Nyílt vízi úszó Ek: két magyar ezüst Somorján

2023.08.19. 16:52
null
Két érmet is szereztek a magyarok az Ek-n (Fotó: MÚSZ)
Két magyar nyílt vízi úszó másodikként végzett 10 kilométeren a kontinentális szövetség, a LEN Európa-kupa-sorozatának szombati, szlovákiai állomásán, Somorján, ahol a nőknél Fábián Bettina, a férfiaknál Hambardzumyan Arshak teljesítménye ért ezüstérmet.

A hazai szövetség (MÚSZ) beszámolója szerint a júliusban, Fukuokában a magyar csapattal felnőttvilágbajnoki ezüstérmes Fábián nagy hajrával ért be a németek vb- és Eb-érmese, Lea Boy mögött, megelőzve két olasz riválist, a kétszeres vb-bronzérmes, az összetett pontversenyben vezető Ariana Bridit és Silvia Ciccarellát.

„Összességében nagyon jól éreztem magam a verseny alatt, jó körülmények vártak minket, tökéletesen tiszta víz, azaz nem volt semmi zavaró tényező. Szerencsére nem indultak sokan, ezért kényelmesen lehetett úszni. A cél a tapasztalatszerzés volt, meg persze a lehető legjobb helyezés. Ehhez képest nagyon jó eredményt értem el, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy csak négy napja kezdtem el újra edzeni. A beérkezés pedig végre nekem jött ki jobban” – idézte a magyar szövetség közleménye a 18 éves Fábián Bettinát.

A tavalyi ifjúsági világbajnokságon váltóban aranyérmes, 19 esztendős Hambardzumyan Arshak végig rendkívül kiegyensúlyozottan teljesített az alig több mint 18 fokos vízben, gyakorlatilag majdnem az összes ellenőrző pontnál a második helyen állt, és bár a győztes olaszt, a világkupa-összetettben második helyen álló Marcello Giuidit nem tudta megszorítani, a többieket simán megelőzte.

„Az elején nagyon nehéz volt, mert egyrészt nagyon hideg volt a víz, másrészt együtt maradt a mezőny, nemigen lehetett elszakadni. Aztán a negyedik-ötödik körben sikerült elmenni a többiektől az egyik olasszal, és vele úszni egy ideig, viszont a végén sajnos már nem bírtam tartani a tempóját, de így is sikerült második helyen célba érni. Az eredménnyel nagyon elégedett vagyok, jó visszaigazolás arra, hogy jól állunk a felkészüléssel, és az ifi Eb-n is be lehet célozni a dobogót.”

Jól teljesített a két 16 éves magyar induló is: Győrffy Lili a nyolcadik helyen ért célba, míg Tóth Olivér 15. lett a 32 induló között.

Az Ek-sorozat két hét múlva Észak-Macedóniában folytatódik.

Nyílt vízi Európa-kupa
4. állomás
Férfiak:

1. Marcello Giuidi (olasz) 1:55:22.9 ó
2. Hambardzumyan Arshak 1:55:59.2
... 15. Tóth Olivér 2:01:07.5
Nők:
1. Lea Boy (német) 2:07:33.9 ó
2. Fábián Bettina 2:07:52.5
... 8. Győrffy Lili 2:11:00.5

Legfrissebb hírek

Nyílt vízi úszás: Mihályvári-Farkas Viktória újabb Eb-ezüstöt nyert Párizsban

Úszás
2026.08.05. 15:36

Ezüstérmes Betlehem Dávid 10 km-en az Eb-n

Úszás
2026.08.04. 11:59

Vizes Eb: négy igen, egy nem – a favoritjaink edzésen kihagyták a Szajnát

Úszás
2026.08.03. 19:12

Gellért Gábor a nyílt vízi Eb előtt: Irány a dobogó!

Úszás
2026.08.03. 09:16

Úszás: a zárónapra is jutott magyar medál a nyílt vízi junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.26. 15:53

Úszás: Sárkány Zétényé a harmadik magyar arany a nyílt vízi ifi Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.24. 14:10

Nyílt vízi úszás: magyar aranyak, ezüst és bronz az ifi Eb nyitónapján

Utánpótlássport
2026.07.23. 18:49

Úszás: magyar győzelemmel indult a sukorói nyílt vízi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2026.07.23. 13:33