„Apai” védőszárnyak alatt, újjászületve Párizsban – Ousmane Dembélé-sorozat, 3. rész

„Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a Paris Saint-Germainhez, és alig várom, hogy a klub színeiben játszhassak. Remélem, itt tovább fejlődhetek, és büszkévé tehetem a szurkolóinkat” – nyilatkozta Ousmane Dembélé, amikor 2023. augusztus 12-én a Barcelonából a PSG-be szerződött. Ugye érezzük, hogy nem az őszinte lelkesedés hatja át a mondatokat. Mennyivel szenvedélyesebben fogalmazott, amikor hat évvel korábban az álmai csapatának nevezett Barcelonához szerződött, amelyben aztán – mint arról sorozatunk második részében írtunk – nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel túl sokat volt sérült, túl sok edzést mulasztott el éjszakai videójátékozás és bulizás miatt, és túl kevés gólt szerzett. Ez a vételárán is meglátszott: Barcelonába csaknem 150 millió euróért ment Dortmundból, de a Camp Nouból a Parc des Princesbe már „csak” 50 millióért.

Kevés jel mutatott arra, hogy boldog frigy lesz ebből. Volt valami pikáns abban is, hogy 2017-ben a PSG-be szerződő Neymar árának egy részéből vette meg őt a Barca, amelyben együtt játszhatott példaképével, Lionel Messivel, és ezek után éppen a 2023 nyarán egyszerre távozó Neymar és Messi helyére érkezett meg a PSG-hez. Akárcsak az új vezetőedző, a 2015-ben éppen a Barcelonával Bajnokok Ligája-győztes Luis Enrique, de kevesen értették, mit is akar kezdeni Dembélével, akit kifejezett kérésére szerződtetett a párizsi egyesület. Barcelonában mindenesetre kevesen hullajtottak érte könnyeket, talán csak Xavi Hernández, utolsó ottani edzője, akinek két évig játszott a keze alatt. Xavi a sajtóban is kifejezte csalódottságát a francia támadó távozása miatt, de kiemelte, hogy a döntést a játékosra bízták.

Dembélé első párizsi idénye még kissé a barcelonai esztendőket idézte: mindössze három gól a francia bajnokságban, további egy, illetve két találat a Francia Kupában és a BL-ben. Negyvenkét tétmeccsen hat gól nem olyan mutató, amitől egy csatár megítélésekor hasra esünk. A legemlékezetesebb pillanatai éppen korábbi klubja, a Barcelona elleni BL-negyeddöntőhöz köthetők. Gólt szerzett már az első mérkőzésen is, amikor viszont hazai pályán 3–2-re kikapott a PSG, ám sokkal fontosabb volt a visszavágón elért találata. Raphinha góljával már a 12. perctől vezetett a Barca, tehát összesítésben 4–2-es előnyben volt, de aztán Ronald Araújót kiállították, majd a 40. percben Dembélé egyenlített. Ezzel pedig be is indult a párizsi henger, a vendégek 4–1-re nyertek, és továbbjutottak, az UEFA Dembélét választotta meg a meccs emberének. De aztán az elődöntőben a Borussia Dortmund kettős győzelemmel (1–0, 1–0) elbúcsúztatta a PSG-t, így az első BL-trófeájára megint hiába áhítozott a klub. Az idény másik emlékezetes összecsapása Dembélé szemszögéből a Francia Kupa döntője volt, amelyet az Olympique Lyon ellen 2–1-re megnyertek a fővárosiak, ő szerezte az első gólt, emellett a Ligue 1 aranyérme is meglett.

A múlt nyáron viszont újabb nagy veszteség érte a PSG-t, a világ talán legjobbja, Kylian Mbappé távozott, engedve a Real Madrid évek óta tartó csábításának. A jó egy évvel korábban még a Messi, Neymar, Mbappé hármast felvonultató csatársorból senki sem maradt.

Kevesen hitték, hogy éppen ezután jön el a PSG nagy idénye – és Dembéléé.

Talán kissé erőltetett a hasonlat, de Mbappé távozása után Dembélé éppúgy kivirágzott, éppoly felszabadultan játszott, mint Karim Benzema, miután Cristiano Ronaldo hagyta el a Real Madridot. És ma már tudjuk, mindketten ezután lettek aranylabdások. Dembélére szinte rá sem lehetett ismerni a 2024–2025-ös idényben, olyan számokat mutatott fel. Valósággal szórta a gólokat, minden tétmeccset figyelembe véve 35-ig jutott, 21-et a bajnokságban, nyolcat pedig a BL-ben jegyzett, emellett 15 gólpassza is volt.

Nagy változáson ment át a csapat és az ő játéka is az idényen belül. Az ősszel még a 4–3–3-as rendszer támadósorában a jobb szélen kapott helyet, míg a balon többnyire Bradley Barcola, középen pedig Marco Asensio vagy Li Kang In játszott. Ekkor a BL-ben még igencsak szenvedett a PSG, épphogy bejutott a 24 továbbjutó közé, ezt csak az utolsó fordulóban tudta kiharcolni. A télen azonban érkezett az bal szélre Nápolyból a grúz Hvicsa Kvarachelia, a másik oldalra pedig bejátszotta magát a csapatba a saját nevelésű fiatal, Désire Doué, így Dembélé bekerülhetett középre, és mind az ő, mind a csapat támadójátéka látványos javulásnak indult.

A sporttörténeti idényt futó PSG-t ezután már nem lehetett megállítani. A legjobb 16 közé jutásért átgázolt a szintén francia Bresten (összesítésben 10–0, két Dembélé-góllal), a nyolcaddöntőben tizenegyesekkel búcsúztatta el a későbbi angol bajnok Liverpoolt (kulcsfontosságú Dembélé-góllal az angliai visszavágón), az Aston Villán 5–4-es összesítéssel lépett túl, az elődöntőben az Arsenalt is Dembélé-góllal győzte le idegenben (összesítésben 3–1), az Internazionale elleni müncheni döntő pedig maga volt a beteljesülés az 5–0-s diadallal, még ha ebből góllal nem is vette ki a részét Dembélé.
Összejött a PSG várva várt első BL-győzelme, sőt a triplázás is, hiszen a Ligue 1-t imponáló magabiztossággal, 19 pontos előnnyel nyerte meg a Marseille előtt, a Francia Kupa-döntőt pedig 3–0-ra a Reims ellen. A kimerítő idény után még az amerikai negyvenfokos hőségben is odatette magát a PSG az első klubvilágbajnokságon, amelyen a döntőig menetelt, ott hajtott csak fejet a Chelsea előtt. Dembélé sérülés miatt a csoportkörben nem tudott játszani, csak az egyenes kieséses szakaszban lépett pályára. A negyeddöntőben a Bayern München ellen gólt szerzett, a Real Madrid elleni elődöntőben pedig szintén betalált és gólpasszt is adott.

Ebből a nagyszerű párizsi együttesből valójában öten-hatan is megkaphatták volna az Aranylabdát. Gianluigi Donnarummának elképesztő védései voltak, a Liverpoolon nélküle nem jutottak volna túl. Vitinha, Joao Neves és Nuno Mendes a portugál válogatottal megnyerte a Nemzetek Ligáját is, utóbbinak, a balhátvédnek kifejezetten pazar idénye volt, hiszen a Liverpool elleni két meccsen ő vette ki a játékból Mohamed Szalahot, és az NL-döntő legjobbjának is megválasztották. Kvarachelia érkezése minőségi robbanást idézett elő a támadósorban. De nem érdemtelen, hogy végül Dembélé kapta meg, hiszen ontotta a gólokat, és végre tényleg megmutatkozott benne az a tehetség, amelyet tizenhét éves korában már sokan láttak benne. És valósággá lett Thomas Tuchel jóslata, aki már 2017-ben a leendő aranylabdást látta benne.

Luis Enrique kulcsszerepet játszott a francia játékos megújulásában, kreatív szerepkörbe helyezve őt, így középcsatárként, szabadabban mozogva mutathatta meg gólerősségét. A szakvezető nyitottsága és bizalma jelentős motivációt adott neki.

„Rendszeresen azt mondta nekem, hogy a pályán szabadon hozhatok döntéseket. Nagyon szeretem ezt a szabadságot, mindenhova mehetek, a jobb vagy a bal oldalra, folyamatosan változtathatok” – mondta Dembélé második párizsi idényéről.

Luis Enrique is kiemelte egy interjúban, hogy Dembélét vezetővé kívánta emelni az együttesen belül, külön hangsúlyozva magabiztos, csapatközpontú, önzetlen játékát. A párizsi áttörés egyik kulcsa volt, hogy Dembélé végre betöltötte a góllövő szerepét is a csapatban, különösen Mbappé távozása után. Luis Enrique egyértelművé tette, hogy több gólt vár el tőle, ugyanakkor dicsérte játékosa önállóságát és kreativitását. Az Aranylabda-átadón Dembélé meghatottan mondott külön köszönetet Luis Enriquének és a klub elnökének is. „Nasszer al-Kelaifi és Luis Enrique is olyan nekem, mintha az apám lenne” – mondta.

Bizony, meg is látszott a párizsi teljesítményén, hogy immár nincs „elapátlanodva”. 

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. november 29-i lapszámában jelent meg.)