Kosárlabda: soproni tornával hangol az Eb-re az U18-as leányválogatott

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2024.05.25. 09:01
null
A Laczka Miklós vezette U18-as leány kosárlabda-válogatott első nemzetközi meccseit vívja majd Sopronban, méghozzá a nyári Eb-re való felkészülés jegyében. A szövetségi edzőt kérdeztük a várakozásokról, illetve a játékosok aktuális formájáról.

A klubszezon végeztével a válogatottak veszik át a főszerepet a kosarasok utánpótlásában. Ennek jegyében május végén például az U18-as leányválogatott edzőtáborba is vonul, és jövő szerdától nemzetközi tornán vesz részt Sopronban.

„Összességében jó tavaszt zártak a juniorkorosztály legjobbjai – kezdte a helyzetértékelést Laczka Miklós szövetségi edző a játékosokról az Utánpótlássportnak. – Akik korábban sérüléssel bajlódtak, mostanra felépültek, és játszottak is a bajnokság utolsó szakaszában.

Emellett az is elmondható, hogy a korosztály országos döntőjén kifejezetten színvonalas meccseket láthattunk,

az utóbbi évek egyik legjobb döntője volt, ami a játék minőségét illeti. Ráadásul sok játékosunk eközben az A-csoport rájátszásában úgyszintén érdekelt volt és rendszeresen játszott, ami ugyancsak biztató, szóval a lányok alapvetően jó formában várhatják a mostani edzőtábort."

Az augusztusi korosztályos Eb-re készülő csapat ebben a felállásban az első nemzetközi megméretésére készül. Szerdán a horvát Tresnjevka, csütörtökön a spanyol Badalona klubcsapatával csapnak össze a mieink a soproni Bajnokok Tornája csoportkörében. Majd szombaton és vasárnap újabb két meccs, a helyosztók következnek.

„Ezen a hét végén fejeződik be a másodosztályú bajnokság rájátszása, így sokan játékban lesznek. Ugyanakkor ezt azt is jelenti, hogy a soproni első meccs előtt nem sok időnk, csupán néhány edzés áll rendelkezésünkre együtt készülni.

Éppen ezért most nem is a taktikai finomságokra helyezzük a hangsúlyt, hanem elsősorban azt szeretnénk felmérni, hogy a játékosok miként teljesítenek éles meccshelyzetben, és a kapott instrukciókat milyen hatékonysággal tudják majd átültetni a pályára.

A korábbi összetartások alkalmával lefektettük az alapelveket, azokat az értékeket, amelyeket képviselni szeretnék. A mostani pedig az első olyan helyzet lesz, amikor ezeket a gyakorlatban is viszontláthatjuk – mondta a szakvezető. – Itt elsősorban arra gondolok, hogy például általában véve milyen energiaszinttel lépünk pályára, milyen intenzitással védekezünk, illetve támadásban úgy járatjuk-e a labdát, és választjuk ki a megfelelő dobóhelyzeteket, ahogyan kellene. A lányok hozzáállására, az alapfelfogásra leszek igazán kíváncsi, mert a taktika terén az érdemi munkát majd csak a nyáron fogjuk tudni elvégezni."

AZ U18-AS LEÁNYVÁLOGATOTT KERETE:
Albert Szidónia
Poczkodi Zsófia
Fárbás Eliza
Rátkai Eszter
Gábor Lili
Halmágyi Kitti
Toman Dóra
Toman Réka
Szücs Gréta
Janzsó Alíz
Szikszai Franciska
Kókai Patrícia
Josepovits Kinga
Kendelényi Luca
Gréts Dalma
Hőgye Petra

(Kiemelt képen: az U18-as leányválogatott (archív) Forrás: MKOSZ)

 

 

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
2 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
14 órája

Kosárlabda: továbbra is megállíthatatlan a MAFC serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
17 órája

Vívás: nem csillogtak junior tőrözőink a vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Vívás: csapatban végül összejött a vb-érem a korosztályos kardozóknak

Utánpótlássport
2026.04.04. 14:16

Asztalitenisz: Fazekas duplázott, újabb két magyar bronz Újvidéken

Utánpótlássport
2026.04.04. 12:29

Birkózás: László Koppány újra érmet nyerne utánpótlás-világversenyen

Utánpótlássport
2026.04.04. 10:13

Vívás: bronzérmes a junior-vb-n a női kardcsapat

Utánpótlássport
2026.04.04. 08:41
Ezek is érdekelhetik