Úszó vk: Hosszú ismét átveheti a 100 ezer dolláros fődíjat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.11.05. 16:34
Hosszú Katinka a 2012-es nyitósiker után idén sorrendben negyedszer zárja az élen az úszók világkupa-sorozatának összesített pontversenyét, s veheti át az abszolút győztest megillető 100 ezer dolláros fődíjat.

A Vasas világ- és Európa-bajnoka a széria befejező állomásán, Dubajban már úgy szállhat medencébe pénteken és szombaton, hogy semmi és senki sem veszélyezteti elsőségét, akkora fölénnyel vezet az eddigi hét állomást követően. Az emírségek fővárosában sem ölbe tett kézzel várja azonban a prémiumosztást: a rajtlista szerint ismét gazdag versenyprogramot bonyolít majd le a két nap alatt.

Hosszú első helye egyértelmű, ugyanakkor a harmadik pozíció megtartásáért még meg kell küzdenie Jakabos Zsuzsannának, akinek azonban felettébb jók az esélyei az összesített rangsor „bronzának”, ezzel pedig a vele együtt járó 30 ezer dollárnak a megszerzésére.

Ugyanekkora summa vár a férfiaknál is az összesített sorrend harmadik helyezettjére, aki Verrasztó Dávid is lehet, de amennyire biztos a dél-afrikai Cameron van der Burgh végső győzelme, annyira nagy a tülekedés mögötte. A magyar vegyesúszón kívül még hárman vannak „lőtávolon” belül, vagyis balszerencsés esetben Verrasztó még leszorulhat a harmadik helyről. Ha a sors is kegyes lesz hozzá, akkor viszont akár még másodikként is zárhat, ami 50 ezer dolláros jutalmat jelentene számára.

A pontverseny élcsoportjának állása a 2015-ös világkupa nyolcadik, dubaji befejező állomása előtt:

NŐK
1. Hosszú Katinka 570 pont

2. Emily Seebohm (ausztrál) 381
3. Jakabos Zsuzsanna 180
4. Alia Atkinson (jamaicai) 132
5. Cate Campbell (ausztrál) 108

FÉRFIAK

1. Cameron van der Burgh (dél-afrikai) 327 pont
2. Chad Le Clos (dél-afrikai) 129
3. Verrasztó Dávid 123
4. Mitchell Larkin (ausztrál) 117
4. Szakaj Maszato (japán) 117
6. Ashley Delaney (ausztrál) 105

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik