Gerevich-díj: Sikter Zsuzsanna a semmiből épített sikeres szakosztályt

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2025.11.30. 09:00
null
Múlt héten a Groupama Arénában adták át a legendás kardvívó mesteredzőről, Gerevich Györgyről elnevezett nevelőedzői díjakat. A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Edzők Társasága által létrehozott elismerést tizenkét sportszakember vehette át. A kitüntetettek közül ezúttal Sikter Zsuzsannát, a bükkszentkereszti Kis-Galya KSE kerékpáros edzőjét mutatjuk be.

Sikter Zsuzsanna miután felhagyott az aktív versenyzéssel, 2000-ben kezdett el edzősködik Miskolcon, és foglalkozott a helyi fiatalokkal. Majd több mint egy évtized múltán, 2012-ben költözött fel Bükkszentkeresztre, és úgy gondolta, hogy befejezte az edzői tevékenységét is. Azonban kis idő elteltével csak nem hagyta nyugodni a gondolat, amikor a településen rendre látta az ügyes gyerekek bringázását.

Ezen felbuzdulva újra belevágott a munkába, és elkezdte megszervezni a helyi kerékpáros életet a mindössze 1150 fős községben.

2013 óta a helyi klub edzője, az elmúlt 12 évben mintegy száz gyerek fordult meg nála. Jelenleg Bükkszentkereszten 28 fiatallal foglalkozik, U7-től U17-es korosztályig bezárólag.

Versenyzői évről évre jól szerepelnek nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is. Legismertebb tanítványai a sokszoros korosztályos magyar bajnok, ifjúsági Eb-résztvevő Brogli Réka, illetve a szintén utánpótlás-válogatott, különböző szakágakban országos bajnok Valent Márk, Leányvári Sára, Tóth Réka, Lasánszki Sára és Lónyai Balázs.

Sikter egyébként a Magyar Kerékpáros Szövetség mountain bike és cyclo-cross (hegyi- és terepkerékpár) szakági tanácsának is aktív tagja, összefogja az országos és helyi versenyeket, és aktív szerepet vállal az országos diákolimpiák megszervezésében is.

Minden szakággal próbálja megismertetni gyerekeket: télen cyclo-cross, tavasszal és nyáron országúti, mountain bike és pályakerékpározásban is kipróbálhatják magukat. Sportos életmódjával példát mutat a fiataloknak és felnőtteknek egyaránt, hiszen tanítványaival még mindig teker.

Sikter Zsuzsanna népes utánpótlásbázist teremtett meg Bükkszentkereszten Fotó: Máj Tamás

illetve megismertetni velük a szabadtéri sportágakat – mondja Sikter Zsuzsanna. – A kerékpározás különböző vállfajai mellett télen sokat járunk túrázni, futni is a hegyekbe, illetve ha van hó, akkor még a sífutással is megpróbálkozhatnak a fiatalok a saját épített pályánkon.

Emellett mindig azt mondom a gyerekeknek, ha valamibe beleállnak és komolyan csinálnak, annak a munkának előbb-utóbb mindig meglesz a gyümölcse. Ezt a hozzáállást pedig nemcsak a sportban, hanem a civil életben is tudják majd kamatoztatni.”

(Kiemelt képet készítette: Máj Tamás)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
11 órája

Kopetka Béla: Az első edző az egész pályafutást meghatározza

Utánpótlássport
14 órája

Kosár: a fiúutánpótlásban is jócskán akadtak kiemelkedő egyéniségek

Utánpótlássport
17 órája

Kézilabda: jön a Veszprémmel a fiú ifjúsági BL négyes döntője

Utánpótlássport
23 órája

Röplabda: domináltak a kecskeméti fiúk az U17-es országos döntőben

Utánpótlássport
2026.06.11. 20:32

Új uszoda épül a Népligeti Akadémián

Vízilabda
2026.06.11. 10:07

Kosár: Tursicsék történelmi tarolása a leány utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2026.06.11. 09:00

Vízilabda: új lebonyolítású vb vár az U16-os válogatottra

Utánpótlássport
2026.06.10. 19:34
Ezek is érdekelhetik