H. Á. 2021.06.23 14:39 Frissítve: 2021.06.23 16:24

Wimbledon: Jani Réka búcsúzott a selejtezőtől, Udvardy győzött

Javában zajlik a wimbledoni teniszbajnokság egyes küzdelmeinek selejtezője, a nőknél szerdán búcsúzott Jani Réka, ugyanakkor Udvardy Panna nagy csatában, döntőszettes meccsen harcolta ki a továbbjutást.

 

Jani Réka számára nem tartott sokáig az idei wimbledoni torna (Fotó: Dömötör Csaba)

Az idei wimbledoni torna női egyes selejtezőjében szerdán elsőként Jani Réka lépett pályára: a világranglista 181. helyén álló magyar teniszező a szabadkártyás brit Naiktha Baines (293.) ellen kezdte meg a szereplését a füves pályás tornán és mint bő másfél óra alatt kiderült, fejezte is be.

Pedig jó indult a meccs Jani számára, hiszen két is elvette az ellenfele adogatását, s öt játék után 4:1-re vezetett. Hiába volt azonban a dupla brékelőny, az indiai származású, ausztrál születésű ellenfele nagy feltámadást produkált, s a játszmában már csak egy játékot engedett Janinak, azaz, 7:5-re elvitte az első szettet. 

A másodikban lendületben maradt Baines,hamar ellépett 3:0-ra, s Jani csak ekkor, hét egymást után elvesztett játék után nyert újra, de 4:1-es hátrányban ismét elbukta az adogatását, és ugyan azonnal visszabrékelt, végül már nem tudott visszajönni a meccsbe: 5:2-nél adogatóként még kivédett két meccslabdát, ám a harmadikat már nem tudta, 6:3-ra elvesztette a második játszmát és így a mérkőzést is.

Ahogy a világranglista 232. helyén álló Udvardy Panna elkezdte a paraguayi Veronica Cepede (203.) elleni összecsapását, úgy tűnt, Janihoz hasonlóan ő is gyorsan búcsúzik, hiszen viszonylag gyorsan kétszer is elvesztette az adogatását és 5:0-s hátrányba került. Ekkor „ébredt” csak fel a magyar lány, de az első szettet így is elvesztette 6:3-ra.

A második szettben már az elejétől ott volt Udvardy és egyszer brékelve ellenfelét, magabiztos játékkal 6:3-ra hozta a játszmát 38 perc alatt. A döntőszettben gyorsan elvette a paraguayi adogatását, aztán 4:3-tól mindketten kétszer brékelték a másikat, s végül Udvardy volt az, aki 6:5-nél – nehezen, de – ismét hozta a saját játékát: a negyedik meccslabdát beváltva 7:5-re hozta a szettet és a mérkőzést is Capede ellen Udvardy.

A 22 éves magyar lány a következő fordulóban a selejtező 1. kiemeltjével, a kolumbiai María Camila Osorio ellen lép pályára.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (35 016 000 font, füves pálya)
Női egyes, selejtező, 1. forduló
Udvardy–Capede (paraguayi) 3:6, 6:3, 7:5
Baines (brit)–Jani 7:5, 6:3

 

2021.07.22 00:26:38

Tenisz RUSZANOV ANDRÁS

ALAPVONAL. Több mint hetven esztendeje, 1948 óta először láthattunk magyar férfi teniszezőt újra a wimbledoni negyeddöntőben; akkor egy szombathelyi, most egy nyíregyházi születésű játékos adta meg ezt az örömet nekünk, magyaroknak.

2021.07.18 22:42:22

Tenisz CSINTA SAMU

ALAPVONAL. Sokakat taszított, de jóval többek számára örökkévaló emlékké merevítették ki a 75. születésnapját ma ünneplő Ilie Nastasét. A román hadsereg hajdani hosszú hajú tisztjét, akinek ma tábornoki nyugdíjat folyósítanak.

2021.07.11 22:53:20

Tenisz KLEIN RON

NS-VÉLEMÉNY. És egyszer talán Wimbledonban is Djokovicsot támogatják.

2021.07.11 14:07:09

Tenisz MURÁNYI DOMONKOS (összefoglaló), TÖRÖK DÁNIEL (percről percre)

A világelső szetthátrányból felállva legyőzte Berrettinit, így a GS-címek számában utolérte Federert és Nadalt.

2021.07.10 14:17:51

Tenisz CS. M.

Az ausztrál világelső karrierje második Grand Slam-torna-győzelmét aratta.