„A World Aquatics 4.6 millió dolláros alapot hoz létre, amelyet azok között az úszók között osztanak szét, akik szerződést írtak alá arról, hogy szerepelnek az ISL 2018-as és 2019-es sorozatának torinói versenyében” – idézte az ESPN a szövetség hétfőn kiadott közleményét.
Az ügy három felperese közül az egyik Hosszú Katinka, mellette pedig két amerikai úszó, Tom Shields és Michael Andrew. Hárman 2018-ban trösztellenes pert indítottak Kaliforniában, miután az ISL-sorozat Torinóba tervezett versenyét az olasz szövetség lemondta, mert állítólag nem felelt volna meg FINA versenyszabályzatának, és meg is fenyegette a sportolókat, hogy ha elindulnak, akkor eltiltják őket a versenyzéstől.
A mostani megállapodás Hosszúéknak kedvező döntést jelent: „A megállapodási alap biztosítja, hogy az úszók a 2018-as és 2019-es ISL idény után több mint teljes kártérítést kapjanak” – közölte a World Aquatics hétfőn. Hozzátették, hogy a megállapodás még a bíró jóváhagyására vár.
A trösztellenes pert hét éve nyújtották be, a sportolók pedig azzal vádolták a World Aquatics-et (akkoriban még FINA), hogy korlátozta őket a külső versenyeken való indulásban. Az ISL pedig azt kifogásolta: az úszókkal szemben használt fenyegetésével a World Aquatics káros hatást gyakorolt a legjobb versenyzők piaci boldogulására.
A leginkább Shields és Hosszú által vezetett ügyben – jóllehet a jogi lépések nagy részét a ISL vezetősége irányította és finanszírozta –, a San Franciscó-i kerületi bíróság 2023 januárjában a World Aquatics javára döntött, de az ISL, valamint az érintett sportolók júniusban közös fellebbezést nyújtottak be az ítélet megváltoztatása érdekében. 2024 szeptemberében az Egyesült Államok fellebbviteli bírósága 3:0 arányban kimondta, hogy a csoport állításai elegendőek ahhoz, hogy az ügy folytatódhasson.
A megállapodás után a 4.6 millió dolláros alapból történő kifizetések eloszlásának részleteit nem hozták nyilvánosságra.