Wimbledon: Bondár Anna számára is véget ért a torna

2021.06.23. 16:46
null
Nem tartott sokáig Bondár tornája (Fotó: Dömötör Csaba)
A wimbledoni tenisztornán a női egyes selejtezőjének 1. fordulójában a világranglistán 239. helyen álló Bondár Anna két szettben 123 perc alatt kikapott a rangsorban a 211. helyet elfoglaló szerb Alekszandra Krunicstól.

Nem kezdődött jól a találkozó a magyar lány számára, az első játszmában kapásból egy elvesztett adogatással indított, aztán 3:1-nél zsinórban négy játékot nyerve 5:3-ra fordított, ám utána ő engedett négy játékot a szerbnek, aki 53 perc alatt nyerte meg az első szettet.

A második még ennél is hosszabb volt, az elején gyors brékváltás után mindenki hozta a saját adogatójátékát – Bondár összesen 12 bréklabdát hárított a játszmában, Krunicsnak ezt mindössze három alkalommal kellett megtennie 6:6-ig. A rövidítésben a szerb koncentrált jobban és kétszer is ellopta ellenfele szerváját, végül harmadik meccslabdáját kihasználva 70 perc alatt behúzta a második játszmát, s ezzel a mérkőzést is.

Szerdán kora délután Udvardy Panna háromjátszmás meccsen jutott a második körben, míg Jani Réka két szettben búcsúzott.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (35 016 000 font, füves pálya)
NŐI EGYES, SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
Krunics (szerb)–Bondár 7:5, 7:6 (7–4)

KORÁBBAN
Udvardy–Capede (paraguayi) 3:6, 6:3, 7:5
Baines (brit)–Jani 7:5, 6:3

Legfrissebb hírek

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Nehéz kezdés után Bondár Anna győzött a szöuli teniszverseny első fordulójában

Tenisz
2026.09.22. 08:52

Kiesett Szöulban a Bondár, Stollár kettős

Tenisz
2026.09.21. 12:19

Marozsán egy, Udvardy tíz helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.09.21. 11:10

US Open: Bondárék háromszettes meccsen búcsúztak női párosban

Tenisz
2026.09.07. 23:20

US Open: Bondár is továbbjutott párosban az első fordulóból

Tenisz
2026.09.05. 08:07

Bondár Anna: Kívülről könnyű mondani, miért nem lehetett beütni azt a szervát. Nagyon szerettem volna…

Tenisz
2026.09.04. 12:05

Öt meccslabdáról kapott ki Bondár Anna a Grand Slam-győztes, korábbi top 5-ös játékostól

Tenisz
2026.09.03. 20:13