Kézilabda: magát is meglepte Urbán-Patocskai Csongor

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.03.21. 12:35
null
A férfi kézilabda NB I hatodik helyén álló Balatonfüred csapatában a vártnál is fontosabb szereplővé lépett elő az évadban a 19 jobbszélső, Urbán-Patocskai Csongor.

„Reménykedtem benne, hogy szintet léphetek, ésóriási megtiszteltetésként ért, amikor szólt Kis Ákos vezetőedző, hogy készüljek, mert a felnőttek között van a helyem.Az első benyomások nagyon jók, élvezem, hogy itt lehetek; nehéz a rutinos társak között, de próbálok beilleszkedni és minél jobban teljesíteni. Figyelem a többieket, a kapus mozgását, a poszttársaim megoldásait, mindent, amiből tanulni lehet. A következő évadban az NB I/B-ben is játszom majd, szeretnék alapember lenni, de persze – amikor csak lehet – szóhoz jutni a nagyok között” mondta a honlapunknak tavaly augusztusban a Balatonfüred NB I-es keretéhez 2024 nyarán csatlakozó fiatal kézilabdázó, Urbán-Patocskai Csongor, aki a vártnál nagyobb szerephez jutott a felnőttélvonal jelenlegi idényében.

Tizennégy meccsen lépett pályára eddig, és 45 gólnál jár a 19 éves jobbszélső, aki saját bevallása szerint magát is meglepte ezzel.

„Nem számítottam rá, hogy ennyi játéklehetőséget kapok az első évadomban.

Úgy érzem, tudtam bizonyítani, és fejlődni is, főleg fizikális szempontból, illetve a helyzetkihasználás terén – mondja Urbán-Patocskai az Utánpótlássportnak.

A Balatonfüred az idény meglepetését okozva február második felében legyőzte hazai pályán a Szeged együttesét, a 38–36-ra végződő összecsapáson a fiatal négy gólt szerzett az utolsó negyedórában, tíz másodperccel a vége előtt ráadásul ő „döntött”, mikor az összecsapás utolsó találatát megszerezte hetesből Mikler Roland kapujába.

A Szeged elleni utolsó hetes Forrás: Balatonfüredi KSE

Fantasztikus érzés volt ezt a csarnokunkban megélni, világsztárok ellen játszani. Főleg a meccs után szakadtak ki belőlem az érzelmek, közben csak a játékra fókuszáltam. Hornyák Peti poszttársam lövi az első félidőben a heteseket, majd a második játékrészben jövök én; igyekszem magabiztosan hozzáállni, a Szeged ellen a végén éreztem, hogy ez nem maradhat ki.”

Urbán-Patocskai a juniorválogatottban is szerepel, amellyel a múlt héten a franciaországi Tiby-kupán járt, és a nyári világbajnokságra készül.

„Óriási megtiszteltetés a nemzeti csapatban szerepelni. Egyre inkább összeér a társaság, bízom benne, hogy a vébén jól teljesítünk majd!”

(Kiemelt képünkön: Urbán-Patocskai Csongor Forrás: Balatonfüredi KSE)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: a 13. helyért folytatják az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Birkózás: Európa tetején a Zsitovoz testvérek

Utánpótlássport
4 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
19 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
22 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 22:04

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2026.08.12. 10:19