Bakui torna-vk: Csuszovityina győzött ugrásban, Mayer Gréta negyedik

2025.03.09. 13:29
Mayer Gréta negyedik Bakiban (Fotó: Török Attila)
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Okszana Csuszovityina nyerte az ugrást a tornászok baki világkupaversenyén két szlovén riválisa előtt, a szer szombati döntőjének magyar résztvevője, Mayer Gréta negyedik helyen végzett.

Az elnyűhetetlen üzbég klasszis, aki júniusban már 50 éves lesz, 13,516 pontot kapott, a dunaújvárosi Mayer 13,266 pontot érdemelt ki a két ugrására, s mindössze két század hiányzott neki a bronzéremhez. A magyar tornász vasárnap a gerenda fináléjában is érdekelt lesz.

Csuszovityina megerősítette Bakuban (Bakiban), hogy folytatja a versenyzést, mert szeretne kijutni a 2028-as, Los Angeles-i nyári játékokra. A bő három év múlva esedékes olimpia a kilencedik lenne pályafutásában.

A korábban a Szovjetunió és Németország színeiben is indult üzbég tornász első világbajnokságán, 1991-ben rögtön három érmet nyert. Kollekciójában a legértékesebb medálok sorában egy olimpiai (1992, Barcelona), három világbajnoki és egy Európa-bajnoki arany szerepel. Van ötkarikás ezüstje is, a vb-ről négy-négy második és harmadik helye, Eb-ken pedig kétszer állt a dobogó második, egyszer annak harmadik fokán. Szülőhazája képviseletében az Ázsia-bajnokságokon két aranyat, négy ezüstöt és két bronzot gyűjtött.

 

Legfrissebb hírek

Újra önálló felnőtt-csapatbajnokság a férfi tornászoknál

Torna
2026.04.29. 16:55

Berki Krisztián a Magyar Tornaszövetség általános elnökhelyettese lett

Torna
2026.04.11. 13:48

„A torna volt az életem” – Kéry Anikó hetvenéves

Torna
2026.03.31. 09:19

Felavatták Keleti Ágnes szobrát Budapesten

Egyéb egyéni
2026.03.30. 19:14

Kapitális harcsát fogott Borkai Zsolt Győrben

Egyéb egyéni
2026.03.06. 13:08

Elhunyt Svédország egyetlen olimpiai bajnok tornásza

Egyéb egyéni
2026.03.05. 09:37

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
2026.02.06. 11:43

Altorjai Sándort beválasztották a Balkán Torna Szövetség végrehajtó bizottságába

Torna
2026.01.23. 11:54
Ezek is érdekelhetik