A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

K. Zs.K. Zs.
2026.07.04. 17:04
null
Horváth Dániel (Fotó: MTK Budapest)
Horváth Dániel, az NB II-es Kozármisleny labdarúgója az MTK-ban folytatja pályafutását – derül ki a kék-fehérek hivatalos honlapjának szombati híréből.

A 25 éves belső védő, aki az előző NB II-es idényt a 4. helyen záró Kozármisleny egyik meghatározó játékosa volt, a felkészülés kezdete óta próbajátékon volt az MTK-nál, és már az edzőmérkőzéseken is pályára lépett.

Mint ismert, a Kozármisleny évek óta az MTK partnerklubja, és a nyári átigazolási időszakban ez nem csak Horváth Dánielt érinti; a kék-fehérek szombati híréből az is kiderül, hogy a szintén belső védő, 21 éves Vajda Roland – akinek játékjogát a Puskás Akadémiától szerezte meg az MTK – a következő két idényt is Kozármislenyben tölti, esetében a fővárosiak visszarendelési joggal rendelkeznek. 

Korábban saját információink alapján megírtuk, hogy Zsóri Dániel a következő idényben is a Kozármislenyben futballozik – ez az értesülésünk a kék-fehérek szombati beszámolójában megerősítést nyert.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Belényesi Csaba (Kecskeméti TE), Demjén Patrik (Debreceni VSC), Hinora Kristóf (Paksi FC), Horváth Dániel (Kozármisleny), Jurek Gábor (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Kerezsi Zalán (Puskás Akadémia FC, kölcsön után végleg), Nyers Ádám (Budapest Honvéd), Szuhodovszki Soma (Debreceni VSC)
Kölcsönbe érkezők: Adrian Zeljkovic (szlovén, Viktoria Plzen – Csehország, ismét)
Kölcsönből visszatérhetnek: Bakó Sámuel (Kozármisleny), Kenesei Noel (OH Leuven – Belgium), Klausz Milán (Kolorcity Kazincbarcika SC), Szűcs Patrik (Komáromi FC – Szlovákia). Kooperációs kölcsönből (Kozármisleny): Csucsánszky Zoltán, László Krisztián, Mikolay Timóteus, Szolár Dávid 
Kiszemeltek: –
Távozók: Csenterics Adrián (AD Mérida – Spanyolország, kölcsön után végleg), Kádár Tamás, Németh Krisztián (befejezi a pályafutását), Kovács Mátyás (kassai kölcsön után RAAL La Louviere – Belgium), Róbert Polievka (szlovák, MFK Dukla Banská Bystrica – Szlovákia), Széles Imre (Szeged-Csanád GA), Szépe János (Kecskeméti TE), Törőcsik Péter (BVSC-Zugló FC, kölcsön után végleg), Vasiljevic Andrej (Hamburger SV – Németország), Vitályos Viktor (Sparta Praha – Csehország), 
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Hegyi Krisztián (West Ham United – Anglia, onnan Sparta Praha – Csehország), Németh Hunor (FC Köbenhavn – Dánia) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Átrok István Zalán (Parma, Udinese, Venezia – Olaszország), Molnár Ádin (Heerenveen – Hollandia, Sparta Praha – Csehország)

 

Legfrissebb hírek

Bognár György: Mondtam a fiamnak, álljon ki az esőre, legalább akkor nő egy kicsit, azonban azt felelte, a családban így is ő a legmagasabb…

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:55

Nézzétek meg a cipőmet! Ilyen volt a Paks és az MTK bajnokija – galéria

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 23:02

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Rossz hír a kék-fehéreknek, Bognár György az ellenfél

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 13:08

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48

Varga Bence lehetősége egy sajnálatos eset miatt jött el

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 11:12

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27