Kézi: közeledik a hajrá a korosztályos élvonalbeli fiúbajnokságokban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.30. 16:21
null
Több csapat is karnyújtásnyira áll az évad végi négyes döntőbe jutástól a korosztályos élvonalbeli fiú kézilabda-bajnokságokban.

Az utolsó hetekre fordult rá a korosztályos élvonalbeli fiú kézilabda-bajnokságok 2023-2024-es évada, megkezdődött az alapszakaszok negyedik negyede, egyre inkább élesedik a versenyfutás a négyes döntőt érő helyekért. 

Bár 6-7 forduló még mindegyik pontvadászatban hátra van, az

egyre inkább körvonalazódik, kik csaphatnak majd össze az idény végén a bajnoki címért.

Nagy valószínűséggel láthatjuk majd a Ferencvárost az U20-as Final Fourban: a fővárosiak magabiztosan menetelnek, 19 forduló alatt eddig csak kétszer nem tudtak nyerni, a Mezőkövesd otthonában ikszeltek, Szegeden pedig kikaptak februárban három góllal. Ezzel a mérleggel vezetik a korosztály Keleti csoportját, ám mindössze egy ponttal. Érkezik ugyanis a nyomukban a PLER-Budapest, amely a Dabas és az emlegetett FTC ellen is egy góllal kapott ki, ám jelenleg tízmeccses győzelmi sorozatban van, és a folytatásban sem lassítana. A PLER és az FTC (az előbbi pályaválasztásával) április második felében találkozik majd, az összecsapás pedig akár az alapszakasz-győzelemről is dönthet. Az viszont jelen állás szerint nem forog veszélyben, hogy a fővárosi duó lemaradjon a négyes döntőről: őket a harmadik, négyes döntőt már nem érő helyen a Szeged követi, az FTC-től 7, a PLER-től 6 ponttal lemaradva.

Az U20-as Nyugati csoportban kevésbé egyértelmű a helyzet: a Balatonfüred Kézilabda Akadémia 34 ponttal vezet, a Veszprém Handball Academy pedig két pont távolságra követi, ugyanannyival, mint amennyivel a harmadik Budai Farkasokat előzi meg. A két balatoni egyesület jó pozícióból várhatja a folytatást, ugyanis egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint az említett fővárosi csapat. A Farkasok a legutóbbi fordulóban hazai pályán kikapott a Füredtől, amivel távolodott a négyes döntőtől, áprilisban azonban még fogadják a veszprémieket is; egy esetleges sikerrel életben tarthatnák az esélyüket a Final Fourra. 

A NEKA U18-as csapata magabiztosan halad a négyes döntő felé Fotó: NEKA/Tompos Gábor

Az eggyel fiatalabb, vagyis az U18-as korosztály bajnokságában Nyugaton a balatonfüredi és a veszprémi akadémia a második helyért harcol: az előbbi 33, az utóbbi 32 ponttal áll 7 körrel az alapszakasz vége előtt. Az U20-as kiíráshoz hasonlóan az U18-asoknál is az utolsó fordulóban találkozik a két együttes másodjára, Veszprémben, ami jó előjel lehet a hazaiaknak, akik viszont egyszer még a listavezető NEKA-val is találkoznak, akivel a Füred már „letudta” mindkét alapszakaszbeli meccsét. A balatonbogláriak 19 bajnokijukból 18-at megnyertek, magabiztos előnyből várják a folytatást; úgy mint keleten a PLER.

A pestszentlőrinciek a NEKA-val megegyező mérleggel állnak, ráadásul akkora előnnyel vezetnek a harmadik Gyöngyös előtt, hogy ha nyernek a következő két mérkőzésükön, máris bebiztosítják a helyüket a négyes döntőben. A második helyen a szegediek érkeznek, négy egységgel lemaradva, ám hattal gyöngyösiek előtt, így nagy esély mutatkozik a részvételükre a Final Fourban.

(Kiemelt képünkön: az FTC U20-as csapatának legeredményesebbje, Mészáros Máté akcióban Forrás: FTC Kézilabda Akadémia)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: utolsó másodperces győzelem az USA ellen az U20-as vb-n

Utánpótlássport
13 órája

Birkózás: öt érem a szkopjei U17-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
14 órája

Úszás: Szegeden vizsgáztak a 15-16 évesek

Utánpótlássport
19 órája

Triatlon: Szalai Fanni aranyérmes az ausztriai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
20 órája

Birkózás: Juhász György ötödik lett az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.06.14. 20:31

Vízilabda: sima magyar győzelem az U20-as vb nyitányán

Utánpótlássport
2025.06.14. 19:32

„Az a legjobb a fociban, amikor nálam van a labda” – Szoboszlaiékkal zárta le az idényt a 13 éves tehetség

Minden más foci
2025.06.14. 19:18

Hegyifutás: Juhász Dorottya ezüstérmes az U18-as vb-n

Utánpótlássport
2025.06.14. 18:44
Ezek is érdekelhetik