Junior nyílt vízi úszó Eb: minden idők legeredményesebb magyar szereplése

Vágólapra másolva!
2023.10.01. 15:54
null
Négy aranyat szerezett a magyar csapat a vb-n (Fotó: MÚSZ/Derencsényi István)
Minden idők legeredményesebb Európa-bajnoki szereplését produkálta a magyar junior nyílt vízi válogatott Korfun: a hét érem, közte négy arany abszolút rekord a sportág történetében, és a csapatversenyben is első lett az együttes.

A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint győzött az 5 kilométeres váltó Szimcsák Mira, Fábián Bettina, Hambardzumyan Arshak, Kovács-Seres Hunor összeállításban a nyílt kategóriában. A 14-15 évesek között (5 km) Kárpáti Máté, a 16-17 évesek mezőnyében (7.5 km) Abonyi-Tóth Glenda, valamint a junioroknál (U19) 10 kilométeren Fábián Bettina, ahol Szimcsák Mira harmadik lett.

Második lett a 14-15 éves lányok mezőnyében 5 kilométeren Nagy Napsugár és a 16-17 évesek között 7.5 kilométeren Kovács-Seres Hunor.

A magyar delegációnak hét dobogós helyezése – két arannyal, három ezüsttel és két bronzzal – már volt, 2019-ben Racicében, és négy elsősége is (2021-ben, Párizsban), de hét érem, közte négy arany most először.

Legfrissebb hírek

Gellért Gábor: Betlehem Dávid nagyon éretten versenyez, a következő három-négy évben a csúcson lesz

Úszás
2025.10.12. 20:09

Betlehem Dávid nyerte a 3 kilométeres kieséses sprintet a szardíniai vk-futamon

Úszás
2025.10.11. 16:58

Nyílt vízi úszó-vk: bronzérmes a magyar vegyes váltó

Úszás
2025.10.11. 11:26

Nyílt vízi úszó vk: Betlehem aranyérmes 10 kilométeren Golfo Aranciban

Úszás
2025.10.10. 11:47

Nyílt vízi úszás: bronzérmével Kreisz Bálint volt a legjobb magyar ifi

Utánpótlássport
2025.09.28. 16:00

Betlehem Dávid ezüstérmet szerzett a nyílt vízi úszó Európa-kupa razanaci állomásán

Úszás
2025.09.27. 14:46

Remek hajrá után Betlehem Dávid nyert Barcelonában

Úszás
2025.09.20. 16:23

Igazi hősök – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
2025.07.20. 22:40
Ezek is érdekelhetik