Ökölvívás: három magyar érem született a junior Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.01. 16:18
null
A Szarajevóban megrendezett junior ökölvívó Európa-bajnokságon három érmet szerzett a magyar csapat.

A junior ökölvívó-korosztály 2024-es célversenyét rendezték meg június második felében Bosznia-Hercegovinában, ahol Európa-bajnokságon mérhették össze a tudásukat a kontinens legjobb 2008-as és 2009-es születésű bokszolói.

A mezőnyből természetesen a magyar válogatott sem hiányzott: a tizenkét fős csapat motiváltan vágott neki a viadalnak, ám ahogyan Törteli Ferenc szövetségi edző kiemelte az Utánpótlássportnak a kezdés előtt, célokat ilyenkor nehéz állítani, hiszen a sorsoláson, a szerencsén és az aznapi formán is sok múlik – persze, ha valaki Európa-bajnok akar lenni, mindenkit le kell tudni győznie.

A legjobb eredményt végül a nyíregyházi NYVSC Big-Boxing ökölvívója, Petrimán Patrícia érte el, aki három meccset is megnyert az 50 kilósok között, amivel beverekedte magát a döntőbe, amelyben végül kikapott az orosz Golunovától, de remekül helytállt, szoros összecsapást vívott ellenfelével.

Mellette a tavaly junior Eb-ezüsttel záró Kapcsos Vivien (70 kg) harmadik lett, Gombai Dominik (54 kg) pedig a 2023-as junior-vb-bronza után az Eb-n is ugyanilyen színű medált szerzett; előbbi egy, utóbbi két meccset nyert.

Szintén kétszer emelték a magasba Horváth András (57 kg) és Buzás Róbert (60 kg) kezét, ők viszont a negyeddöntőben búcsúztak, ahogyan Körömi Ábel (52 kg) is, aki egy összecsapás után örülhetett.

„Elégedett vagyok a válogatott teljesítményével,

mindenki kihozta magából, amit tudott, sportemberekként viselkedtek, remek kis csapatunk volt idén is.

Köszönöm minden nevelőedzőnek, mivel az ő munkájuk nélkül nem születhetett volna meg ez a remek eredmény, valamint a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnek, akiktől minden segítséget megkaptunk a felkészülés során” – mondta az esemény után Törteli Ferenc.

A magyar csapat a Szarajevóban rendezendő junior Európa-bajnokságon:

50 kg: Petrimán Patrícia 
60 kg: Tallósi Vanessza 
70 kg: Kapcsos Vivien 

48 kg: Danó István
52 kg: Körömi Ábel 
54 kg: Gombai Dominik 
57 kg: Horváth András 
60 kg: Buzás Róbert
66 kg: Turós Levente 
70 kg: Berki Brendon 
75 kg: Bozai Gyula 
80 kg: Domján Alex 

 

 

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
1 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
3 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
18 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
Tegnap, 11:45

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15
Ezek is érdekelhetik