Érték – Rác Benedek Balázs jegyzete

Szokás mondani, hogy minden annyit ér, amennyit adnak érte. Hogy a vizes világbajnokság magyar–horvát pólódöntője megér(t)-e 250 ezer forintot – ennyiért adtak el egy jegyet szombat délelőtt az interneten… –, azt nehéz megítélni, főleg ebben a pillanatban, amikor éppen a horvát válogatott pólósai ünnepelnek a Hajós uszodában…250 ezer forintot – ennyiért adtak el egy jegyet szombat délelőtt az interneten… –, azt nehéz megítélni, főleg ebben a pillanatban, amikor éppen a horvát válogatott pólósai ünnepelnek a Hajós uszodában…

A vízilabda Mekkájában, a mi szentélyünkben.

Három év alatt másodszor kell végignéznünk, hogy jön egy délszláv csapat, és legyőz minket, majd játékosai fognak egy zászlót, kitűzik a kapu tetejére, mint az elfoglalt várra – 2014-ben a szerbek, most a horvátok törték össze a magyar szíveket.

Viszont bármennyire is megszakadt most a szívünk, akármennyire is a sírás kerülget minket, ne felejtsük el, fél évvel ezelőtt még abban sem lehettünk biztosak, hogy a megújuló magyar válogatott egyáltalán a négy közé jut egy világversenyen. Ehhez képest hatalmas tett, amit Märcz Tamás végrehajtott ezzel az együttessel.

Előbb sikerrel győzködte a rutinos klasszisokat – persze egy hazai vb erős hívószó volt –, majd elkezdte a csapatot a saját képére formálni. Taktikailag és lelkileg is. Nagy mozgástere nem volt, s nem véletlen, hogy a riói tizenháromból tíz Budapesten is vízbe szállt, hiszen egy-egy vitás posztot leszámítva jelenleg ez a legjobb magyar válogatott.

Sőt, ez a magyar válogatott – amely (a női csapattal együtt) két hétre tényleg zarándokhellyé változtatta a Hajós uszodát – az ötkarikás ötödik helytől, s az ott átélt mélységből jutott el odáig, hogy bizonyította, helye van a világ élmezőnyében.

Ebben a két hétben 12 meccset játszottak a magyar csapatok, legkevesebb ötezer néző előtt (de az az öt inkább hét volt), Vámos Márton bizonyította, hogy a világ egyik legjobb játékosa immár, Hosnyánszky Norbert pedig, hogy még mindig elnyűhetetlen, Nagy Viktort bármikor királlyá koronáznák a Duna jegén.

S születtek közben új kedvencek is, mint a szemtelen Manhercz Krisztián, na és Märcz Tamás, akit talán most ismert meg igazán a közvélemény. És nyomban el is fogadta, amit annak az ezüstéremnek köszönhet, amelyet néhány napig, hétig a pokol legmélyebb bugyrába süllyesztene el, de idővel talán ő és a játékosok is értékelik.

A magyar férfi vízilabda-válogatott fél év alatt bizonyította, hogy továbbra is a világ élvonalába tartozik, hogy van tartalék a szakágban, hogy sikeres a megújulás, ami a folytatásra nézve is több mint biztató.

Ez pedig – noha könnyes szemmel írjuk – minden pénzt megér.