Bátori Bence: Senki sem dőlt a kardjába az Olympiakosz-vereség után

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2025.11.05. 09:52
null
Bátori Bence szerint óriási eredmény, hogy a Vasas ott lehet a Bajnokok Ligájában, Európa legjobb 16 csapata között (Fotó: Dömötör Csaba)
A Vasas férfi vízilabdacsapatának kapitánya, Bátori Bence szerint tanultak az Olympiakosz elleni vereségből, és azért arattak nagy különbségű győzelmet a Szentes ellen szombaton, mert sikerült végig fegyelmezetten játszani, és nem engedtek ki a második félidőre.

KÉT NEHÉZKES BAJNOKI mérkőzés után a hétvégén biztos, 23–9-es sikert aratott a Vasas a Szentes otthonában. Az október 17-i UVSE elleni vendégjáték (15–14), majd az október 25-i Miskolccal szembeni otthoni összecsapás (12–9) is hozott izgalmas pillanatokat – előbbin szinte végig vezetett az UVSE, Szlobodan Nikics csapata csupán a hajrában tudta megszerezni a három pontot, míg utóbbin végig vezettek az angyalföldiek, de a második félidőben nagyon közeledtek a vendégek.

 „Élesek és fegyelmezettek voltunk a Szentes ellen. Amellett, hogy erősen kezdtünk, sikerült kiküszöbölnünk azt a hibát, amit az előző fordulókban már néhányszor elkövettünk: kicsit kiengedtünk a második félidőre – ennek volt köszönhető a nagy különbségű siker a meccsen négygólos Bátori Bence szerint. – Ezúttal amikor már nagy volt a különbség, akkor is ugyanolyan keményen folytattuk. De nem elégszünk meg ennyivel, ebből építkezünk tovább. A következő két-három hét sorsdöntő lesz, így minden játékperc nagyon fontos.”     

Jókor jöhetett a siker, hiszen a Vasas múlt kedden 15–5-re kikapott a görög bajnok Olympiakosztól a Komjádi uszodában, ezzel elszenvedte második vereségét a Bajnokok Ligájában – bár az első fordulóban nem járt messze a bravúrtól a szerb bajnok Radnicski Kragujevac vendégeként (16–17). Bátori Bence lapunknak kiemelte: bár a görögök akarata érvényesült, nem szabad elfelejteni, hatalmas eredmény, hogy csapata ott lehet Európa legjobb tizenhat klubja között.      

Három hete fantasztikus meccset játszottunk a Radnicski otthonában, kitűnő csapat ellen, amelyben ott van a fél szerb válogatott, kiváló légiósokkal kiegészülve. Sajnos az Olympiakosz megmutatta, hogy sokat kell még fejlődnünk, mert a játék minden elemében felülmúlt bennünket gyakorlatilag az első negyedtől kezdve. De nem dőlt a kardjába senki, levontuk a tanulságokat, videóztunk, elemeztünk, arra használtuk fel a vereséget, hogy tanuljunk belőle” – tette hozzá az angyalföldiek csapatkapitánya.

Ugyan a héten nincs nemzetközi forduló, nem lehet hátradőlni – a vasárnapi pihenőnap után folytatódott a felkészülés, a Vasas kedden este még a Budapesten tartózkodó Galatasarayjal is kétkapuzott nem hivatalos meccsen.      

„Szombaton nagyon fontos mérkőzést játszunk a Kaposvárral, nehéz és kiélezett találkozóra számítunk, hiszen másfél hete döntetlent játszott a Szolnokkal, és csak ötméteresekkel kapott ki. A BL-ben szerintem a nyolc közé kerülés nem reális, de nagyon nem mindegy, hogy ha tavasszal az Eurokupában folytatjuk, oda a csoportunk harmadik vagy negyedik helyéről kerülünk-e át. Minden mérkőzés nagyon fontos, a Bajnokok Ligája különösen, mert mindenki kiemelten figyeli, és nekünk, játékosoknak is különleges. A jövő keddi Mladost elleni hazai BL-találkozó is meghatározó párharc lesz, de egyelőre még a szombati Kaposvárral szembeni találkozónkon van a hangsúly” – fejtette ki Bátori Bence.

A Vasas mind az öt eddigi bajnokiját megnyerte, és ugyanúgy hibátlan, mint az FTC, a BVSC és az egy meccsel előrébb járó Honvéd. 

 

Legfrissebb hírek

LA 2028: változik, de még nem végleges a vízilabdatornák lebonyolítása

Vízilabda
6 órája

Az FTC 41 gólos meccsen szerezte meg harmadik győzelmét a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
23 órája

Nagy Miklós: Organikusan próbálunk építkezni

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:00

A Mladost ellen sem tudott pontot szerezni a Vasas a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2025.11.11. 21:45

Vízilabda: a férfi ob I élcsapataiban is feltűnik az utánpótlás

Utánpótlássport
2025.11.11. 19:52

A Vasas–Budapest Honvéd NB II-es rangadót közvetíti az M4 Sport

Labdarúgó NB II
2025.11.11. 14:56

Egy félidő alatt eldőlt: a Vasas három góllal győzött Budafokon

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 14:53

„Végre valaki ezt is kiemeli!” – Kásás Tamás leült beszélgetni egy fiatal tehetséggel, aki példaképének tartja

Vízilabda
2025.11.07. 18:07
Ezek is érdekelhetik