Vizes vb: Múltkor öklös volt a gyomorba, ez egy hasba rúgás – Märcz

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.07.02. 07:10
A magyar férfi vízilabda-válogatott 11–11 után ötméteresekkel kikapott az Egyesült Államoktól, így nem tudja már megszerezni az ötödik helyet a hazai rendezésű vizes világbajnokságon. A találkozó után Märcz Tamás szövetségi kapitánnyal és a háromgólos Nagy Ádámmal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Nagy Ádám szerint nagyon nehéz volt talpra állniuk az olaszoktól elszenvedett vereség után.

„Mindig vízválasztó, hogy az első négyben vagy, vagy öttől nyolcig játszol. Nem mondom, küzdöttünk rendesen vele, mert sokkal nagyratörőbb vágyaink voltak, de úgy látszik, nem sikerült annyira összeszednünk magunkat.”

Märcz Tamás szövetségi kapitány szerint 6–3-ig rendben volt a játék.

„Megfékeztük őket, ami miatt időt is kellett kérniük az amerikaiaknak. Nem az ő bravúrjuk volt, hanem a mi butaságunk, hogy egyáltalán lőhettek ott gólokat, és felzárkózhattak. Mérges vagyok, hogy ott egyáltalán megadtuk az esélyt, mert ha tovább vittük volna a lendületet, akkor nem küzdeni kellett volna, nem kikaptunk volna, hanem gólokkal kellett volna nyerni. Taktikai dolgok részben be nem tartása, bizonyos helyzetek nem kihasználása és fegyelmezetlenségek befolyásolták ezt a találkozót. Ez egy újabb hasba rúgás. Múltkor öklös volt a gyomorba, most pedig egy hasba rúgás, amit magunk elvégeztünk.”

Videónkban mindketten kitérnek a szurkolókra, illetve a Montenegró elleni helyosztóra is.

19. FINA VIZES VILÁGBAJNOKSÁG
VÍZILABDA,
FÉRFIAK
AZ 5–8. HELYÉRT

Egyesült Államok–Magyarország 11–11(3–4, 2–2, 3–2, 3–3) – ötméteresekkel: 5–4
Hajós uszoda, 6000néző.V:Savinovic (horvát), Colombo (olasz)
EGYESÜLT ÁLLAMOK: WEINBERG – DAUBE 3, Dodd 1, Irving 1, Hallock, Gruwell, BOWEN 2. Csere: Vavic, Ehrhardt 1, Woodhead 1, STEVENSON 2, Farmer. Szövetségi kapitány: Dejan Udovicsics
MAGYARORSZÁG: Vogel Soma – MANHERCZ K. 3, VARGA DÉNES 2, Angyal, Hárai, Vámos, ZALÁNKI 2. Csere: LÉVAI (kapus), Pohl, Jansik Sz., Burián 1, NAGY ÁDÁM 3, Mezei. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
Gól – emberelőnyből: 10/4, ill. 10/3
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. 1/1
Gól – ötméteresből: 2/2, ill. –
Kipontozódott: Hárai (24. p.), Pohl (25. p.)

Legfrissebb hírek

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
Tegnap, 10:25

Felkészülés: Nagy Ádám és Yaakobishvili Antal kezdőként, Nego és Fenyő csereként lépett pályára

Légiósok
2025.07.30. 20:42

Augusztus 11-től kaphatók a jegyek a Magyarország–Portugália vb-selejtezőre

Foci vb 2026
2025.07.30. 17:37

Népsport: hátrébb szorultak a professzorok

Népsport
2025.07.29. 09:48

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

Ezüstös mosolyok a Duna Arénában

Vízilabda
2025.07.28. 19:33

Varga Zsolt az ezüstérem után: Ezt megünnepeljük

Vizes vb 2025
2025.07.24. 17:16

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21
Ezek is érdekelhetik