Sima győzelemmel kezdett Iga Swiatek és Jelena Ribakina a WTA-világbajnokságon

2025.11.01. 19:40
null
Iga Swiateknek alig több mint egy óra kellett a győzelemhez (Fotó: Getty Images)
Iga Swiatek két sima játszmában nyert Madison Keys ellen a rijádi WTA-világbajnokság nyitó napján, majd Jelena Ribakina győzte le könnyedén Amanda Anisimovát.

Két idei Grand Slam-győztes csapott össze az első egyesmérkőzésen, a lengyel játékos Wimbledonban, az amerikai Melbourne-ben bizonyult a legjobbnak.

A találkozó első szettjét Iga Swiatek csupán egy gémet vesztve 37 perc alatt nyerte meg. A második szakasz is hasonlóan sima volt, Madison Keys erejéből ekkor két játék megnyerésére futotta, ellenfele a harmadik játszmalabdáját kihasználva 61 perc alatt győzött.

A tornán először részt vevő amerikai Amanda Anisimova a mérkőzés elején rögtön elvesztette adogatását, Jelena Ribakina pedig végigvitte az előnyét, majd még egyszer brékelte ellenfelét, és első játszmalabdáját kihasználta. A kazah teniszező a második szettben csak egy játékot engedélyezett Anisimovának, és 58 perc alatt befejezte a meccset.

A másik csoportban a fehérorosz Arina Szabalenka, az amerikai Coco Gauff és Jessica Pegula, valamint az olasz Jasmine Paolini szerepel.

A mezőny egyetlen magyar résztvevője Babos Tímea, aki párosban érdekelt a brazil Luisa Stefanival az oldalán. Babosék a Liezel Huber-csoportban összekerültek a Gabriela Dabrowski, Erin Routliffe címvédő kanadai, új-zélandi duóval, valamint a Katerina Siniaková, Taylor Townsend cseh, amerikai és a Mirra Andrejeva, Gyiana Snajgyer orosz párossal. A magyar, brazil kettős vasárnap kezd Siniakovával és Townsenddel.

Az egyesek és a párosok mezőnyében is két négyes csoportba sorsolták a nyolc-nyolc indulót. A lebonyolítás megegyezik: a kvartettek első két helyezettje jut az elődöntőbe.

WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, RIJÁD
EGYES, CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
Serena Williams-csoport
Iga Swiatek (lengyel, 2.)–Madison Keys (amerikai, 7.) 6:1, 6:2
Jelena Ribakina (kazah, 6.)–Amanda Anisimova (amerikai, 4.) 6:3, 6:1

 

Legfrissebb hírek

Visszalépett a WTA-vb-től Jelena Ribakina

Tenisz
19 órája

Udvardyék a nyolc között párosban a csennai tenisztornán

Tenisz
2026.11.04. 14:11

A wimbledoni bajnok Nosková ellen kezd a világelső Ribakina a WTA-vb-n

Tenisz
2026.11.04. 10:00

Snajgyer nyerte a tokiói tenisztornát, Dart győzött Kantonban

Tenisz
2026.11.01. 13:40

Jelena Ribakina sérülés miatt nem állt ki a negyeddöntőre Tokióban

Tenisz
2026.10.30. 12:45

Biztossá vált, hogy Ribakina zárja az évet a világranglista élén

Tenisz
2026.10.29. 15:06

Bondár Anna a második fordulóban kiesett a kantoni tenisztornán

Tenisz
2026.10.29. 13:21

Ribakina és Medvegyev is „elsőzött” bizonyos szempontból

Tenisz
2026.10.25. 17:05