromszor is a dobogó tetejére állhatott, míg bátyja, Tarjei az aranyérmes váltók tagja volt ott és Pekingben is. Johannes még csak 32 éves, azonban az edzőtáborok és a versenyek miatt keveset lehetett együtt a családjával, ami egyre súlyosabb lelki problémát okozott neki. A motivációja is apadt, így tavaly januárban bejelentette, hogy befejezi. Egy héttel később 37 éves bátyja is hasonló indokokra hivatkozva intett búcsút.
Endre Strömsheim a tavalyi világbajnokság meglepetésembere lett azzal, hogy megnyerte a tömegrajtos versenyt és tagja volt az aranyérmes váltónak, azonban a mostani idényben teljesen formán kívül szerepelt. Az egyetlen biztos pont a váltóval Pekingben és Lenzerheidében is aranyérmes Sturla Holm Laegreid maradt. Minden más nemzet válogatottja összeomlott volna ezután – de nem a norvég. Sőt, több versenyzőre kifejezetten ösztönzően hatott, hogy megnyílt előtte az út: Johan-Olav Botn három versenyt is megnyert decemberben és vezette az összetett világkupát. Vetle Sjaastad Christiansen tagja volt a pekingi aranyérmes váltónak, de kimaradt a tavalyi vb-csapatból, azonban most sikerült visszaküzdenie magát, és hasonló volt a helyzet Johannes Daléval is. Így nyertek meg az idénybeli négy váltóversenyből hármat a világkupában.
Úgy tűnt, minden sínen van, amikor beütött az újabb krach, egy tragédia. December 23-án szállodai szobájában holtan találták Sivert Guttorm Bakkent, az olaszországi Lavazéban edzőtáborozó norvég válogatott tagját. A 27 éves, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok 2022-ben megnyerte a tömegrajtos szakági világkupát, ám ezt követően egy Covid-védőoltás miatt olyan súlyos szívizomgyulladást kapott, hogy a következő két idényt ki kellett hagynia. Decemberben tért vissza a világkupában, és hat versenyből négyszer is a legjobb tíz között végzett, minden esélye megvolt rá, hogy bekerüljön az olimpiai csapatba…
Bakken halálának oka azóta sem ismert. Amikor rátaláltak, oxigénhiányos környezetet imitáló maszkot viselt, amely eltakarta a száját és az orrát, hogy edzés közben csökkentse az oxigénbevitelt. Holttestére Botn talált rá, akit érthetően sokkoltak a történtek. Az első két januári világkupa-állomáson nem is tudott elindulni, és a harmadikon is árnyéka volt önmagának. Ki tudja, hogy a többiekre milyen hatással volt a tragédia? Emlékezzünk csak vissza, hogy 2008-ban Kolonics György halála a teljes magyar olimpiai csapat szereplésére kihatott, versenyzőink 1924 óta a leggyengébb olimpiai terméssel zártak.
Északi összetettben két korszakos egyéniség jelentette be visszavonulását tavaly: Jörgen Graabak minden idők legeredményesebb versenyzője az olimpiákon ebben a sportágban négy aranyérmével és két ezüstjével, míg Jarl Magnus Rieber tizenegyszeres világbajnok, azonban az olimpiákkal nem volt szerencséje: 2018-ban még túl fiatal volt, akkor egyéniben két negyedik helyet szerzett és az ezüstérmes csapat tagja volt. Négy éve már ő volt a legnagyobb esélyes, de a játékok alatt covidos lett, s mindössze egy nyolcadik helyet ért el (így aratta le a babérokat Graabak). A tavalyi vb-n három aranyérmet szerzett, ám már azt megelőzően bejelentette, krónikus bélgyulladása miatt ő sem várja meg az olimpiát. Graabak azért döntött a visszavonulás mellett, mert új kihívásokra vágyott.
A síugróké külön történet. Pekingben nagysáncon és a tavalyi világbajnokságon normál sáncon is aranyérmet szerzett Marius Lindvik, míg csapatban bronz-, nagysáncon pedig ezüstérmes lett. Utóbbi érmét azonban nem tarthatta meg, mert a vb után óriási botrány tört ki. Lengyel riválisaik ugyanis felvették, ahogyan a konténerükben a ruháikkal manipuláltak. A felvételek igazolták, hogy a légellenállás növelését segítő merevítőket, illetve drótokat helyeztek el bennük. A norvégok előbb tagadták a vádat, ám később Jan-Erik Aalbu, a válogatott igazgatója elismerte a csalást. Lindvik ezüstjét elvették, ő és Johann André Forfang három hónapos eltiltást kapott (érdekes módon a másik két érmet megtarthatta). Emellett Magnus Brevik főedző, Thomas Lobben másodedző és Adrian Livelten felszerelésmenedzser másfél éves eltiltást kapott. Azóta a norvég síugrók árnyékai önmaguknak, csak Lindviknek sikerült egy sírepülő-vb-ezüstöt szereznie.
A sífutók kilógnak a sorból, ugyanis a férfiaknál gyakorlatilag mind a hat versenyszámban ők, leginkább Johannes Hösflot Klaebo az esélyes, akire elsősorban saját honfitársai lehetnek veszélyesek. A nőknél azonban a Pekingben három aranyéremig jutó Therese Johaug már nem lesz ott Val di Fiemmében. Johaug az olimpia után visszavonult, de tavaly a hazai világbajnokság kedvéért még visszatért.
Pekingben a síakrobata Birk Ruud lett még aranyérmes, aki tavaly világbajnokságot is nyert. A norvégok a gyorskorcsolyázóikban is bízhatnak, akik négy éve megnyerték a csapatversenyt, de a trióból azóta ketten visszavonultak. A harmadik, Peder Kongshaug azonban a tavalyi vb-n 1500 méteren, míg Sander Eitrem 5000-en győzött. Alpesi sízésben gyakorlatilag egyetlen számban esélyesek: férfi műlesiklásban Henrik Kristoffersen, Atle Lie McGrath és Timon Haugan is odaérhet, azonban éppen itt a legnagyobb a konkurencia, a svájciak, a franciák, a házigazda olaszok vagy éppen korábbi honfitársuk, a ma már brazil színekben versenyző Lucas Pinheiro Braathen személyében. A 2023-as vb-t Kristoffersen nyerte meg, azonban Pekingben és a tavalyi vb-n is arany nélkül maradt Norvégia, és az is érzékeny veszteség, hogy hiányzik majd a gyors számokban jeleskedő, négy éve ezüstérmes Aleksander Aamodt Kilde, aki súlyos sérülése után, másfél éves kihagyást és öt műtétet követően visszatért, de krónikus hátfájdalmai miatt kénytelen elengedni ötkarikás álmait.
És akkor még nem beszéltünk a norvégok „olasz átkáról”. Az északiak az első hat téli olimpiából ötön elsők lettek az éremtáblázaton, mindössze az 1932-es játékokon tudták megelőzni őket a házigazda amerikaiak. A csúcs az 1936-os garmischi és az 1952-es hazai, oslói olimpia hét aranya volt. 1956-ban Cortina d’Ampezzóban viszont mindössze két elsőségig jutottak, s ezt négy évtizedes stagnálás követte. Ugyan 1968-ban egyszer sikerült az éremtáblázat élén végezniük, de 1988-ban az a szégyen is megesett velük, hogy arany nélkül maradtak.
Ennek a „kijózanító” pofonnak, illetve annak köszönhetően, hogy ők kapták meg az 1994-es olimpia rendezési jogát, nagy változáson ment át a norvég sportélet, s 1992-ben már 9 aranyéremig jutottak Albertville-ben, azóta pedig egyetlenegyszer nem szereztek legalább ennyit.
Biztosan kitalálják: a kivétel a csupán két aranyat hozó 2006-os torinói olimpia volt. Ez akkor óriási csalódást okozott, hiszen csak a 13. helyen zárt a küldöttség az éremtáblázaton.
A csapatvezetőség azzal magyarázta a gyenge szereplést, hogy betegséghullám sújtotta a csapatot, ám egyesek átkot emlegettek. Ugyanis a norvég csapat formaruhájának kabátját – az állatvédők heves tiltakozása ellenére – fókaprémből készítették. Gondoljunk bele, egy nagyjából hetventagú csapat (plusz a kísérők) felöltöztetéséhez mennyi állatot kellett legyilkolni. Többet nem is választották ezt az anyagot.
Azt persze nehéz elképzelni, hogy most is csak két arany lesz a termés – igaz, ki gondolta volna ezt Torino előtt is –, az azonban benne van a pakliban, hogy az albertville-i kilencet nem érik el…
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
