Bárány Donát és Redzic Damir a két újonc – Marco Rossi keretet hirdetett Örményország és Írország ellen

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2025.11.04. 12:42
null
Bárány Donát (Fotó: Szabó Miklós)
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a magyar labdarúgó-válogatott keretét az utolsó két, Örményország és Írország elleni vb-selejtező mérkőzésre. A Debreceni VSC csatára, Bárány Donát és a dunaszerdahelyi Redzic Damir személyében két újonc van a keretben.

 

A kapusposzton, a védelmen és a középpályán sem változtatott Marco Rossi a legutóbbi, októberi kerethez képest. A Wolfsburgban ebben az idényben mindösszesen 34 Bundesliga-játékpercet kapó középpályásunk, Dárdai Bence ezúttal sem került be.  

A támadóposzton két változás is történt: Molnár Rajmund és Tóth Barna kikerült, a helyükre Bárány Donát (Debreceni VSC) és Redzic Damir (Dunaszerdahelyi AC) érkezett, ráadásul válogatott újoncként.   

Azt hiszem, hogy három héttel az előző meccsek után nem indokolt sok változtatás a keretben, különös tekintettel arra, hogy az eddigi mérkőzéseken jól játszottunk. A két újoncot természetesen nem csupán az elmúlt három hétben figyeltük, hanem már elég régóta, így tudjuk, hogy jól teljesítenek klubjaikban” – mondta Marco Rossi az MLSZ-nek. 

„Örményországban mindent meg kell tennünk a győzelemért, és azután dől el, hogy az utolsó mérkőzésen mi lesz a helyzet, de itthon Írország ellen is mindenképp nyerni szeretnénk. Tisztában vagyunk vele, hogy ha Portugália és mi is nyerünk az első novemberi meccsen, akkor megszereztük a második helyet, de ebben az esetben is győzni szeretnénk idei utolsó mérkőzésünkön a szurkolóink előtt.”  

A válogatott keretének tagjai november 10-én hétfőn kezdik meg a felkészülést Telkiben. November 13-án Örményországban lép pályára a csapat, 3 nappal később, november 16-án pedig a Puskás Arénában Írországot fogadja.

ROSSI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁRÓL ITT OLVASHATNAK BŐVEBBEN:

Magyar válogatott
2025.11.04. 13:46

Marco Rossi: Bárány megtestesíti azt a harci szellemet, amit mindig szeretnék a pályán látni

A kapitány nem beszélt külön Sallai Rolanddal és Varga Barnabással a fegyelmezetlenségeikről.

 

A magyar válogatott kerete Örményország és Írország ellen
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Szappanos Péter (Puskás Akadémia FC), Tóth Balázs (Blackburn Rovers – Anglia) 
Védők: Balogh Botond (Kocaelispor – Törökország), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Kerkez Milos (Liverpool – Anglia), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Loic Nego (Le Havre AC – Franciaország), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Osváth Attila (Paksi FC), Szalai Attila (Kasimpasa – Törökország) 
Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid Wien – Ausztria), Csongvai Áron (AIK – Svédország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Ötvös Bence (Ferencvárosi TC), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (West Bromwich Albion – Anglia), Szoboszlai Dominik (Liverpool – Anglia), Tóth Alex (Ferencvárosi TC), Vitális Milán (ETO FC) 
Támadók: Bárány Donát (Debreceni VSC), Gruber Zsombor (Ferencvárosi TC), Lukács Dániel (Puskás Akadémia FC), Sallai Roland (Galatasaray – Törökország), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC), Redzic Damir (Dunaszerdahelyi AC – Szlovákia)  

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
AZ F-CSOPORT HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEI
5. FORDULÓ
2025. november 13.
18.00: Örményország–MAGYARORSZÁG
20.45: Írország–Portugália

6. FORDULÓ
2025. november 16.
15.00: MAGYARORSZÁG–Írország
15.00: Portugália–Örményország

     
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA

 

 

 

 

 

 

 

1. Portugália

4

3

1

11–4

+7

10

2. MAGYARORSZÁG

4

1

2

1

8–7

+1

5

3. Írország

4

1

1

2

4–5

–1

4

4. Örményország

4

1

3

2–9

–7

3

 

Legfrissebb hírek

Itt a vége: 114 év után megszűnt a Brescia Calcio

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 13:35

Marco Rossi: Minden pilótának olyannak kellene lennie, mint Antonelli

F1
2026.07.25. 17:12

Marco Rossi: Spanyolország megérdemelten lett világbajnok!

Magyar válogatott
2026.07.23. 09:37

Nagyszombatban játszik Ukrajnával a magyar válogatott – hivatalos

Magyar válogatott
2026.07.20. 11:29

Sallai Roland: Az ellenfél kapujához közel van az én világom

Légiósok
2026.07.20. 11:19

Hatvan éve játszották futballtörténelmünk legszebb fejezetét – az előzmények

Népsport
2026.07.15. 12:30

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Az öt legjobb, aki nem nyert vb-t – Kocsis Sándor is szerepel a listán!

Foci vb 2026
2026.07.02. 08:43