A botladozó Monaco meglepte a PSG-t, másodszor kapott ki a címvédő a Ligue 1-ben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.11.29. 23:05
null
A Monaco megverte a PSG-t (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 14. fordulójában az éllovas PSG meglepetésre 1–0-ra kikapott a mérkőzést emberhátrányban befejező Monaco otthonában, a Paris FC 1–1-es döntetlent játszott az utolsó helyezett Auxerre-rel, míg a Marseille csak 2–2-re végzett hazai pályán a Toulouse ellen, így nem tudott a tabella élére állni.

A Monaco az előző három bajnokiját elveszítette, ráadásul hét közben csak 2–2-t játszott a ciprusi Pafosz otthonában a BL-ben, ennek ellenére nem játszott alárendelt szerepet a PSG-vel szemben. Sőt, a hazaiak a vezetést is megszerezhették volna, ám Mohammed Salisu fejese után a kapufán csattant a labda – a ghánai védő így nem tudott javítani azt követően, hogy a szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésen az ő öngólja miatt hullajtott el két pontot a csapata.

A második félidőben már összejött a gól a hercegségbeli együttesnek, Minamino Takumi 12 méterről lőtt a bal alsóba Alekszandr Golovin középre adása után. Aztán Thilo Kehrer kiállítása miatt emberhátrányba került a vendéglátó, ám a Paris Saint-Germain tíz ember ellen sem tudott betalálni, így másodszor szenvedett vereséget a bajnokságban – emellett szeptember 25-én a Marseille otthonában kapott ki 1–0-ra. 1–0


A másik párizsi csapat, a Paris FC bő fél óra elteltével előnybe került Ilan Kebbal tizenegyesgóljával, ám csak nyolc percen át vezetett, Sinaly Diomandé fejjel egyenlített, több találat pedig nem esett a mérkőzésen. A fővárosiak zsinórban a negyedik hazai bajnokijukon maradtak nyeretlenek, az Auxerre pedig sorozatban a kilencedik meccsén nem tudott győzni, így továbbra is utolsó a tabellán. 1–1


A játéknap utolsó összecsapásán az öt meccse nyeretlen Toulouse szerzett vezetést, Emersonn remek egyéni akció végén lőtt 15 méterről a bal alsóba – segítségére volt a kapufa. A Marseille a második félidőben fordított, előbb Bilal Nadir kiváló kiugratásával lépett ki Igor Paixao, és használta ki a ziccert, majd Pierre-Emerick Aubameyang beadásából Pierre-Emile Höjbjerg fejelt a jobb alsóba. Nem adták fel a vendégek, és a ráadás második percében egyenlítettek, Mark McKenzie hatalmas bedobása után Santiago Hidalgo fejelt a kapu bal oldalába. Az OM a döntetlen miatt nem tudta megelőzni az élen álló PSG-t a táblázaton. 2–2

FRANCIA LIGUE 1
14. FORDULÓ
Monaco–Paris SG 1–0 (Minamino 68.)
Kiállítva: Kehrer (80., Monaco)
Paris FC–Auxerre 1–1 (Kebbal 32. – 11-esből, ill. S. Diomandé 40.)
Olympique Marseille–Toulouse 2–2 (Paixao 66., Höjbjerg 74., ill. Emersonn 14., Hidalgo 90+2.)

Vasárnap játsszák
15.00: Strasbourg–Brest
17.15: Angers–Lens
17.15: Le Havre–Lille
17.15: Lorient–Nice
20.45: Lyon–Nantes
Pénteken játszották
Metz–Rennes 0–1 (Rongier 22.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Paris SG1493227–12+1530
  2. Marseille1492335–14+2129
  3. Lens1391322–11+1128
  4. Rennes1466224–18+624
  5. Lille1372427–17+1023
  6. Monaco1472526–25+123
  7. Strasbourg1371524–17+722
  8. Lyon1363418–15+321
  9. Toulouse1445520–19+117
10. Nice1352618–23–517
11. Angers1344511–15–416
12. Paris FC1443721–26–515
13. Le Havre1335513–20–714
14. Brest1334617–23–613
15. Nantes1325612–19–711
16. Lorient1325615–27–1211
17. Metz1432914–31–1711
18. Auxerre142398–20–129

 

 

Legfrissebb hírek

Elbukta a városi rangadót, hazai pályán esett ki a PSG a Francia Kupából

Francia labdarúgás
2026.01.12. 23:19

Emblematikus edzőjét gyászolja a Bordeaux és a Marseille

Francia labdarúgás
2026.01.12. 13:07

Francia Kupa: a 86. percben becserélt csatár duplája segítette továbbjutáshoz a Monacót

Francia labdarúgás
2026.01.10. 20:52

Hiába fordított a Marseille, jött Goncalo Ramos, és megmentette a PSG-t: megvan a Szuperkupa is!

Francia labdarúgás
2026.01.08. 21:21

Angliából, Premier League-es tapasztalattal érkezett a Rosenior-utód Strasbourgba

Francia labdarúgás
2026.01.07. 12:21

Otthon kapott ki a Marseille, megnyerte a párizsi derbit a PSG

Francia labdarúgás
2026.01.04. 22:46

A Lyon megverte a Monacót a Ligue 1 szombati rangadóján

Francia labdarúgás
2026.01.03. 23:01

Ligue 1: győzött a Toulouse otthonában, így biztosan élen marad a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.02. 23:05
Ezek is érdekelhetik