Kézilabda: ünnep lesz a négyes döntő a Kozármisleny U17-es csapatának

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.22. 18:45
null
Az évad meglepetéscsapataként a Kozármisleny is bejutott az U17-es élvonalbeli leány kézilabda-bajnokság négyes döntőjébe; az együttes vezetőedzője, Fekete Tamás nyilatkozott az Utánpótlássportnak.

Az elmúlt napokban biztossá vált, mely négy csapat küzdhet majd meg egymással az U17-es leány élvonalbeli kézilabda-bajnokság négyes döntőjében, amit június 8. és 9. között rendeznek meg Gyálon. Az akadémiai csapatok (DVSC, FTC, NEKA) mellé egy nem akadémiai tudta beverekedni magát, méghozzá a Kozármisleny együttese, amely a balatonbogláriak mögött másodikként kvalifikálta magát a Final Fourba a Nyugati csoportból.

Amióta a jelenlegi lebonyolítás van érvényben, a klub az eddigi legnagyobb utánpótlássikerét érte el ezzel az eredménnyel; nagy előrelépés ez, ha a korábbi idényeket vizsgáljuk: a 2021/2022-esben a Misleny U17-es gárdája a tizenegyedik, egy évvel később a hetedik helyen zárt.

„Egyáltalán nem számítottunk rá, hogy ilyen eredményt érhetünk el. Az előző idény tavaszi szezonjában már érződött, hogy egyre inkább kezd összeállni a csapat, amelynek nagyjából a hetven-nyolcvan százaléka maradt a jelenlegi keretben, többen felléptek az U19-esek közé, míg az U15-ből négyen csatlakoztak hozzánk. Nem a négyes döntőre gondolva vágtunk neki az évadnak;

Utánpótlás-nevelő műhelynek valljuk magunkat, a képzés a fő feladatunk, nem az érmek gyűjtése. Azonban evés közben jön meg az étvágy, ahogyan érkeztek a győzelmek, egyre inkább vált reálissá, hogy odaérhetünk az alapszakasz dobogójára, az utolsó öt forduló pedig már arról szólt, hogy csináljuk meg, ha már a saját kezünkben van a sorsunk – mondja az Utánpótlássportnak Fekete Tamás vezetőedző. – Nehéz kérdés, hogy miben tudtunk előrelépni az előző évadokhoz képest; az biztos, hogy a lányok elkezdtek hinni magukban, nagyobb az önbizalmuk, amiből ebben az idényben a kulcsfontosságú meccseken sokszor tudtunk erőt meríteni.”

Feketét arról is kérdeztük, hogyan tudja egy – az akadémiákhoz képest – kis egyesület felvenni a „harcot” az említett ellenfelekkel.

„Nem lehet felvenni velük a versenyt. Ezt fontos megérteni és elfogadni, nem is próbáljuk, mivel óriási különbségek vannak a lehetőségek terén. Megvizsgáltuk, mi miben léphetünk előre. Igyekszünk a lehető legjobb időbeosztást elkészíteni – ez nagyon fontos, hiszen a lányoknak sokat kell utazni, ugyanis a középiskolák Pécsett vannak.

A Kozármisleny felnőtt női csapata – a története során először – ebben az évadban az NB I-ben szerepel, a „nagyok” között pedig több U19-se, sőt két U17-es (Bernhardt Panna és Hónig Hanna) játékos is bemutatkozhatott.

„Óriási motiváció ez a lányoknak, hogy látják maguk előtt, meddig lehet eljutni akár ennél a klubnál is. Minden hazai NB I-es mérkőzésen teltház, vagy közel teltház volt, remek hangulat, amit az utánpótlásunk személyesen élhetett át – ez rengeteget jelent a fiataloknak. Nekünk most a négyes döntőre kell koncentrálni: úgy utazunk el Gyálra, hogy

Ugyanúgy készülünk, mint bármelyik korábbi bajnoki előtt. Ha nyerünk, örülünk, ha veszítünk, akkor sem szomorkodunk; azért dolgozunk, hogy hosszútávon sikeres karrierjük legyen a kézilabdázóinknak.”

(Kiemelt képünkön: a Kozármisleny U17-es csapata ünnepli a négyes döntőbe jutást Forrás: Kozármisleny SE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik