
A harmadik kiemelt lengyel játékos egyértelmű esélyesként lépett pályára a 29. helyen kiemelt fülöp-szigeteki riválisával szemben, aki azonban az első szettben tartotta vele a lépést, sőt 4:3-nál elvette Swiatek szerváját és a szettért adogathatott, ám nem tudta kiszerválni a játszmát. A nyitószettről végül rövidítés döntött, ami fordulatos csatát hozott, Eala pedig 10–9-nél ki tudta használni harmadik játszmalabdáját. A maratoni, 1 óra 25 perces nyitófelvonást követően Eala repülőrajtot vett a második szett elején, 4:0-ra elhúzott és innen már nem adta ki kezéből a győzelmet.
A verseny 2022-es bajnoka, Jelena Ribakina az első játszmában nagy csatát vívott a 25. helyen kiemelt belga riválisával, Elise Mertensszel, aki a rövidítésben pontosabb volt nála és megnyerte a szettet. Mertens a másodikban már nem adott esélyt a kazah klasszisnak és 1 óra 38 perc alatt győzött.
Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy az idei ausztrál nyílt bajnokságon győztes Ribakina biztosan nem veheti át a vezetést a világranglistán a wimbledoni viadalt követően, erre ugyanis csak akkor lett volna esélye, ha legalább a negyeddöntőig eljut.
WIMBLEDONI TENISZBAJNOKSÁG, LONDON (64.2 millió font, fű)
Érdekesebb eredmények a 3. fordulóból (a 16 közé jutásért)
Férfiak
De Minaur (ausztrál, 5.)–Svajda (amerikai) 6:2, 5:7, 6:2, 6:4
Nők
Eala (fülöp-szigeteki, 29.)–Swiatek (lengyel, 3.) 7:6 (–9), 6:2
Mertens (belga, 25.)–Ribakina (kazah, 2.) 7:6 (7–4), 6:1
Kosztyuk (ukrán, 12.)–Navarro (amerikai, 23.) 6:2, 4:6, 6:1
Bouzková (cseh, 21.)–Szamszonova (orosz) 4:6, 7:6 (7–3), 6:4

Oszaka karriercsúcsot ért el Wimbledonban







