Evezős beach sprint vb: egy-egy felnőtt és junior magyar egység indul

2025.11.05. 09:45
null
Simon Béla reméli, hogy mindkét egység nyolc közé jut
Magyar részről egy-egy felnőtt és junior egység vesz részt a törökországi Manavgatban a hét második felében sorra kerülő evezős beach sprint világbajnokságon.

Simon Béla szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta, bízik benne, hogy a legjobb nyolc közé bejut mind a két egység, illetve reménykedik abban, hogy a junior vegyes kétpár akár a legjobb négy között is ott lehet. Csütörtökön egész nap és péntek délelőtt időfutamok lesznek, majd a második napon – magyar idő szerint – 11.30-tól a legjobb nyolc közé jutásért szállnak vízre a juniorok, míg a felnőttek szombat délelőtt küzdenek a legjobb 16-ban. 

Szombat délután a juniorok számára véget ér a verseny, a felnőtteknek pedig a negyeddöntőtől vasárnap folytatódik a program.

A világbajnokságra rekordszámú, 55 nemzetből 340 sportoló nevezett – közölte a nemzetközi szövetség az Instagram-oldalán. A szakág 2028-ban bemutatkozik az olimpián. Los Angelesben férfi és női egypárban, illetve vegyes párosban hirdetnek majd bajnokot. Ezekben a számokban 10-50 méter futást követően kell a két segítő által tartott hajóba minél gyorsabban beugrani, a bóják között szlalomozva végigevezni a 250 méteres pályán, majd a legtávolabbi bóját megkerülve, egyenesen és a lehető leggyorsabban visszaevezni, kiugrani a hajóból, és odasprintelni a célhoz, ott pedig lenyomni a futam végét jelző gombot.

A magyar indulók: 
felnőttek: Preil Vivien (felnőtt női egypár) 
juniorok: Demkó Janka és Mezősi Márton (junior vegyes kétpár)

 

Legfrissebb hírek

Evezés: Demkó Janka aranyérmes az U19-es beach sprint Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.17. 12:29

Elfújta a szél evezőseink továbbjutását a beach sprint Eb-n

Egyéb egyéni
2026.09.16. 20:01

U19-es Eb: Mindkét magyar a nyolc közé jutott

Utánpótlássport
2026.09.16. 19:45

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59

Evezés: újraválasztották Szántó Évát bizottsági elnöki tisztségében a világszövetségnél

Egyéb egyéni
2026.09.02. 13:57

Evezés: a kapitány szerint reális az olimpiai kvótaszerzés

Egyéb egyéni
2026.08.31. 17:48

Tizedik lett a magyar egység vegyes kétpárban az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.30. 13:51

Elődöntős a magyar vegyes kétpár az evezős-vb-n

Egyéb egyéni
2026.08.29. 17:40