A jubiláló Hidi M. Sándor a Vasas motorja

S. N.S. N.
Vágólapra másolva!
2025.11.05. 09:01
null
Hidi M Sándor túl van a 150. tétmérkőzésén a Vasasban (Fotó: Vasas FC)
Százötvenedik tétmérkőzését játszotta az előző fordulóban a BVSC ellen az NB II-es Vasas színeiben Hidi M. Sándor, bár a jubileum nem párosult győzelemmel, hétfőn javítottak az angyalföldiek, 2–0-ra legyőzték a Videoton FC Fehérvár együttesét, s továbbra is őrzik első helyüket a tabellán.

Hosszú évek óta meghatározó játékosa a Vasasnak Hidi M. Sándor. A 24 éves védekező középpályás 2020-ban utánpótlás-játékosként került az ETO Akadémiáról a fővárosba, azóta szinte kirobbanthatatlan az angyalföldiek kezdőjéből. Olyannyira, hogy a múlt héten, a BVSC-Zugló elleni 0–0-s mérkőzésen 150. alkalommal lépett pályára a csapat színeiben, a jeles alkalomból Nagy Miklós sportigazgató is köszöntötte. A keserédes jubileum, a pontvesztés után hétfő este győzelmi kényszerben lépett pályára az együttes, ugyanis a legfőbb bajnoki rivális, a Honvéd vasárnap 1–0-ra legyőzte a Soroksárt, s egy meccsel többet játszva vezette is a tabellát.

A Fehérvár ellen támadószellemben lépett pályára a Vasas, s Tóth Milán révén –  némi szerencsével – a 22. percben vezetést szerzett, a támadóhoz kétszer is visszapattant a labda, mielőtt a léc alá bombázta volna. Ezt követően többször is lett volna lehetőségük a hazaiaknak, hogy lezárják a meccset, de nem éltek az adódó alkalmakkal. A 73. percben úgy tűnt, hogy Simut Mario lábát megrúgta Hős Zsombor, ám a játékvezető nem ítélt tizenegyest – mivel az NB II-ben nincs VAR, ez a döntés érvényben is maradt. A hajrában ment előre a Vidi, hogy kiegyenlítsen, de egy labdavesztés után Girsik Attila higgadtan lőtt a kapuba, így el is dőlt a három pont sorsa. Ez volt a két klub közös történetének első összecsapása a másodosztályban.

„Felemelő érzés volt a BVSC ellen jubilálni, ám nyertes meccs után másnap felkelni még jobb – mondta lapunk érdeklődésére a 24 éves középpályás, Hidi M. Sándor. – Nem teszek különbséget a győzelmek között, de természetesen nagy öröm legyőzni egy olyan patinás együttest, mint a Fehérvár. Mi most nagyon egyben vagyunk, egymásra találtunk a srácokkal, keményen küzdünk egymásért, ami szerintem kívülről is jól látható. Olyan fiatalokat építettek be a csapatba, mint Hős Zsombor, Girsik Attila és Molnár Csaba. Folytatnunk kell a kemény munkát ugyanolyan erős versenyszellemmel, mint eddig, s ha fegyelmezetten betartjuk a taktikai utasításokat, jó eséllyel elérjük célunkat, a feljutást.” 

NB II
12. FORDULÓ
November 2., vasárnap
BVSC-Zugló–Szentlőrinc 2–1
Karcagi SC–Békéscsaba 1912 Előre 4–2
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Budafoki MTE 4–0
HR-Rent Kozármisleny–Aqvital FC Csákvár 2–2
FC Ajka–Mezőkövesd Zsóry FC 1–2
Soroksár SC–Budapest Honvéd FC 0–1
Tiszakécskei LC–Kecskeméti TE 2–1
November 3., hétfő
Vasas FC–Videoton FC Fehérvár 2–0

A FORDULÓ JÁTÉKOSA: CSONTOS DOMINIK (Budapest Honvéd)
Végig kiválóan futballozott a Soroksár ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen. A középpályásként és hátvédként is bevethető futballista ezen a meccsen belső védőként játszott, méghozzá hibátlanul, teljesítményére pedig a 93. percben tette fel a koronát, amikor Gyurcsó Ádám szöglete után 15 méterről ballal kapásból lőtte a labdát a kapu jobb oldalába. A 22 esztendős játékos idén januárban a ZTE-től érkezett Kispestre, azóta alapember, az idényben mind a tizenkét bajnokin kezdett és hat gólt is szerzett.

   
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Vasas FC1282221–12+926
  2. Budapest Honvéd1281326–12+1425
  3. Mezőkövesd1272321–16+523
  4. Szeged-Csanád GA1263317–10+721
  5. Karcagi SC1263316–16021
  6. Kecskeméti TE1262419–15+420
  7. Csákvár1255218–11+720
  8. Tiszakécske1243514–21–715
  9. Kozármisleny1235412–17–514
10. Videoton FC Fehérvár1234513–15–213
11. Soroksár SC1133516–19–312
12. BVSC-Zugló1232711–13–211
13. Békéscsaba1225516–21–511
14. FC Ajka123188–17–910
15. Szentlőrinc1224614–17–310
16. Budafoki MTE112367–17–109

    

 

Legfrissebb hírek

Újabb öt évig Markovits László irányítja a Vasas SC-t

Egyéb csapat
7 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:18

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
Tegnap, 17:28

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 15:51

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:15

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Öt játszmában nyert a MÁV Előre a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.02.01. 20:13
Ezek is érdekelhetik