Jégkorong: az UTE juniorjai a playoffban mutatták legjobb formájukat

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.25. 20:44
null
Árkovics Bálinttal, az Újpesti Jégkorong Akadémia osztrák bajnok U20-as csapatának vezetőedzőjével beszélgettünk. A nemzetközi siker után a lila-fehérek juniorjai a hazai korosztályos bajnokságban dupláznának.

Mint arról beszámoltunk, az Újpest kétmeccses hátrányból fordítva, végül 3–2-re legyőzte a Linzet az osztrák U20-as jégkorongbajnokság fináléjában, s ezzel Árkovics Bálint tanítványai a hazai pályán lejátszott sorsdöntő, ötödik meccs után bajnoki címet ünnepelhettek. A diadal értékét növeli, hogy az UTE első alkalommal nyerte meg az osztrák-magyar közös juniorligát.

„Erre az évadra némiképp koncepciót váltottunk az akadémián, ami a versenyeztetést illeti – kezdte Árkovics Bálint vezetőedző az Utánpótlássportnak. – Ez azt jelenti, hogy a legtehetségesebb U18-as játékosaink állandó kerettaggá váltak az U20-as csapatban, illetve eközben négy-öt utánpótláskorú fiatal rendre a felnőttcsapattal készült és szóhoz is jutott az Erste Ligában. Hozzájuk csatlakoztak a sztenderd juniorkorú játékosok, s így alakult a nagyjából harmincfős U20-as együttesünk. Az eredményességet illetően a bajnokság előtt nem fogalmaztunk meg konkrét célokat, hanem a fiatalok egyéni fejlesztését helyeztük előtérbe. Éppen ezért jelentős volt az átjárás a felnőtt és az U20-as keret között.

Éppen emiatt viszont gyakran bizonytalan helyzetben találtuk magunkat, mert a felnőtt első osztályú elfoglaltságok miatt sok esetben csak az utolsó pillanatban állt össze az utazó keretünk az U20-as bajnokságban."

Az Újpest U20-as csapata bajnokként zárta az évadot az osztrák korosztályos bajnokságban Forrás: UTE

Árkovics hozzátette, az osztrák bajnokság mezőnye rendkívül szoros volt, a rájátszásba bejutó nyolc csapat között csak a napi forma döntött.

„Ezt támasztja alá az is, hogy végül az Újpest révén a hatodik kiemelt, illetve a hetedik Linz vívta a bajnoki döntőt, nem pedig a középszakaszt élen záró klubok gárdái. Egyébként a középszakaszban már látszódtak a jelei, hogy sokra lehet hivatott csapatunk, hiszen valamennyi riválist sikerült legyőzni. Majd jött a rájátszás, amelynek első körében, a negyeddöntőben a BJA-t két kiélezett meccsen múltuk felül.

Az újpesti fiatalok az osztrák bajnokság megnyerése után a múlt héten már hazai porondon folytatták szereplésüket a magyar rájátszásban, és itthon úgyszintén az aranyéremre törnek. A Vasas elleni negyeddöntős párharcban bár az első meccset elbukták, ezt két magabiztos siker követte, és 2–1-es arányban továbbjutottak. Az elődöntőben a DVTK vár a lila-fehérekre. 

(Kiemelt kép forrása: UTE)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik